nlc.hu
Család
67 év után a koronavírus választotta el az idős házaspárt

67 év után a koronavírus választotta el az idős házaspárt

Izgalmas heteket kellett túlélniük, de koronavírus ide vagy oda, happy and lett a történet vége.

George és Loraine Freedman több mint 60 évvel ezelőtt kötöttek házasságot. A 89 éves pár 1953-ban kelt egybe, és azóta elválaszthatatlanok voltak, nem volt olyan nap, amit külön töltöttek volna, leszámítva amikor a férj a koreai háború idején Németországban teljesített szolgálatot.

Aztán jött 2020 márciusa, amikor is George egy nap gyengének érezte a lábait, és végül mentőt kellett hívni hozzá. Hamarosan egy közeli rehabilitációs központba vitték, ahol koronavírusteszten is át kellett esnie, és az eredmény pozitív lett.

“Nagyon-nagyon aggódtam, miután kiderült, hogy George megfertőződött. Ráadásul ott voltam teljesen egyedül a nyugdíjasházban” – mondta Loraine.

A családnak fogalma sincs, George hol kaphatta el a fertőzést, főleg, hogy felesége éppen akkor költözött be az otthonba, amikor férje kórházba került, és a beköltözéskor Loraine-t is tesztelték – az ő eredménye azonban negatív lett. Úgyhogy szegény asszony ott volt egyedül az új lakóhelyén, ahova természetesen együtt terveztek beköltözni, és csak remélni merte, hogy viszontlátja még szerelmét.

A sors pedig kegyes volt a családhoz. Több hét rehabilitáció után George kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, és hazatérhetett új otthonába, ahol felesége olyan izgatottan várta, akár egy szerelmes kamasz. A viszontlátás megható pillanatát szerencsére megörökítette az idős házaspár fia, úgyhogy most ti is megnézhetitek. Ilyen az igazi szerelem:

Forrás: GMA

Megható történet egy idős házaspárról koronavírus idején.

A koronavírus választotta el az idős házaspárt – de csak pár hétre (Fotó: Pixabay)

Megható történetek koronavírus idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top