Egészség

Több kórházban van látogatási tilalom

Dúl az országban az influenza.

Egyre intenzívebben terjed az influenza, az előző héthez képest 30 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölték az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál. A héten az ország valamennyi közigazgatási területén emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint február 10-16. között 22 400 beteget regisztráltak.

Az előző héthez viszonyítva Somogy megyében több mint két és félszeresére, Csongrád és Nógrád megyében pedig több mint kétszeresére nőtt az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisága. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 7. héten nem érkezett jelentés. Összességében a betegek csak kevesebb, mint egyharmada volt gyermek, de Veszprém megyében például a betegek 63 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt. Budapesten, továbbá Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében az influenzavírust is kimutatták.

Az országos influenzajárvány miatt szerda délutánig három megyében rendeltek el kórházi látogatási tilalmakat. A Pest megyei Flór Ferenc Kórházban múlt péntek óta részleges látogatási tilalom van érvényben. Nógrád megyében a Szent Lázár Megyei Kórházban múlt csütörtök óta valamennyi osztályon érvényben van a látogatási tilalom. A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben szerdán rendelték el a tiltást az újszülött részlegen, a gyermekgyógyászati-, szülészet-nőgyógyászati és az infektológiai osztályon. A Fejér megyei tisztifőorvos a megye valamennyi fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményében, minden osztályára kiterjedően péntektől rendelte el a kórházi látogatási tilalmat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése