Család

Emlékvideót készít nászéjszakájáról ez a pár

Videót akar készíttetni egy házasulandó pár, hogy felejthetetlen maradjon a nászuk, és ezért még fizetni is hajlandók. Hirdetésben keresnek most profi operatőrt, aki lefilmezi a szerelmeskedésüket.

Emlékezetes nászéjszakát szeretne egy brit pár. Filmre akarják venni az esküvői ceremónia utáni első közös éjszakájukat és ennek érdekében, nem félnek egy harmadik személyt is beengedni a hálószobába.

A szeptemberi esküvőjére készülő párocska anonim hirdetésben keres profi videóst, aki nem kevés pénzért (pontosan 2 ezer fontért, azaz 722 ezer forintért) filmre veszi őket. Még a munkaidőt is megszabták: hajnali 1 és 3 óra között kellene dolgoznia.

Mind a magam, mind a menyasszonyom azon a véleményen vagyunk, hogy az esküvő napja nem csak a nappal zajló eseményekre korlátozódik, valójában a nagy nap éjszakája is ugyanolyan fontos” – olvasható a netes hirdetésben, amelyből az is kiderül, hogy a pár a 2016-os eljegyzésük óta keres profi videóst a nászéjszakájuk megörökítésére. „Egyelőre nem találtunk olyan embert, aki szívesen megtenné ezt, valamint nem érezné magát kényelmetlenül. Először az esküvői videósunkat kértük fel erre, de azt mondta, hogy ilyet eddig még nem csinált, s kényelmetlenül érezné magát. Tudjuk, hogy ez egy furcsa kérés, de tényleg meg szeretnénk örökíteni a nagy nap minden pillanatát, legyen szó a nappal történtekről, valamint az éjszakaiakról” – írták, majd azt is kihangsúlyozták a hirdetésben, hogy milyen jellegű felszerelést és szakmai képzettséget várnak el az illetőtől, hozzátéve: a videózás során csak a szemükre kell fókuszálnia az operatőrnek.

Ez az első ilyen jellegű kérés az oldalunkon, nászéjszakai videós szolgáltatást eddig még nem kerestek nálunk, de reméljük, hogy akad olyan videós, aki tud segíteni a párnak” – nyilatkozta a „szakikereső” honlap társalapítója, Kai Feller, hozzátéve: szó sincs önreklámról, tényleg befutott hozzájuk egy ilyen jellegű hirdetés.

Hát, ha szeptemberig nem jelentkezik senki az állásra, akkor bizony marad a DIY-megoldás állványra szerelhető kamerával! Olcsóbb is, intimebb is.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése