nlc.hu
Egészség
Ha kisbabát szeretnél, reggelizz!

Ha kisbabát szeretnél, reggelizz!

A kiadós reggeli növeli a termékenységet.

Ha kisbabát szeretnél, reggelizz!Azoknak a nőknek, akik szeretnének teherbe esni, érdemes rászokniuk a kiadós reggelikre – hívja fel a figyelmet egy friss tanulmány. Egy kutatás kimutatta ugyanis, hogy a policisztás petefészek szindrómában szenvedő nőknél is növeli a termékenységet, ha nem este eszik tele magukat, hanem reggel fogyasztanak el egy tartalmas reggelit.

A kísérletben résztvevő nők a nap folyamán egyaránt nagyjából 1800 kalóriát fogyasztottak, viszont az egyik csoportnál a reggelire, míg a másiknál a vacsorára tették  hangsúlyt. Azoknál az alanyoknál, akik a reggel étkeztek bőségesen, a glükózszint és a terméketlenségért is felelőssé tehető inzulinrezisztencia 8 százalékkal csökkent, míg a tesztoszteron nevű, nőkben is jelen lévő férfihormon szintje a félére esett vissza, míg azoknál, akik vacsorára ettek a legtöbbet, az említett szintek nem változtak.

„A kutatás egyértelműen bizonyítja, hogy a napi kalória-bevitel valóban fontos, de még fontosabb az időzítés” – magyarázta dr. Oren Froy, a kutatás vezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top