Egészség

Beszélnünk kell róla, mikor vidd a lányodat gyermeknőgyógyászhoz

Régi bölcsesség az orvoslásban, hogy a gyerekre nem tekinthetünk kisméretű felnőttként – a kislányokra sem miniatűr nőkként. Különösen igaz ez a gyermekkorban jelentkező nőgyógyászati problémákra. Persze sarkalatos kérdés, hogy ebből a szempontból meddig gyerek a gyerek.

Azt valamennyien átéljük, hogy a kamaszkor a szervezetünkben olyan viharos változásokat hoz, melyekhez hasonlót a későbbiekben szinte sohasem tapasztalunk életünk során. A pubertás változásai pedig természetesen kitüntetetten érintik a nemi szervek működését – ez indokolja, hogy a nemi érés előtti és utáni időszak egészen más szemléletet kíván a szakemberektől is. Tehát nem csupán a páciens életkora magyarázza, hogy a szakorvosok miért hangsúlyozzák: a gyermekkorban jelentkező nőgyógyászati fertőzések egészen más viszonyulást igényelnek, mint a későbbiek. Mert jó, ha azzal szintén tisztában vagyunk, hogy e betegségek gyermekkorban és később, a házas élet megkezdése előtt még bármikor jelentkezhetnek.

Árthat az uszoda vize, de másként

„A nőgyógyászati fertőzések, gyulladások szempontjából a pubertást azért tekintjük vízválasztónak, mert előtte még nem számolhatunk a hüvely saját, természetes védőflórájával – mondja dr. Pethő Boglárka, a budapesti II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum szakorvosa. – A nemi éréssel jelennek meg az úgynevezett lactobacillusok, amelyek biztosítják a hüvelyben a savas környezetet, sok veszélytől megóvva a női testet. Éppen ezért is a gyerekeknél a hüvelyi fertőzéseket sokkal gyakrabban okozzák baktériumok, míg a felnőttkorban már inkább a gombák a jellemzőek. Utóbbiak kislányoknál is felelősek lehetnek gyulladásért, azonban elsősorban legyengült immunrendszernél kell erre gondolnunk, hüvely- és szeméremtest-gyulladás is előfordulhat ilyenkor.”

De hogyan kerülhetnek egy kislány nemi szerve közelébe betegséget okozó mikrobák? „Sokféle úton – mondja a szakértő. – Akár egy idegen tárggyal is, ami lehet egy játék apró darabkája, egy Lego-elem. Lehet, hogy ez csak irritációt okoz, de felül is fertőződhet, beindítva ezzel egy gyulladást. Minden szülő úgy gondolja, az ő lánya biztosan szólna neki ilyen balesetnél. De ennek feltétele, hogy korán megtanulja, intim problémákról is természetesen, őszintén beszélünk a családban – ha nem ilyen mintát lát, bajos azt várnunk, hogy ő majd nyíltan mer erről kommunikálni. Olykor az is elég, ha a kislány piszkos vagy homokos kézzel a nemi szervéhez nyúl vécéhasználatkor vagy egyszerűen belefeledkezve a játékba. Ha pedig náthás vagy torokgyulladásos, és így érintkezik a baktériummal szennyezett keze a nemi szerv tájékával, könnyedén átviheti a fertőzést. Gyakran látjuk is, hogy a hüvelygyulladás felső légúti betegséghez társul. És éppen ezért rendszerint ugyanaz az antibiotikum hatásos mindkét fertőzésre, hiszen ugyanaz a kórokozó.”

A hüvelyfolyásért saját esetünkben és a kislányainknál is hajlamosak vagyunk a fürdőprogramokat, a strandolást felelőssé tenni, különösen a nyári hónapokban, vagy ha gyakori uszodalátogatók vagyunk. „Ilyen környezetben is el lehet kapni fertőzést, de én mégsem ezt tartom jellemzőnek. Elsősorban a meleg vizű és a termálmedencék, a nem kellően karbantartott jakuzzik lehetnek betegségforrások. A medencevízben feloldott klóros fertőtlenítők azonban több kárt okozhatnak, ez a veszély pubertás után fenyeget. Erre az életkorra alakul ki a hüvely élettani flórája, és az agresszív vegyszerek a jelenlévő egyik-másik jótékony baktériumcsoportot elpusztítva felboríthatják a kényes egyensúlyt, az így túlsúlyhoz jutó, elszaporodó baktériumcsoportok pedig már elindíthatnak betegséget. Ezért is szokták javasolni, hogy ússzunk, fürödjünk szabad vizekben, azok öntisztulására hivatkozva. Én ezzel kapcsolatban sem szívesen általánosítok. Gondoljunk bele, hogy hazai példát említsünk, a Balaton vizében területenként milyen óriási eltérések lehetnek kórokozó-szennyezettség szempontjából is: a sekély, melegebb part menti sávokat, ahol sok a fürdőző, össze sem lehet hasonlítani, mondjuk, a tó közepével. Én ezeknél a környezeti tényezőknél fontosabbnak vélem a hüvelyi fertőzések kockázata szempontjából az egyéni adottságokat: hogy az illető kislánynak, nőnek van-e hajlama ezek gyakori megjelenésére, kiújulására, hogy a helyi, a nemi szervek környéki immunrendszer gyengébb-e esetleg, és hogy összességében milyen állapotban van a védekezőképessége. Tehát az alkati különbözőségeink ebben is nagyban befolyásolják érzékenységünket, sérülékenységünket.”

