Család

Ünnepre hív a misztikus négyes

Az ALDI ajándéka 4 Audi, 44 televízió, 444 Martello kávéfőzőgép és 4444 vásárlási utalvány.

Számodra mit jelent a négyes szám? Tudtad például, hogy amellett, hogy a négy végtag szimbolizálásával az ember száma, a teljességhez és a tökéletességhez is kapcsolódik? Hiszen négy évszak, négy égtáj, négy stádium van egy ember életében. A számmisztika szerint ráadásul megbízhatóságot, erőt, vezetői készséget, alaposságot és bölcsességet is jelöl, de emellett a négyes a cselekvés, a tett és a munka száma, amely utalhat a tervek megvalósulására is.
Mit szólnál akkor egy igazán remek tervhez? A négyes ezúttal új jelentőséget nyer, hiszen az ALDI áprilisban ünnepelte negyedik magyarországi születésnapját: 2008-ban nyílt meg az első itthoni ALDI, amelyet azóta 79 másik követett. És hogyan is ünnepelhetné a cég ezt méltóbban, mint a négyes köré szervezett kedvezményekkel és nyereményekkel? Ünnepeld hát Te is az ALDI 4. születésnapját 4 héten át!

Május 31. és június 27. között ugyanis az ALDI minden 4444 Ft feletti vásárlás esetén egy kaparós sorsjegyet ad ajándékba, valamint egyes termékekre 44% kedvezményt biztosít – ezekről az ALDI szórólapokon vagy a www.aldi.hu oldalon bővebb információt találsz.

Ünnepre hív a misztikus négyes

A kedvezményeken felül olyan értékes és izgalmas nyeremények várnak Rád, mint 4 AUDI A1, 44 Sony televízió, 444 Martello kávéfőzőgép vagy azonnali nyereményként 4444 vásárlási utalvány. Ahhoz, hogy ezekre esélyes legyél, nem kell mást tenned, mint kaparnod a bűvös négyesért. Ha megvan a négy egyforma szimbólum, csak ki kell tölteni a sorsjegy hátoldalát, és bedobni azt az ALDI üzletekben található gyűjtődobozba. A többi Fortuna és a szerencsés négyes dolga. Az ALDI-ban ünnep minden vásárlás, hiszen az üzletek mindig olyan kedvező árú termékekkel várnak, amelyek a legszigorúbb bevizsgálásokon esnek át, így garantálva a legkiválóbb minőséget – bármilyen termékről legyen is szó. Ezeket a termékeket tiszta, kulturált környezetben válogathatod ki, minimális sorban állással. Ráadásul ha nem vagy elégedett, az ALDI 12 500 forint értékhatárig korlátlan ideig visszavásárolja Tőled a terméket!

Gyere el, ünnepelj Te is az ALDI-val, vásárolj a 80 üzlet bármelyikében 4444 Ft felett, hogy esélyes legyél a jobbnál jobb nyeremények egyikére! Így biztosan számodra is egészen új értelmet nyer a négyes szám.

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése