Egészség

A férfiaknál hamarabb felismerik az Alzheimer-kórt

Az Alzheimer-kór és a mentális hanyatlás diagnosztizálásának módszere miatt a férfiak általában korábban kapnak kezelést.

Egy új vizsgálat szerint az enyhe mentális hanyatlással vagy Alzheimer-kórral diagnosztizált nők jelentős része máris éveket veszített, mert hamarabb is fel lehetett volna ismerni a problémájukat, és korábban megkezdeni az állapot romlását lassító kezelést.

A verbális tanulási tesztek az egyik legfontosabb vizsgáló módszert jelenti a szellemi kondíció felmérésben, az Alzheimer-kór és más memóriazavarok diagnosztizálásában.

“Csakhogy a nők általában jobb verbális memóriával rendelkeznek, ezért tovább megőrzik annak normálisnak tekintett szintjét, miközben azonban a betegség már előrenyomul” – magyarázza a vizsgálat vezetője, Erin Sundermann.

A kutatásból kiderült, hogy a kognitív vizsgálatok nem megfelelően érzékenyek a mentális hanyatlás korai jeleire, ezért a betegség első fázisa sokszor észrevétlen marad. Márpedig a minél korábbi kezelés nagyon fontos lenne a hanyatlás lelassításában, illetve a betegnek is lenne ideje felkészülni, elrendezni a dolgait. A gyógyszerelésnek a tapasztalatok szerint ebben a szakaszban van a legerősebb hatása.

A mentális hanyatlás lassítható lenne
A mentális hanyatlás lassítható lenne

További probléma a nők számára, hogy bár eleinte tovább tartják magukat, mint a férfiak, amikor azonban megindul az érzékelhető hanyatlás, gyorsabb a lejtmenet, mint a másik nemnél. Ez is egy fontos érv a mellett, hogy mindenképpen minél hamarabb fülön kellene csípni a problémát.

A kutatók új diagnosztikai módszerek kidolgozását tartják égető fontosságúnak, hogy a nőknél is minél hamarabb ki lehessen mutatni a szellemi hanyatlás első jeleit.

Forrás: edition.cnn.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése