nlc.hu
Család
Senki sem hitt benne, 22 év után is boldogan él a Down-szindrómás házaspár

Senki sem hitt benne, 22 év után is boldogan él a Down-szindrómás házaspár

Két éve meg is újították a fogadalmukat, pedig 1995-ben, mikor elhatározták, hogy összeházasodnak, egyedül a menyasszony édesanyja állt melléjük.

Tommy Pilling és felesége, Maryanne a világon az első olyan házaspár, ahol mindkét fél Down-szindrómás. Amikor 1995-ben úgy döntöttek, összekötik az életüket, egyedül Maryanne édesanyja támogatta a döntésüket. “Tommy először engem kérdezett meg, hogy feleségül veheti-e Maryanne-t. Váratlanul ért a dolog, de igent mondtam” – mondja az édesanya.

Senki sem hitt benne, 22 év után mégis boldogan él a Down-szindrómás házaspár

Mint kiderült, Linda nem sokkal később még egy ékszerboltba is elvitte Tommyt, hogy igazi gyűrűt vegyen menyasszonyának ahelyett a játékgyűrű helyett, amivel meg akarta kérni a kezét. “Sajnos nem mindenki volt ennyire elfogadó velük” – teszi hozzá Linda, majd sorolni kezdi a nehézségeket, amikkel a fiataloknak meg kellett küzdeniük a házasságuk előtt.

“A környezetük nagyon ellenségesen fogadta a hírt. A legtöbben úgy vélték, nem szabadna összeházasodniuk, hiszen magukról sem tudnak gondoskodni. Még többen voltak azok, akik legfeljebb néhány hónapot jósoltak nekik.” Szerencsére Tommy és Maryanne házassága rácáfolt a kritikusokra: idén ünneplik a 22 évfordulójukat, két éve pedig a fogadalmukat is megújították.

Senki sem hitt benne, 22 év után mégis boldogan él a Down-szindrómás házaspár

Persze ők is veszekednek, mint minden pár. Maryanne például nagyon féltékeny, ha Tommy más nőkkel beszélget, de Tommy is féltékeny párjára: nem szívesen veszi, ha rajta kívül bárkivel kedves” – árulta el az édesanya, aki nagyon büszke gyermekére.

Olvass még többet a Down-szindrómáról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top