nlc.hu
Egészség
Nem segített a budapesti orvos a rendelő előtt fekvő bácsin

Nem segített a budapesti orvos a rendelő előtt fekvő bácsin

Az idős férfi egy orvosi rendelő előtt lett rosszul, egy járókelő próbálta megmenteni az életét. Az orvos azt mondja, neki tiszta a lelkiismerete.

Megrázó esetről számol be a Bors: egy idős férfi az egyik fővárosi gyermekorvosi rendelő előtt esett össze. Egy járókelő stabil oldalfekvésbe helyezte, hívta a mentőket és berohant segítségért a rendelőbe. Ez utóbbi azonban hiábavalónak bizonyult.

A Bors cikke szerint előbb az asszisztens közölte, hogy mivel már jönnek a mentők, ő nem tud segíteni, majd a rendelő orvosa sem tett semmit, “mivel azt hitte, hogy részeg a férfi”. A gyorsan kiérkező mentők végül 45 percig próbálták életben tartani a beteget, ám hiába, az idős férfi meghalt.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az évek óta a kerületben rendelő háziorvos – aki ellen a mentőt hívó férfi panaszt nyújtott be az orvosi kamaránál – állítja, ak­kor és ott nem tudott volna semmit sem tenni a beteg életé­ért. “Van egy olyan orvosi kötelezettség, aminek értelmében nem veszélyeztethetem a beteg életét, máskülönben én viselem a következményeket. Szerencsére a mentők hamar ki­érkeztek” – mondta, hozzátéve, hogy tiszta a lelkiismerete.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top