nlc.hu
Család
4 kislányát erőszakolta éveken át az apa

4 kislányát erőszakolta éveken át az apa

Rémes történet került napvilágra. A borsodi apa négy lányát erőszakolta éveken át. Az anya nemhogy megakadályozta volna a nemi erőszakot, még segített is benne.

Hosszú éveken át titkolta a család a nemi erőszakot, végül az egyik kislány okozta a szülők vesztét.

A Miskolci Törvényszéken csütörtökön kezdik tárgyalni az el­múlt évek talán legsúlyosabb megrontási ügyét. A vád szerint K. I. és felesége hét gyermeket neveltek, akik közül négyen lányok. A férfi 2007-ben szabadult a börtönből, ekkor vált pokollá a gyerekek élete.

Az apa ugyanis hazaköltözését követően rendszeresen megerőszakolta a négy, a 12. életévét még be sem töltő kislányt. A legborzasztóbb, hogy vágyai kielégítésében felesége sem akadályozta meg, sőt segített neki.

Az ügyészség szerint 2009-től 2012 májusig a családfő a négy lányt rendszeresen, hetente több alkalommal kényszerítette közösülésre vagy fajtalanságra. Amíg egyik lányát behívta a szobájába, addig felesége a többi gyerekre vigyázott, vagy sétált velük. Mindez egészen addig folytatódott, amíg az egyik kislány teherbe esett. A nemi erőszak ekkor derült ki. A Bors egyelőre nem tudta kideríteni, hogy a kislány megszülte-e a babát, vagy terhességmegszakításon esett át.

Az ügyészség a férfit és feleségét a nevelésük alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személyek sérelmére, erőszakkal elkövetett erőszakos közösüléssel vádolja.

Éveken át erőszakolta kislányait a borsodi apa
Éveken át erőszakolta kislányait a borsodi apa

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top