nlc.hu
Egészség
“7 centis miómákkal a hasamban élek”

“7 centis miómákkal a hasamban élek”

Egy háromgyermekes anyuka beszélt nekünk jóindulatú daganatos betegségéről és a vele járó kellemetlenségekről. Megkérdeztük a nőgyógyászt, milyen kezelést igényel az elváltozás, és hogy mikor van szükség a beavatkozásra.

“Úgy ötéves volt a legkisebb gyerekem, amikor a nőgyógyászati szűrésen az orvosom megállapította, hogy mióma alakult ki a méhemen – meséli Andrea (40), háromgyerekes anyuka. – Ennek már négy éve. Akkor kétcentis volt a göb, az orvos azt mondta, egyelőre nem kell vele foglalkozni. Azzal nyugtatott, hogy ez a betegség nagyon sok nőnél előfordul, és nem kell tőle félni, mert ez egy jóindulatú elváltozás. Azt még elmondta, hogy a mióma valószínűleg növekedni fog, és idővel, ha már kellemetlen tüneteket okoz, érdemes eltávolítani. Persze ahogy hazaértem, rögtön kutakodni kezdtem a neten, de szerencsére mindenhol azt írták, hogy nem lehet belőle nagy gond.”

Néhány év alatt Andi méhén még egy mióma kialakult, és mindkettő hétcentisre növekedett. “Nemsokára megyek kontrollra, akkor fogjuk megbeszélni, hogyan tovább” – teszi hozzá az anyuka.

Az az igazság, hogy egy ideje elég kellemetlen mellékhatásai vannak a dolognak. A menstruációm elhúzódik, ráadásul sokkal erősebb, mint korábban

– folytatja Andi. – Egy hétig eltart, de közben egy-két napra majdnem megszűnik, aztán újra intenzív, erős vérzésként jelentkezik. Első nap erős fájdalmaim is vannak. Néha mintha érezném is a daganatokat, sokkal keményebb az alhasam. Az orvosom azt mondta, amíg nincs állandó fájdalmam, addig nem foglalkozunk vele, illetve nem operál meg. Azt javasolta, hogy szedjek olyan tablettát, ami a hormonszintet helyreállítja annyira, hogy legalább ne növekedjenek tovább a göbök a hasamban. És a spirált is javasolta. Én azonban nem akarok gyógyszert szedni, idegenkedek attól, hogy rendszeres hormonbehatásnak tegyem ki a szervezetem.”

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Andi már nem akar gyereket, így aztán nem aggódik különösebben, de a tudat, hogy ott van a hasában két gyerekökölnyi daganat, sokszor nyugtalanítja.  

“Azt hiszem, ha beavatkozásra kerül sor, akkor azt fogom kérni, hogy ne csak a miómákat, hanem az egész méhemet távolítsák el, nem akarok több műtétet.”

Andrea édesanyjának is volt miómája, és sajnos kiújult, miután levették. Egy újabb műtét során távolították el az egész méhét. “Nem akarok úgy járni, mint anyu. Az orvosom szerint is elég nagy az esély rá, hogy a göbök visszanőnek.”

A mióma egy olyan izom eredetű göb, mely a szabályos futású méhizomrostokat megszakítva, egy kis izomgóccal kezdődik, majd egy fa göcsörtjeihez hasonlítva újabb és újabb izomszövettel veszi körbe héjszerűen. Az idő múlása, a göb vérellátása és a hormonális folyamatok együttes hatására képes a miómagöb növekedni különböző mértékben.
 

“A miómák előfordulásában valóban szerepet játszhatnak örökletes tényezők is” – erősíti meg dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász, a G1 Intézet orvosigazgatója, aki szerint Andrea miómáinak mérete az extrém nagy kategóriába tartozik, 100-ból 99 orvos a mielőbbi eltávolításukat javasolná. 

“Általában elmondható, hogy a miómaműtét megérik – magyarázza az orvos. – Ez azt jelenti, hogy a mióma az idő előrehaladtával már annyi panaszt okoz, hogy a páciens életminősége megváltozik, és szabadulni akar az állandó kellemetlen tünetektől. A klasszikus miómák esetében nincsen ok a kapkodásra, sok esetben a méret, a mióma által okozott kellemetlen tünetek vezetnek oda, hogy a páciens végül a műtét mellett dönt.”

Esophageal Leiomyomáról készült felvétel
Esophageal Leiomyomáról készült felvétel
  • A mióma diagnózisa alapvetően ultrahangvizsgálattal történik, de gyanakodhatunk a betegségre, ha alhasi, deréktáji fájdalmat érzünk, gyakori vizelési inger esetén, illetve ha a menstruációnk erős és elhúzódik.
  • “Amennyiben a miómagöb jó vérellátással bír, akkor gyorsan képes növekedni – mondja Dr. Szőnyi György. – Sokszor egy kisebb göb akkor indul növekedésnek, amikor a női szervezetben valamilyen hormonváltozás alakul ki. Ez jelentkezhet például terhesség vagy változókori hormoneltolódás esetén.”
  • Ha már ismert a kór, rendszeresen figyelni kell a göbök alakulását. Jelentősebb méretű, vagyis néhány centiméteres göböket félévente ajánlott ultrahanggal ellenőrizni.
  • Szerencsére annak az esélye elenyésző, hogy az elváltozás rosszindulatúvá fejlődjön.
  • “A miómák 99 százaléka jóindulatú elváltozás, és az is marad – folytatja a szakember.  – Igen ritkán azonban szarkóma fejlődhet ki belőle. A szarkóma igen gyorsan növekszik, és szövettani jellegzetességénél fogva sajnálatosan nagyon gyorsan áttéteket ad, így mire észleljük, gyakran már késő.”

Dr. Szőnyi szerint léteznek ugyan alternatív kezelési módok, de azok a szakember tapasztalata szerint nem vezetnek eredményre. “Miómagöb nem tűnik el, csak sebészi beavatkozással. Vannak különböző gyógyszeres kezelési módszerek is a göbök méretének mérséklésére. Ezek azonban egyelőre csak időszakos változást hoznak. Közép- és hosszú távon a műtét a végső megoldás.”

A sebészi megoldás szorítkozhat a miómagöbök eltávolítására, a méhtest eltávolítására a méhnyak megtartása mellett, illetve a teljes méheltávolításra. Mindez leggyakrabban hasi műtét útján történik, azonban napjainkban egyre több szakember vállalkozik rá laparoszkópos műtéti technikával is.

“Azoknál a pácienseknél, akik még gyermekvállalás előtt állnak, a miómagöbök eltávolítását végezzük. Az eltávolított miómagöb már nem újul ki, de új göb kialakulhat és növekedésnek indulhat, ezért a tervezett várandósság előtt mindenképp érdemes elvégezni a beavatkozást. Az idősebb, gyermeket már nem tervező nők esetében pedig inkább a méh teljes eltávolítása a gyakorlat” – teszi hozzá a nőgyógyász.

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top