A nyilvános és közösségi toalettek használatával kapcsolatos rizikóról is hasonló szemlélettel gondolkodnak a szakemberek: a vécéülőke a legritkább esetben lehet fertőzés átvivője, a vécécsészében pangó folyadékból vizeléskor felfröccsenő cseppek már inkább lehetnek veszélyforrások. De utóbbi esetekben is nagyban befolyásolja a kockázatot az egyéni hajlam, a hüvelyflóra és a védekezőrendszer általános állapota.

A kamaszkori hüvelyi fertőzéseket mindig nagyon komolyan kell venni, mert szélsőséges esetben akár meddőséghez is vezethetnek (Fotó: iStock)

Mi történik a vizsgálóasztalon?

Ha kialakult a hüvelyi gyulladás, a panaszok egyértelműek, de lehetnek olyan tünetek is, amelyek alapján elsőre más bajra gyanakszunk. Olykor pedig egyéb, komolyabb betegségre is felhívhatja a figyelmet a gyulladás. „Az égő, viszkető érzés a külső nemi szervek környékén, a váladékfolyás egyértelmű jel – mondja a szakorvos. – De kislányoknál a pisiléskor is jelentkezhetnek tünetek. Ha a gyerek arra panaszkodik, hogy fáj, csíp a vizeletürítés, gondolnunk kell nőgyógyászati gyulladásra is. Annak, hogy a kettő együtt járhat, anatómiai okai vannak: a női húgycső rövid, nyílása közel van a hüvelyhez, így könnyen alakulnak ki felszálló fertőzések, melyek nemcsak a húgyhólyagig, de akár a vesemedencékig is elérhetnek. És a gyakori, kiújuló hüvelygyulladásoknál is mindig javasolunk kivizsgálást, hogy nem áll-e esetleg diabétesz a háttérben, mert a magas vércukorszint, akárcsak a későbbiekben, gyermekkorban is hajlamosít fertőzésekre.”

Ha panaszok vannak, halogatásnak nincs helye, irány a gyermeknőgyógyászati rendelő. Gondos szülőként a gyereket természetesen szeretnénk felkészíteni, elbeszélgetni vele arról, mi fog történni vele a rendelőben. Csakhogy míg abban biztosak vagyunk, hogy nem teljesen ugyanaz, ami a felnőtt nőgyógyászati ambulanciákon, lehet, hogy abban már nem tejesen, hogyan is zajlik egy kislány vizsgálata.

„A legfontosabb: a vizsgálat mindig a kísérő felnőtt, azaz többnyire az édesanya jelenlétében történik. Ami pedig az érintetlenségüket illeti: kislányok és a szexuálisan még nem aktív nők esetében lehetőségünk van műszerrel megtekinteni a hüvely szűzhártya feletti területét is, és alkalmazzuk az ujjal végzett végbélvizsgálatot is. A hüvelyfolyás esetén kenetet veszünk, és a váladékot tenyésztésre küldjük, hogy pontosan tudjuk, milyen kórokozó – ahogyan említettem, gyermekeknél rendszerint baktérium – okozza a gyulladást. Így célzottan azt az antibiotikumot írhatjuk fel, amelyre érzékeny az adott mikroorganizmus, és az biztosan hat. Ezeknek a fertőzéseknek a megelőzésére komoly, specifikus eszközeink nincsenek az általános higiénés szabályok betartásán túl. A kézmosás fontosságát emelhetjük ki, különösen felső légúti betegségek idején, akár a toalett használata előtt is. A közös törölköző használatát pedig minden esetben érdemes kerülni családon belül is, és nemcsak azért, mert a felnőtt nők esetleges hüvelyi gyulladásai átvihetők így kislányokra, hanem azért is, mert akár egy fertőző bőrproblémát is tovább lehet adni.”

Egy kamaszkori fertőzésből könnyen meddőség lehet

Amikor elérkezik a pubertáskor, elsősorban a lactobacillusoknak, a tejsavtermelő baktériumoknak köszönhetően megváltozik az addig semleges pH-jú hüvelyi környezet, és savasabb vegyhatás jelenik meg. Ez a flóra ellenállóbbá teszi a női egészséget a külső hatásokkal szemben. Ezt a női nemi hormonok hatására kialakuló, természetes, élő mikroorganizmus-kultúrát úgy kell elképzelnünk, hogy többféle baktériumtörzs él benne együtt békében, amelyek egymást tartják féken, azaz nem engedik, hogy bármelyik elszaporodjon a többiek rovására.

