nlc.hu
Életmód
Bemelegítés

Bemelegítés

Bármilyen edzésbe kezdesz, bemelegítés nélkül ne tedd! Hacsak nem akarsz remek sérüléseket okozni magadnak, hosszantartó fájdalmakkal küzdeni, vagy az edzésadag közepén kidõlni.





Ne két percben

Egy komoly bemelegítés bizony nem fér bele egy-két percbe. Komolyan kell venni, mert kisebb izomlázzal, húzódás nélkül a következő edzés is könnyebb lesz. Mozgasd át minden tagodat, amit később majd megmozgatsz, de az se baj, ha a nem feltétélenül edzendőkre is szánsz egy kis időt. Azoknak sem árt!






Mi is a bemelegítés?


A kezdő, könnyed, de mindent átmozgató mozdulatsor valójában arra jó, hogy vérkeringésed felgyorsuljon. Ilyenkor kitágulnak az izmoknak vért szállító hajszálerek, és így a valódi edzés megkezdésekor nem kell akkora energiát hirtelen befektetni. A helyes bemelegítés után csökken az izomszövetek ellenállása, és az ízületek is könnyebben „kenik” majd a mozdulatokban részt vevő kapcsolatokat. Az ízületek ugyanis bemelegedve nagyobb tartományban tudnak mozogni, mint hidegen. Ráadásul javulni fog az ín-ideg-izom együttes munkája is, tehát a gyakorlatokat is jobban tudod majd végezni.






Ha elmarad…


Akkor úgy ugrasz fejest a mozgássorba, hogy sem vérkeringésed, sem tüdőd, sem a mozgásban részt vevő izmok és ízületek nem készek a megterhelésre, ami sérülésekhez, túl gyors kifulladáshoz és elfáradáshoz, és legjobb esetben is hatalmas izomlázhoz vezet.






Izomláz


Ez a néha nem is annyira kellemetlen (hiszen érzed, hogy mozogtál!) érzés persze nem csak a bemelegítés elmaradásának tudható be, hanem az esetleges túl kemény munkának is. Ha már megtörtént a baj, akkor is van segítség. A gyakorlatok utáni figyelmes nyújtás segít, és jót tesz a szauna, a meleg fürdő, sportkenőcsök vagy a rozmaringolajas masszázs is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top