Család

A kerekes székesekkel egyenlő jogokat követel a babakocsisoknak egy anya

Egy Michelle Parker nevű chicagói nő online petíciót indított azért, hogy a tömegközlekedési eszközökön a babakocsisok is olyan jogokat kapjanak, mint a kerekes székkel közlekedők.

Az anya néhány napja babakocsit tolva akart felszállni egy buszra, ám a sofőr felszólította, hogy csukja össze a babakocsit, különben nem engedi fel a járműre. Parker ezután döntött úgy, hogy elindítja a petíciót.

A chicagói tömegközlekedés járatain elvárják a babakocsis utasoktól, hogy ha a járat zsúfolt, csukják össze a babakocsit és a gyereket a karjukban tartva utazzanak. A rászorulóknak fenntartott ülések előtt ugyan nyitva maradhat a babakocsi, ám csak addig, míg egy idős vagy mozgáskorlátozott ember fel nem száll, ugyanis nekik még a kisgyerekeseknek is át kell adniuk a helyüket.

Parker azt akarja elérni, hogy a babakocsisokat is ugyanolyan jogok illessék meg a járatokon, mint a kerekes székkel közlekedőket. Többek között soha ne kelljen összecsukniuk a babakocsikat, a buszokon és a vonatokon a rászorulók számára fenntartott  helyeket ugyanúgy használhassák, a sofőrök pedig nyissák ki a fel- és leszállást segítő rámpákat a babakocsisoknak is.

Te egyetértesz a kezdeményezéssel?

Forrás: change.org

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése