Család

Veséjét adta a kisbabára vágyó arának a vőfély

Vőfélyként már helytállt az esküvőn, most pedig donorként a veséjével járul hozzá az ifjú pár boldogságához: a barát segítsége nélkül egyelőre esélytelen lenne a családalapítás a feleség betegsége miatt.
Stuart és Leanne
Stuart és Leanne
Fotó: dailymail.co.uk

A 39 éves, beverley-i férfi, Stuart Kilgannon tavaly barátai házasságkötésekor is kulcsszerepet vállalt: ő volt a vőfély a ciprusi esküvőn. Most azonban még fontosabb küldetésre készül: az egyik veséjét adja a fiatal feleségnek, Leanne Stefanovicnak, hogy az újdonsült pár szép reményekkel tekinthessen a közös jövő elé. A 30 éves nő új vese nélkül ugyanis képtelen lenne normális életet élni, és nem szülhetne gyereket sem.

Leanne, akinél 2007-ben diagnosztizáltak veseelégtelenséget, gyakran napi kilenc órát tölt dialízissel. Ha azonban a műtét sikerül, néhány nap múlva már nem lesz szüksége a rendkívül megterhelő vértisztító kezelésekre. „Úgy érzem, készen állok a transzplantációra. Az utóbbi időben sokkal fáradtabb voltam, mint általában, szeretném újra visszakapni az életerőmet. Stuart felfekszik értem a műtőasztalra, amiért borzasztóan hálás vagyok, hiszen ki tudja, hány évet kellene várnom még” – mondta a beteg nő.

„Leanne szerint hős vagyok, de én nem gondolom ezt – nyilatkozta az önfeláldozó barát. – Kicsit kezdek ideges lenni. Az egész beavatkozás fájdalmasabb a donor számára, mert a testnek meg kell szoknia, hogy valami hiányzik. De Leanne életminősége drámain javul majd, és ezért teljes mértékben megéri. Minden, ami másoknak természetes, akár egy hétvége a párunkkal, az ő számára eddig lehetetlen volt.”

Leanne reménykedik, hogy a sikeres műtét után a férjével elkezdhetnek komolyan gondolkodni a gyerekvállaláson, és a nő szeretné befejezni egyetemi tanulmányait is, amit eddig a betegsége nem tett lehetővé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése