Egyensúlyban
Hirdetés

Ne mérgezzük egymást! – 5 tipp: így vigyázzunk egymásra és önmagunkra (x)

Életünket keresztül-kasul átszövik a különféle emberi kapcsolatok, amelyek nemcsak jó, de kimondottan rossz hatással lehetnek az életünkre. Ezeket nemcsak felismerni fontos, de elengedni is. Összeszedtük azt az öt kérdést, ami segít felismerni, ha toxikus kapcsolatban élünk.

A mérgező kapcsolatoknak számtalan formája ismert, az nem más, mint egy spektrum, ami nemcsak a magánéletben, de a munkahelyen is komoly kihívások elé állíthatnak bennünket. Léteznek egészen súlyos társas összefonódások, amelyeket például valamely függőség (alkohol, drog, erőszak) „mozgat”, és léteznek azok a nehezen felismerhető, alattomos, az egészséges önértékelést erodáló kapcsolatok, amelyek valamiféle jó (boldogság, közös jövő, jószándék, barátság, karrier) ígéretével tartanak sakkban. Persze minden társas kapcsolatban vannak mélypontok, mérgezővé ugyanakkor csak akkor válnak, ha a negatív körülmények, azok intenzitása és súlyos következményeik állandósulnak.

Sokan pontosan tudják, mit jelent egy fontos emberben csalódni: egy barát árulása, a szülő manipulációja, a társ agressziója, a kolléga intrikája olyan mérgező körülmény, ami sok esetben éveken, sőt legrosszabb esetben egy egész életen át elkísérhet. Annak érdekében, hogy a toxikus kapcsolati dinamikák alól felszabadítsuk önmagunkat, meg kell tanulnunk felismerni őket. Nem tudunk minden rossz kapcsolatból kilépni, ugyanakkor visszanyerhetjük tulajdon erőnket, hogy szabadon dönthessünk róla, kit és mit engedünk be az életünkbe.

Természetesen a másik ember kiismerése nehéz, pláne, ha egy hozzánk közel álló szerettünkről van szó, ugyanakkor néhány nagyon hatékony eszköz birtokában felismerhetjük, milyen hatással van ránk a másik (és miközben ezen elmélkedünk, azt is gondoljuk át, hogy mi magunk vajon milyen hatással vagyunk másokra, legyen szó a társunkról, gyermekünkről, szüleinkről, barátainkról, munkatársunkról).

mérgező kapcsolat

Fotó: Profimedia

Figyeljük meg, milyen hatással van ránk a másik társasága?

Bízzunk a megérzéseinkben, ez ugyanis a legegyszerűbb módja annak, hogy felismerjük, mennyire egészséges, illetve egészségtelen hatást gyakorol ránk a másik. Ha valaki mellett nem tudunk önmagunk lenni, ha szerepet játszunk, ha magyarázkodni kényszerülünk, ha felüti fejét a szorongás, a szégyen, a bizonytalanság, ha butának, csúnyának, feszültnek, türelmetlennek, unalmasnak érezzük magunkat, el kell gondolkodnunk azon, vajon minek hatására születhetett meg bennünk ez az érzés?

A passzív-agresszív viselkedés például egy tipikus jellemzője a toxikus kapcsolatoknak, amelyben a másik fél egy alattomos eszközzel akarja átvenni az irányítást. A támadás célja, hogy manipuláljon és fájdalmat okozzon. Az ember érzi a szúrást, ám az nem elég egyértelmű ahhoz, hogy felismerje, pontosan mivel van dolga. Szintén problémás lehet egy olyan kapcsolat, ahol a Nem! egy nemlétező opció, az egyik félnek ehhez nincs joga. Érdemes gyanút fogni akkor is, ha a számonkérés, a faggatózás kényelmetlenné válik, és az egyik fél akkor is a lebukástól tart, ha nem is tett semmi rosszat.

A legjobb oldalunkat hozza ki belőlünk a másik?

A pletykálkodás, a fokozott alkoholfogyasztás, a másik rosszindulatú kibeszélése, a nagyzolás, valótlanságok állítása csupa olyan apró cselekedet, ami intő jele lehet annak, hogy a másik társasága nem a legjobb oldalunkat erősíti. Ellenben, ha kedvesek figyelmesek, bölcsek tudunk maradni, miközben jól érezzük magunkat, tudhatjuk, hogy jó ember mellett állunk.

Megkönnyebbülünk, ha nincs jelen a másik?

Míg egyesek csak adnak, mások leszívják az embert, társaságuk nyomasztó, fárasztó, és ha elválunk tőlük, enerváltnak és erőtlennek érezzük magunkat. Sokak személye kimondottan rossz hatással van az önbecsülésre, például nem érezzük fontosnak, elég trendinek, tájékozottnak, tehetősnek magunkat. Velük ellentétben a kedves, nyugodt, jóakaratú ember nem akarja bántani a másikat, nem vár el semmit, nem akar megváltoztatni, lelkiismeret-furdalást okozni, mellette szóhoz lehet jutni, kíváncsi a másik véleményére, érzéseire. 

Mennyire motivál, inspirál a másik társasága?

Biztosak lehetünk benne, hogy jó ember van mellettünk, ha érezzük a motivációt, hatása olyan erős és inspiráló, hogy fejlődni és változtatni szeretnénk, nem akarjuk elhagyni magunkat, kreatívnak és bátornak érezzük magunkat az újhoz – miatta, érte is.

Ennek az érzésnek egyik lehetséges ellenpólusa az, amikor az ember inkább nem is mond és tesz semmit, mert annak úgysincs semmi értelme és hatása. Csak testben van jelen a kapcsolatban, hiszen nem kap a másiktól semmit. Nem mondhatja el a saját véleményét, nem védekezhet, nem szárnyalhat, mert a kapcsolat alapját adó szeretet, szerelem, összetartozás vagy szenvedély nem léteznek.

Testi-lelki jól-létünkhöz hozzájárul a másik?

Ha rendszeresen felemlegetik a hibáinkat, tévedéseinket és kudarcainkat, ha mindig mindent jobban tudnak nálunk, ha újra és újra bebizonyítják nekünk, hogy miért nincs igazunk, szárnyak helyett egy keresztet kapunk, és be kell látnunk, hogy egy mérgező kapcsolatban élünk.

Gyakran egy másik ember személye az, ami arra sarkall bennünket, hogy okosan étkezzünk, többet mozogjunk, kipihenjük magunkat, tanuljunk, terápiába járjunk, önismeretet gyakoroljuk, meditáljunk, beszélgessünk vagy épp elkezdjük járni a természetet. Mindegy, melyik jótékony (és önmagában is gyógyító) elfoglaltságot nézzük, ha ezt egy másik ember biztatására tesszük, hátradőlhetünk, az illető mellett biztonságban tudhatjuk magunkat.

Természetesen nem csak a másikon múlhat a harmonikus kapcsolat, gyakran magunknak kell feltenni a kíméletlen kérdéseket.

Forrás: Psychology Today

A cikk az Iberogast forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. megrendelésére készült.

Olvass még többet a mérgező kapcsolatokról!

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése