nlc.hu
Család
Saját lányát erőszakolta meg egy zalai férfi

Saját lányát erőszakolta meg egy zalai férfi

A 11 éves kislány hosszú hónapokon keresztül nem mert beszélni arról, milyen borzalmakat kell átélnie.

Egy 37 éves zalai férfinak 2004-ben élettársi kapcsolatból született kislánya, akivel az élettársi kapcsolat megszűnése után is gondoskodó, szerető apaként bánt. Tavaly azonban ritkábbakká váltak a találkozások, néhányszor a nagyanyjához, majd egyre gyakrabban panziókba vitte láthatások idején a kislányt.

Serdülőkorba ért lányát  annak tiltakozása ellenére  több alkalommal fogdosta, a nemi szervét mutogatta neki, és önkielégítést végzett előtte, de azzal is fenyegette, hogy megöli őt vagy az édesanyját, ha nem fekszik le vele.

Egy alkalommal egy nagykanizsai panzióban a folyosóra menekülő kislányt a férfi ruha nélkül üldözte, a támadásnak a recepciós vetett véget azzal, hogy rendőrt hívott, de a lány akkor még nem merte elmondani, mi történt vele.

A múlt év vége óta a kislány már nem akart találkozni az apjával, aki ezért egyre gyakrabban zaklatta telefonon és interneten is, hét és fél hónap alatt több mint ötezerszer hívta fel. A férfi egy idő után nem tudta elérni, ezért a lánya nemi szervéről készült fényképet küldött a gyereke egyik unokatestvérének, aki megmutatta azt a lány édesanyjának, és csak ezt követően mert beszélni a kislány a történtekről.

A Zala Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és zaklatás miatt emelt vádat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top