Egyensúlyban
Hirdetés

Kipukkadni készülő lufi a gyomrunk helyén – mit tehetsz, hogy ne puffadj? (x)

Puffadás: az egyik legkellemetlenebb, ugyanakkor leggyakoribb emésztési zavar. Hátterében komoly okok állhatnak. Ám ha nem vagyunk betegek, csak épp nem ideális az életmódunk, azon igazán változtathatunk. Lássuk hát a szelíd módszereket!

Általánosan egészségesen

Nincs itt nagy varázslat, csupán kerülni kell azt, ami általánosan sem túl jó a szervezetünknek. Ilyenek az adalékanyagok, az ízfokozók, az üres kalóriák. Nem túl jók a konzervek és a késztermékek, és persze a cukor. Óvatosan használjunk gluténtartalmú élelmiszereket is!

Lassú evés

Aki habzsol, az sok levegőt nyel: egyenes út a puffadáshoz. Legalább 30 percet szánjunk a főétkezésekre – ez még nem is hangzik soknak, munka közben azonban általában ennyi időnk is alig van… E mellé jó, ha csend és nyugalom van körülöttünk – a tévé pedig szigorúan tilos! Tévézés közben mindig többet eszünk, mint anélkül.

Jó sorrend

Néha nem az számít, hogy mit eszünk, hanem az, hogy hogyan párosítjuk az ételeinket. Legjobb mindig a könnyen emészthetőkkel kezdeni, így haladjunk a nehezebbek felé. Tehát: gyümölcsök, zöldségek, hús, édesség.

A has fájdalmai sok mindent jelezhetnek.

Van, amikor a puffadás okozza a rosszullétet (Fotó: Pexels.com)

Karfiol, bab, borsó

Ha komolyabb a baj…

laktóz-intolerancia

lisztérzékenység

hasnyálmirigy-elégtelenség

irritábilis bél szindróma

– ezek mind okozhatnak puffadást

Valószínűleg ez az a tényező, amiről a legtöbben tudnak. Vagyis hogy a fent említett élelmiszerek (és a hozzájuk hasonlók) nem barátai az érzékeny gyomrúaknak. Ennek az az oka, hogy például a hüvelyesek olyan szénhidrátokat és rostokat tartalmaznak, amelyeket a vékonybél nem képes lebontani, a vastagbél viszont már gázt képez… És akkor ott vannak még az úgynevezett keresztesvirágúak: a brokkoli, a kelbimbó, a káposzta vagy a karfiol. Mindannyian olyan cukorfélét tartalmaznak, amiket szintén csak a vastagbél tud lebontani. Nyersen semmiképp ne együk ezeket, de a párolással is óvatosan!

Tej, tejtermékek

Hát igen, a másik mumus. A helyzet az, hogy az emberek egy része nehezen emészti ezeket, még azok is, akik nem kimondottan laktózérzékenyek. Enyhébb esetekben segíthetnek a probiotikumok, amúgy viszont csak a teljes tiltás hatékony.

Rostok

Nem könnyű emészteni őket, ugyanakkor mégiscsak jó hatásúak, mert serkentik a bélműködést. Úgyhogy az orvosok általában nagyon is javasolják azoknak, akik puffadással küzdenek. Az elején azért ne ’zöldséget zöldséggel’ módszerrel indítsunk…

Fűszerezés

Akinek érzékeny a gyomra, az általában tartózkodik ettől a kategóriától, pedig vannak olyan fűszernövények, amik épphogy segítő hatásúak. Ilyen például a menta, a kömény, a fokhagyma vagy az ánizs, kurkuma, gyömbér.

Folyadékpótlás

Szerencsére számos más szempontból is fontos ez a szervezetünknek, úgyhogy nyilván már te is tartasz az asztalodon egy kétliteres palackot. Természetesen vizeset, hiszen nincs is jobb (hasznosabb) ital annál! Kifinomultabb lelkek tehetnek bele citromot, uborkát, gyömbért: mind segíthetnek az emésztésben.

Alkohol, kávé

Tudjuk, csak szeretjük őket… Igen, e két, sokak által szeretett finomság a gyomornak sem tesz igazán jót. Hiába folyadékok, csak rosszabbat tesznek, főleg azoknak, akiknek amúgy is van alapproblémájuk. Fogyasztásukkor szervezetünk nemhogy nem hidratálódik, épp ellenkezőleg: vízhajtó hatásuk van.

Ecet

Nem hangzik túl jól, de nem olyan vészes. Ha nehezebbet eszünk, jobban érezhetjük majd magunkat, ha evés után egy kis kanál almaecetet feloldunk kevés vízben és elkortyoljuk. Gyomorégés, reflux esetén azonban ne erőltessük!

Mozgás

Ha csak egyhelyben ülünk, akkor a beleink is nehezebben mozdulnak. Márpedig a jó perisztaltika elengedhetetlen a táplálék hatékony feldolgozásában. Már egy kis séta is sokat számít, persze kicsit aktívabbak is lehetünk… főként, ha ülőmunkát végzünk. Sorolnunk sem kell, hogy mennyi még a jótékony hatása azon kívül, hogy az ennivaló jobban esik.

Masszázs

Nem mindenkinek van lehetősége sportolni. Ilyenkor a masszírozó mozdulatok is serkenthetik a gyomorműködést – persze ezzel ne az étkezés után próbálkozzunk! Illóolaj ajánlott (ebből erre a célra a borsmenta-olaj jó választás).

Gyógynövények

Tatárvirág, kamilla, kömény, citromfű, édesgyökér: csak néhány tipp a természet patikájából – ahogy mondani szokás. Ezen növények hatóanyagai között van, gyomorideg-nyugtató, és gyomorizom-ellazító is – ezeknek köszönhetően csökken a kellemetlen feszülés.

A cikk az Iberogast forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.

Gondod van az emésztéseddel?

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése