Család

Az ööö-zéssel a szülők segítik gyermekük tanulását

A legújabb kutatás szerint a gyermekükkel beszélgető, sokat ööö-ző szülők nem mutatnak rossz példát, sőt valójában még hatékonyabbá is teszik csemetéjük nyelvelsajátítását.
Az ööö-zéssel a szülők segítik gyermekük tanulásátMiért nem olvas a gyerek?

A 18–30 hónapos gyermekekkel készült tanulmányból az derült ki, hogy az idősebb gyermekek nagyobb figyelmet szenteltek az ismeretlen tárgyak képének, amikor a tárgyat bemutató hang megbotlott, és így kommentált: „Nézd meg az ööö…”

Amikor a szülő keresi a megfelelő szót, ez azt jelezheti a gyermeknek, hogy valószínűleg valami újat fog tanulni, ezért érdemes nagyon odafigyelni – állítja a New York-i Rochester Egyetem babalaboratóriuma. Celeste Kidd, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy ez a hatás csak a 24 hónapnál idősebb gyermekek esetében bizonyult jelentősnek, valószínűleg azért, mert a fiatalabb gyermekek még nem tanulták meg, hogy a botladozások és bizonytalanság (megakadásjelenség) a beszédben többnyire új vagy ismeretlen szavakat előznek meg.

„Természetesen nem azt állítjuk, hogy a szülőknek több megakadásjelenséget kellene beiktatniuk a beszédükbe, de érdemes tudniuk, hogy ezekkel a verbális szünetekkel nincs semmi baj, az ööö és az aaa tulajdonképpen informatív” – nyilatkozta Kidd, aki a kutatás eredményeit a Developmental Science április 14-i számában tette közzé.

 

Forrás: medipress

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése