Gyerekkorunk farsangjai - sírva nevetünk

Elérkeztünk a farsangi szezon végéhez, a jelmezek készítése helyett már a tavaszi programokra kezdünk koncentrálni, és idén is sokezer kisgyerek élte át, milyen érzés királylányként, katicabogárként vagy napocskaként beöltözve tölteni a barátokkal a délutánt. Mi pedig kicsit újraélhettük emlékeinkben, milyen volt, amikor mi voltunk ennyi idősek, amikor mi készültünk anyukánkkal lázasan a nagy eseményre. A sok szép emlék mellett pedig szinte mindannyiunkban ott lapul néhány olyan is, ami kínos, vicces, megható vagy éppen egész egyszerűen érthetetlen. Ilyen emlékeket idéztek fel és gyűjtöttek össze Redditen is a kommentelők, nekünk pedig több sem kellett, kifaggattuk egymást a szerkesztőség tagjaival, ahol szintén bőven akadtak érdekes történetek.

A totális traumák

„Volt egy gyerek az oviban, akit a szülei bohócnak öltöztettek. Csóri gyerek, amikor meglátta magát a tükörben, megijedt saját magától és elkezdett sírni. Neki biztos elég nagy trauma, de én komolyan mondom, ovi óta ezen röhögök, ahányszor csak eszembe jut”. (No_March_257)

„Nekem az első hét, amikor bölcsibe mentem, pont farsangra esett. Kis fehér nyuszinak öltöztem, egy kisfiú pedig tigris volt. Eleve nem szerettem a bölcsit, nagyon nehezen viseltem. Az asztalnál a kisfiú mellé ültettek, aki közölte velem, hogy a tigrisek nyuszit esznek és meg fog enni. Innentől üvöltve sírtam, még talán egy napot megpróbáltak vinni, de utána ki kellett venniük, mert hányásig sírtam magam. Emiatt a mai napig vannak szociális szorongásaim az előző terapeutám szerint.” (Csrnszg)

„Egyszer a szüleim elfelejtették a farsangot, előző este kaptak észbe hogy kellene valami, úgyhogy apukám eszkábált dobozokból egy rakéta jelmezt. Nyilván nem akartam kislányként rakéta lenni (mondjuk sosem lehettem az, ami szerettem volna), de ez volt a legkisebb gondom, ugyanis nem tudtam leülni a jelmezemben, úgyhogy amikor minden kisgyerek leült egy körbe, én ott álltam a sor végén és sírtam, én, a zokogó rakéta. Végül levették rólam az óvónénik és sokkal boldogabb voltam a sima kis melegítő szettemben. Számomra ez annyira traumatikus volt, hogy a saját gyerekemnek mindig a lehető legmenőbb, legszebb jelmezt szerzem meg akár a világ végéről, bármi is szeretne lenni. Imádom nézni ahogy boldogan parádézik a jelmezében ami szíve vágya volt, általában még farsang után is hónapokig.” (Glittering-Soil9889)

Fotó: GettyImages

Amitől ma is sajnálod múltbéli gyerek-énedet

„Nálunk mindig osztályfarsang volt. Nagyjából másodikos lehettem, amikor Hófehérkének és a hét törpének öltöztünk be. De mivel Hófehérkéből elég volt egy (és szalmaszőkén egyáltalán nem passzolt rám a szerep), a törpék pedig a fiúk voltak, ezért a maradék szerepeket osztották szét a futottak még kategóriából, így én lettem a gonosz királynő. Bár a jelmezem nagyon menő volt, a tesóm csinálta, akkor nagyon szomorú voltam, hogy nekem jutott ez a karakter.” (Andi, nlc)

„Az óvodás és az általános iskolás éveim alatt összesen egyszer jutottam el a farsangra, mivel az mindig februárban volt és én olyankor többnyire elkaptam az influenzát és otthon feküdtem betegen. A kivételt az általános iskola 3. osztályos farsang jelentette. Ekkoriban ment a tévében Az elsüllyedt világok, amire én gyakorlatilag ráfüggtem. És kitaláltam persze, hogy a rajzfilm főszereplőjének, Arkanának öltözöm. Kölcsönzői jelmez kizárva, nem volt ott ilyen, úgyhogy anyám készítette el, megküzdött vele rendesen, pláne a fejdísszel. De összehozta, kifejezetten menő lett. Aztán eljött a farsang, ahol a kislányok többsége Minnie egér, tündér, királykisasszony vagy maximum Barbie baba jelmezben jelent meg. A jelmezverseny műsorvezetője és egyben maga a zsűri a tornatanár volt, aki engem úgy istenigazán gyűlölt. Nála volt a mikrofon, amihez mindenkinek egyesével oda kellett állni és elmondani, hogy minek öltöztünk. Nálam háromszor kérdezett vissza, hogy mégis mi vagyok, aztán kiröhögött, hogy ilyen figura nem is létezik. Hiába üvöltötte kb az egész alsó tagozat, hogy de, igen – azt a mesét akkoriban szinte mindenki nézte. Elengedte a füle mellett és kizárt a jelmezversenyből, amit egyébként végül egy kisfiú nyert meg, akire az anyja madzaggal rákötött egy barna vécészőnyeget és azt mondták rá, hogy ősember.” (Niki, nlc)

„Én nagyon szerettem a farsangi jelmezeimet, voltam tavasz tündér, kisvirág (ilyen krepp papírból csinálták meg a szirmokat a fejemre), Kleopátra meg boszorkány is, és általában én voltam ezeknek a felbújtója. Viszont azt traumát okozott, mivel nagyon versengő típus vagyok, hogy sosem nyertem, ugyanis volt a suliban egy jelmez, ami évről évre körbement és minden. egyes. évben. az nyert: a háztető/kémény, amire egy gólyafészek is volt applikálva gólyával együtt. Egyetlen jelmez törte meg a gólyás kémény egyeduralmát, a túrórudi, de nyilván az sem én voltam…” (Vivi, nlc)

A kínosság netovábbja

„Anyám eléggé spirituális volt, úgyhogy beöltöztetett “A Szeretetnek”, és elmondatta velem a szeretet himnuszt a Bibliából. Jelmezem egy vastag, szúrós, zöld ruhácska, beborítva fátyollal (fügönnyel?) és ráragasztva egy nagy szív a mellkasomnál. Kiegészítőm az aktuális Barbie magazinhoz járó ajándék műanyag, hárommedálos szívecske nyaklánc, egy szívformára vágott papírszemüveggel megspékelve. Mindenki csendben ült a második osztályos produkciót követően, égtem, mint egy olajkút, de ő nagyon büszke volt a mélységekre amiket szerinte megmozgattam ott mindenkiben. Bár lettem volna én is kiskutya vagy hercegnő…”. (PotentMarshmallow)

Fotó: GettyImages

„Anyu 2 pici gyerek és főállás mellett esti tagozaton főiskolát is végzett, nem volt időmilliomos. Így én piros ceruza lettem. Egy nagy piros kartonlapot körbetekert rajtam, az én süvegem volt a ceruza hegye. Csak azzal nem számolt, hogy nem tudok így járni. Miközben a többi lány tavasztündér volt varázspálcával, meg királylány koronával, én ceruzába szorulva páros lábbal tudtam csak ugrálni, nem tudtam leülni, és a süveg mindig lecsúszott a szememre. Nem is nyertem semmit, de utána felkért táncolni a sulibulin a Zsolti, úgyhogy úgy éreztem, mintha megnyertem volna a tombolán a főnyereményt. Zsolti meglátta nem a ceruzát is bennem.” (Orsi, nlc)

Amikor nem érted, miért döntött így a szülő

„Engem anyukám káposztának öltöztetett be az ovis farsangon…minden fényképen a kisírt fejem szerepel. Felnőttként visszanézve viszont azt látom, hogy egyedi volt az ötlet és a jelmez, és persze dolgozott vele, amiért hálás vagyok neki.” (macskapocsepaprika)

„Én nagyon szerettem volna mindig menni farsangra és bárminek beöltöztem volna, de anyu utalta ezeket a hülyeségeket és csak nagy könyörgés árán csinált bármilyen jelmezt, nem is minden évben. Pedig varrónő amúgy. A kedvencem, amikor vámpír voltam, pedig lány vagyok. Megfogadtam, hogy a kislányommal bármilyen buliban benne leszek, tematikus szülinap, farsang, bármi amit szeretne. De én is beakarok öltözni.” (Civil_Abalone7366)

„Egyik évben Piroska, következőben balerina voltam. Fiú vagyok.” (HungryPie8989)

Amin ma már te is szívből nevetsz

„Egyik évben anyum kitalálta, hogy űrlény leszek. Gyakorlatban ez azt jelentette hogy körbetekert alufóliával, a cipőm egy-egy a lábamra kötözött hungarocell darab volt, a kezeim üvegmosó kefék, a parókám egy felmosófej, és random konyhai reszelők és egyéb izék voltam rajtam, mint kezelőfelületek, gombok. Mondhatni a mozgás nehézkes volt és majd meggyulladtam. De nyertem!” (Oh_honey_1193)

„Volt otthon egy csomó tojástartónk meg még gyűjtött hozzá anyukám. Bábolnai tojásraktár voltam. Mondjuk a farsangon nyertem egy tortát. Azóta vegán vagyok.” (Positive_Noalvi)

„Nálunk mindig elég menők voltak a farsangok az ált isiben, de én nagyjából amióta az eszemet tudom királylány szerettem volna lenni. mindig könyörögtem anyukámnak, hogy az aktuális az évben had lehessek királylány, ő pedig mindig mondta, hogy legyek inkább valami más. Mindig azzal érvelt, hogy királylányból meg hercegnőből úgyis lesz vagy 30 (persze ebben igaza volt).
Egyik évben kitalálta, hogy legyek Ludas Matyi. Már volt fehér ingem, nadrágom, fekete mellényem ám anyukám szerint, ahhoz hogy megnyerjem kellett egy élő liba, amit már meg is szerzett, (falun éltünk, ez nem volt túl nehéz valljuk be), de én megmondtam, hogy nem fogok egy élő libával felvonulni az egész suli előtt, úgyhogy offoltam a tervét. Abban az évben királylány voltam, de persze nem nyertem, és már bánom, hogy nem vállaltam be a Ludas Matyi jelmezt, mert azzal tuti megnyertem volna a díjat.” (Anett, nlc)

Fotó: GettyImages

„Óvodában voltam nyúl, hatalmas, csősapkára varrt fülekkel, A nagy ho-ho-ho horgász – tényleg, neki nincs is neve?!, – suliban Pumukli, Pampalini, ezekkel nem volt semmi gond. Úgy rémlik, még alsó tagozatos lehettem, amikor három osztálytársammal kitaláltuk, hogy beöltözünk prostituáltaknak és striciknek, páros felállásban. A szülői reakciók már homályba vesznek, bizonyára repestek az örömtől, de hagyták. Én voltam az egyik nő, szoknyában, magas sarkúban, kisminkelve. A farsangon iszonyú menőnek és vagánynak éreztük magunkat, és nagyon jól szórakoztunk, de – feltételezem – a tanárok már kevésbé. Nagy lehetett a dilemma: nem igazán kellene ezeket a jelmezeket az egész iskola előtt mutogatni, másfelől az sem járja, hogy a négy gyerek nem indulhat a jelmezversenyen. Végül nem volt semmi balhé, jó fejek voltak a pedagógusok, mi is felmentünk a színpadra, igaz, az általunk használt ku***k és stricik munkacím helyett „utcalányok és kuncsaftjaik” felkonferálással mutattak be minket kicsit megkavarva a szerepeket, de sebaj. És hogy megnyertük-e a jelmezversenyt? Nyilván nem.” (Zoli, nlc)

Ami igazán megható

„Óvodában a legjobb barátnőmnek nem jöttek el a szülei a farsangra és nem volt jelmeze sem. És kétségbeesetten sírt. Az anyukám levette a gyönyörű szoknyáját, vágott bele két oldalt lukakat a karjainak, ráhúzta a szoknyát, ráparancsolt az egyik óvónénire, hogy szedjen le valahonnan egy függönyt, azt összeügyeskedte a karkötőjével fejdíszes fátyolnak, a rúzsával rajzolt a kislány arcára virágot és szívecskét, és teljesen magától értetődőn végigállta az egész bulit bugyiban-harisnyában-ingben, és mind a ketten a barátnőmmel tavasztündérek voltunk, és természetesen gyönyörűek voltunk, és pörögtünk és lobogott a ruhánk, és én VESZETTÜL büszke voltam az anyukámra. (Még most is az vagyok.)” (WishfulYesThinkingNo)

Fotó: Getty Images

Amikor örülsz, hogy végre már nem vagy gyerek

„Menyasszonynak öltöztem az oviban. Volt egy kisfiú, akit utáltam, ő meg szerelmes volt belém, ezért a szüleink összebeszéltek, és őt vőlegénynek öltöztették. Csomó közös képet rám erőltettek. Az 5 éves vőlegényem persze diadalittasan mosolygott, én meg mint egy gyökér, úgy nézek ki az összes képen, egy hatalmas fintor a fejem az összetesen.” (Adorable-Response390)

„Egyik általános iskolás farsangon jelmez-versenyt rendeztek. Én boszorkánynak öltöztem, de időhiány miatt csak minimális jelmezben (tényleg kb. egy kendőt kötöttem magamra és fogtam egy seprűt). Ennek ellenére megnyertem a versenyt. “Kedves” osztálytársaim felvilágosítottak, hogy nekem nincs szükségem jelmezre, elég ronda vagyok anélkül is ahhoz, hogy boszorkánynak nézzenek.” (Lola2224)

+1 Mert felnőttként is létezik farsang

„A gyerekkori jelmezeim nem hagytak mély nyomot, egyedül egy barnamedve, ami elég traumatikus volt, pedig az összes barna ceruzámat elhasználtam a fülére. De mindenért kárpótolt, hogy – már felnőttként – egy farsangra Piroska és a farkasnak öltöztünk a belga juhászommal, aki a fekete fejével tökéletes farkas volt smink nélkül is. Persze ő lett az est celebje, különösen, mert hordozta utánam a kosárkámat. A férjem volt a vadász, így kicsit rontott az eredeti mese értelmezésén, hogy a kutya, vagyis a farkas szerelmesen nézett rá…” (Éva, nlc)