nlc.hu
Család
Lassan jutnak pénzhez a családi napközik

Lassan jutnak pénzhez a családi napközik

Pedig még több családi napközire volna szükség ahhoz, hogy a párok nyugodtabban vállaljanak gyereket, és utána se essenek ki kényszerűen a munkából, ha nincs elérhető óvoda vagy bölcsőde.

Egy írásbeli kérdésre adott válaszból kiderült, hogy a kormány a családi napközikre fordítható, 2015-ig felhasználható források alig harmadát fizette ki az elmúlt két évben, adott ki közleményt Szél Bernadett, az LMP  társelnöke. Az LMP úgy látja, hogy a valódi segítséget jelentő, komplex stratégia megalkotására a jelenlegi körülmények között esély sincs. Ezért kormánybiztos kinevezését szorgalmazzák a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében.
“Át kellene írni a munkajogi szabályokat, növelni kellene a rugalmas foglalkoztatási formák súlyát és segíteni – elsősorban a családi napközikkel – a kisgyermekek nappali ellátását” – javasolják.

Hogy megoldandó probléma volna, ahhoz nem fér kétség, de tény az is, hogy volt már nekünk nőügyi biztosunk, Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos, de a két évvel ezelőtti kinevezéséről többet hallottunk, mint az eredményekről. Közben léteznek jól működő, helyi magánkezdeményezések, egy hazai reklámügynökségnél gyerekmegőrzővé alakították a tárgyalót az egyik munkatárs óvónő édesanyja felügyeletével az ovis nyári szünetek idejére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top