nlc.hu
Család
Elvérzett az anya a kórházban, miután halva született a gyermeke

Elvérzett az anya a kórházban, miután halva született a gyermeke

Néhány órán belül újszülött gyermekét és feleségét is elvesztette Ádám tavasszal, most perre készül a kórház ellen.

Ádám és felesége, Mónika második gyermeküket várták, négyéves kisfiuk, Dávid is nagyon izgatott volt, hogy testvére fog születni. A családi öröm helyett aztán családi tragédia történt: méhlepényleválás miatt meghalt először az újszülött, majd néhány órával később a császármetszésen átesett harminchét éves édesanya is.

„Terhességének 36. hetében járt, amikor rémülten hívott, hogy vérzik. A kórházban azonnal a műtőbe tolták, ahol kiderült: méhlepényleválás okozta a vérzést és az azt követő tragédiát. Második kisfiunk, Áron halva született” – mesélte Ádám a Blikknek. Elmondta, hogy a szülés után felesége sírva kérdezte, hogyan mondják majd el Dávidnak, hogy nem lesz kistestvére. Aztán Mónika egyre rosszabbul lett, orvosai nem tudtak tőle vért venni, kékülni kezdett a szája és a keze. „Óriási zűrzavar volt, ő pedig egyre rosszabbul lett. Engem végül kiküldtek a szobából, Mónikát pedig elvitték. Fél órával később már csak a hírt kaptam: második fiam elvesztése után a feleségem is itt hagyott minket.”

A harminchat éves férfi most perre készül a nyugat-magyarországi kórház ellen, ahol felesége szült. Ügyvédje, dr. Ábrahám László szerint  Mónika élete nagy eséllyel megmenthető lett volna, ha a császármetszéskor a műtétet végző orvosok a szülő nő méhét és petefészkeit is eltávolítják.

A méhlepényleválás után hiába küzdöttek az orvosok, később az anya méhe megtelt vérrel, ő pedig belső vérzés miatt meghalt. A családfő feljelentést tett, az ügyet már orvos szakértő is vizsgálta – írja a Blikk.

A lapnak dr. Hollósy János szülész-nőgyógyász elmondta: a méhlepény idő előtti leválása rettegett és súlyos szövődmény a szülészetben, ilyenkor ugyanis rövid idő alatt olyan nagy mennyiségű vérveszteség állhat elő, ami mind a magzat, mind az édesanya életét veszélyezteti. Sajnos a leválás oka a legtöbbször nem határozható meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top