„Ha azonban ez az egyensúly felborul, azaz az egyik baktériumcsoport elszabadul, az kórokozóvá válhat, és megjelennek a hüvelygyulladás tünetei. Ilyenkor endogén fertőzésről beszélünk – magyarázza a szülészorvos. – Amikor a tünetek hevesek, és ráadásul egy időbe esnek a fiatal páciens partnerváltásával, mindig gondolni kell szexuális úton terjedő fertőzésre. És éppen ezért nem győzzük újra és újra elmondani: csak a kettős védelem, tehát fogamzásgátló és óvszer együttes használata mellett érezheti magát biztonságban a szexuálisan aktív tinédzser. Ezt azért is érdemes tudni, mert az ondó hüvelybe kerülése önmagában szintén felboríthatja a normál flórát, ráadásul hormontartalmuknál fogva a fogamzásgátló tabletták is befolyásolhatják a normális hüvelyi baktériumkörnyezetet. A kamaszkori hüvelyi fertőzéseket pedig mindig nagyon komolyan kell venni, mert azok felfelé szállva a belső női nemi szervekben, például a petevezetékben is gyulladást okozhatnak, ami akár meddőséghez is vezethet.”

A kamaszkor mindenképpen a fortyogó hormonok ideje, amelyek normális menstruációs ciklus mellett is igen változékonyan termelődnek. „A nemi érés idején a hüvelyváladék összetétele, minősége és mennyisége is megváltozik. Sőt, a váladék a ciklus különböző szakaszaiban sem ugyanolyan az eltérő hormonhatások következtében. Ovulációkor például nagyobb mennyiségben termelődik és nyúlósabbá válik, amit a természet rendelt így, hogy a spermium könnyebben célba érjen. Azt azonban nem tudjuk objektíven megítélni, hogy a fokozott váladékozás meddig normális, és mikortól kóros. Azt szoktuk mondani, ha a hüvelyváladék nemcsak bő, de megváltozik a színe is – azaz nem fehér vagy átlátszó –, esetleg bűzös, éget, viszkető érzést okoz, vagy húgyúti és alhasi panaszok is kísérik, szakorvoshoz kell fordulni. Tehát önmagában még az sem kóros tünet, ha a hüvelyváladék nyomot hagy a fehérneműn.

És itt kell szót ejtenünk a tisztasági betétekről is, mert ezeknek a használata fokozhatja hüvelyváladékozást azáltal, hogy műszálból készülnek, és nem szellőznek. Ezt tapasztalva van, aki még gyakrabban nyúl tisztasági betéthez, így beindítva és fenntartva az ördögi kört. De minden szoros, műszálas alsónemű okozhat hüvelyfolyást, ha ráadásul ezekre még egy szűk farmert is ráhúz a tini, még rosszabb a helyzet. Éppen ilyen okokból javasoljuk, hogy kerüljenek minden, a nemi szervek területén bevágó, például tanga típusú bugyit.

Fontos tudni, hogy a táplálkozás is befolyásolhatja a fertőzésre való hajlamot, az egyszerű szénhidrátok, azaz a csokoládé, a cukor fogyasztásának csökkentése segíthet megelőzni a gombák elszaporodását. Ugyanakkor a kiegyensúlyozott, mérsékelt szénhidráttartalmú étrend elegendő, nincs szükség az olyan szélsőséges korlátozásokra, mit például az időről időre újabb »fénykorát« élő Candida-diéta.”

Ahogyan elhangzott, kiskorú beteg vizsgálata esetén mindig jelen kell lennie a törvényes képviselőnek, aki túlnyomó részben a szülő. De mi van akkor, ha olyan intim kérdésekre kellene a tininek válaszolnia a rendelőben, amelyeket nem szívesen oszt meg az édesanyjával, vagy ő kérdezne a szakembertől, de mivel nem lehetnek kettesben, hát nem is teszi fel a kérdéseit? Vékony jég, ismeri el a fiatal doktornő, aki életkorban közelebb lévén a serdülőkhöz talán nagyobb bizalmat is élvezne.

„Jó, ha tudunk, pontosabban jó lenne, ha tudnánk olyan helyzetet teremteni, amikor a kamaszlány négyszemközt kérdezhet, kérhet információt. De ha kezelésről, beavatkozásról van szó, az orvosi titoktartást felülírja a gyermek érdeke, az, hogy az csak a szülő beleegyezésével történhet. Ennek felelősségét nem szabad egy gyerekre tenni. De ideális esetben már úgy érkezik anya és lánya a nőgyógyászhoz, hogy mindent megbeszéltek, és ez nem is kérdés, olyan erős a köztük lévő bizalom. Ugyanakkor azt hiszem, ezt 16 éves korban már nem nagyon lehetséges elkezdeni felépíteni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top