Nagytakarítás? Fogjuk be a gyerekeket!

A mértéket ma sem értem, és soha nem esnék olyan túlzásokba, hogy este tízkor még ablakot pucoljak, de a téli szünet első napján én is végigmegyek a lakáson. A függönymosás nekem is belefér, imádom, amikor tiszta, illatos függönyök lógnak az ablakok előtt, de ha túl hideg van, akkor bizony az ablakpucolást kihagyom. Nincs megfelelési kényszerem, magunk miatt csinálom. Egyszerűen jó a közös kéthetes itthonlétet úgy kezdeni, hogy legalább egy fél napig minden csillog-villog, illatos és a helyén van. Két gyerek és rengeteg vendég mellett ez az állapot úgysem tart sokáig. Szeretek leülni, amikor befejeztem, és tíz percig gyönyörködni a rendben.

Nem állítom, hogy a fiam önként jelentkezik a feladatra, de nincs mese, muszáj besegítenie.

Így jobban is értékeli, és tovább is fennmarad az, amit egy egész napos munkával közösen érünk el. Rendet rakni nem tud, én pedig nem őt akarom szekálni, hanem haladni akarok, úgyhogy a rendrakás a férjem dolga, ő a leggyorsabb ebben. A kislányom is elég jól rendet rak a saját szobájában, és port törölni is nagyon szeret. Idén már nem is kellett utána újra dolgozni, tökéletes lett a végeredmény. Ő nyilván hamarabb megunja, úgyhogy amikor látom, hogy elfogyott a türelme, és már majdnem megkérdezi, hogy nézhet-e valamit a tévében, inkább elküldöm moziba az apjával.  Nekik jó, mert közös apa-lánya programon vannak, és nekem is jó a fiammal, mert mi is valamit közösen csinálunk, kettesben. Mozi vagy hamburgerezés később nekünk is jár természetesen!

Az, hogy a nagyobbik a szobáját maga porszívózza, az alap, de port törölni például nem tud. Vagy tud, de nem hajlandó, úgyhogy a végeredmény ugyanaz, ezt inkább megcsinálom én helyette, ő pedig kap olyan feladatot, amit szeret. Évek alatt alakult ki, hogy rájöttünk, szeret csempét súrolni. Övé a fürdőszoba és a konyha is. Elképesztően alapos, és a végén nagyon büszke a munkájára. Szerencsére magas is, úgyhogy fellépőről végig eléri a burkolatot a fürdőben is.

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

Enyém a nappali porszívózása, de övé a felmosás. Porszívózni nem egy rendszer szerint szokott, hogy egyetlen kis rész se maradjon ki, hanem összevissza, ami a saját kis szobájában képes eredményt hozni, de a nappali túl nagy a porszívó rángatásához, így ezt vállalom én. A felmosás a látható vízcsíkok miatt sokkal könnyebben megy neki, úgyhogy megnyerte. Szeret bútorápolóval dolgozni, azt mondja, tisztaság illata van. Hát igen, amikor a bútorápoló előkerül, akkor az nagytakarítást jelent, aminek a végeredménye a tisztaság.

Micsoda meglepetések!

A mosdók súrolása is nagy kedvenc, utána napokig hallom, ahogy fogmosás után az utolsó apró fogkrém cseppet is eltünteti, majd egy hét alatt alábbhagy a lelkesedés, és újra enyém a feladat, de az az egy hét igazi ajándék. Amit nem szívesen engedtem át, az a kamra rendbetétele és kitakarítása. Fontos, hogy mindenről tudjam, hol találom, úgyhogy szeretem, ha be csak én viszek dolgokat, ki viszont bárki kihozhat bármit, ha szükség van rá. Ott tartom a fűszereimet, egy pillanat alatt átlátom, ha valami elfogyott, ezért pótolni kell. Bevallom, nehezen engedtem be a fiamat.

De amikor elkezdtem mellébeszélni, hogy miért is lenne jó, ha a kamra helyett inkább a mi hálószobánkban takarítana a gyerek, elkaptam a férjem tekintetét, és rájöttem, hogy úgy viselkedem, minta a kamra valami tiltott, titkos terület lenne, és ha nem engedem be a gyereket, oda a hajlandóság. Azóta néha átrendezi kicsit a rendszeremet, találtam már befőtteket szín szerint, legutóbb pedig magasság szerint rendezve. De a fűszereimhez nem nyúl, ott továbbra is vakon megtalálok mindent. Különben igaza van, sokkal izgalmasabb egy kamra, mint egy hálószoba!

A lányom szobája is tilalmas hely

A lányom mindig nagyon izgul, nehogy a bátyja megtalálja a titkos csokikészletét. Ő kis hangya típus, gyűjtöget és beoszt. A fiam maga a tücsök, valamilyen hörcsög génnel keverve. Azonnal és mindent felfal, ha édességről van szó. Az se érdekli igazán, ha a húga csokiját találja meg. Sőt, annál gyorsabban tolja az arcába, nehogy elvegyék tőle. Már ismerem azt a hangot, amikor a lányom felkiált, amiért a titkos tárolóból eltűnt az utolsó kocka édesség is, és hallom, ahogy a fiam gyorsan magára zárja ilyenkor a szobája ajtaját. Duzzogva, de hajlandó a zsebpénzéből újat venni. Úgyhogy ez a szoba is kizárva, helyette ott a konyha, a szekrénymosás.

Mire a lakás végére érünk, a fiam visszaemlékezéseiben ő egyre fiatalabb kora óta takarít velem, legutóbb már ötévesen csempét súrolt. Alig várja, hogy a stafétát átvegye tőle a húga. Azt hiszi, viccelek, amikor azt mondom, hogy olyan soha nem lesz, hogy neki egyáltalán nem kell majd takarítania, a lányom megcsinál helyette mindent. Olyan lesz, esetleg már idén is, hogy mind a négyen egyre több mindent takarítunk. Csak hogy igaz legyen, hogy valamelyik gyerekünk már óvodás korában is csempét súrolt.