Életmód

Mobbing: a munkahelyi pszichoterror

Sokasodnak mostanában azok az olvasói levelek, amelyek a munkahelyeken folyó fúrásokról, apró vagy durva bántásokról, megalázásokról szólnak. Vajon miért? Rosszabbak lettek az emberek? Vagy "csak" egyre nagyobb a kenyérharc? És mit tegyen az, aki áldozattá válik?

Tudományosnak nemigen nevezhető közvélemény-kutatásom szerint a mobbing nem válogat. Huszonévei végén járó tanár, hatvanegy éves jogász, harmincas marketinges, negyven feletti mérnök… Az egyikük „ötletember”, a másik melankóliára hajlamos, a harmadik vezetésre született. Mégis azonos élethelyzetben vannak: a munkahelyi pszichoterror áldozatai.

„Túl akarom élni a napot”

Ajánló:
Munka.lap.hu »
Konfliktuskezelés.lap.hu »
Burnout.lap.hu »

– Szeptemberben új igazgató került az iskolánkba, akivel már a legelső értekezleten konfliktusba kerültem – meséli a huszonhét éves magyartanár. – Valószínűleg azért mondtam el óvatoskodás nélkül a véleményemet, mert az előző diri mellett – csodálatos ember volt, úgy tiszteltem, mint az édesapámat! – nem kellett az értekezleteken sunyítani. Neki nem voltak „sztárjai”, embernek nézte a beosztottait, őszinte légkört teremtett, a gondjait is megosztotta velünk. Számára nem a hatalom volt fontos, hanem a gyerekek, mi, tanárok és a szülők. Az új főnök más: megoszt, intrikál, az önkormányzati vezetők mindennél fontosabbak számára, és velem kapcsolatban folyamatosan „törleszt”. Eleinte az tűnt fel, hogy a kedvenceit agyondicséri, miközben én bármit teszek, nem kapok jó szót. Tudod, milyen szörnyű, amikor „agyonhallgatják” az embert? Később egyre durvább megjegyzéseket tett a munkámra, mostanában épp az adminisztrációmat ellenőrzi. Mutass olyan tanárt, akinek mindig rendben van az abnormálisra duzzasztott adminisztrációja! Szüntelenül terítéken vagyok, miközben az osztályom kiemelkedően jó közösség. Belépek a tanáriba, és hirtelen mindenki elhallgat, aztán az iskolatitkártól visszahallom, hogy nem kellene farmerban járnom, és a „csúcs”: „azért nincsenek fegyelmezési gondjaim, mert én „bratyizok” a gyerekekkel”. A jó kapcsolat szerintem nem bratyizás! Nem folytatom, mert olyan megalázó… Jelenleg alig alszom, örökké panaszkodom a férjemnek, régebben tele voltam ötlettel, ma már csak hallgatok, és túl akarom élni a napot. Száz évet öregedtem egyetlen tanév alatt!

„A bűnöm: a kisfiam”

„Ahogy közeledem a munkahelyem felé, fizikai rosszullét vesz erőt rajtam. És ez a fojtogató érzés nyolc órán át velem marad. Fáj a gyomrom, zsibbadok, félek. És azt a munkát, amelyet az irodában lassan, akadozva végzek el, mert ott egyre nehezebben tudok összpontosítani a főnöknőm „ütlegei” alatt, otthon könnyedén megcsinálom. De nem merek felmondani, mert a férjem fizetéséből nem élünk meg.”

(Részlet egy közigazgatásban dolgozó édesanya leveléből, akinek saját bevallása szerint egy „bűne” van: öt órakor be kell fejeznie a munkát, mert a kisfia várja az óvodában…)

 

Életre szóló tanulság

Vályi-Nagy Erika
Vályi-Nagy Erika

A harmincnégy éves Vályi-Nagy Erika két kislány (jelenleg gyesen levő) többdiplomás édesanyja, nem „panaszkodós típus”, a barátai szerint túlságosan is fegyelmezett. Valószínűleg ezért nem kürtölte világgá, amikor egy korábbi munkahelyén ellehetetlenült a helyzete. Inkább felmondott. Pedig a történet gyönyörűen indult. Egy volt tanára javaslatára már huszonévesen felvették egy olyan munkahelyre, ahová régóta vágyott. Rengeteget dolgozott, élvezte az elismerést, a közösségben is jól érezte magát. Csakhogy az idill elég gyorsan véget ért: vezetőváltás történt, és az egyik kolléganőjét emelték ki főnöknek.

– Eszem ágában sincs törleszteni, érdektelen a volt munkahelyem és a főnököm neve, de a jelenségről szívesen beszélek – mondja komolyan. – Mi egyenrangú kollégaként is taszítottuk egymást. Ha ő fekete, én fehér, ha ő tűz, akkor én víz… Van ilyen. Nem a versengés rontotta el a viszonyunkat – a főnökünk mindkettőnket tehetségesnek tartott -, nem is tartozunk azonos generációhoz, ő tíz évvel idősebb. Éreztem én, hogy rossz világ jön rám, amikor kinevezték, de a vesszőfutásom még a vártnál is emberpróbálóbb volt. Mert a pozíció bizony előhozta a legrosszabb tulajdonságait. Például hihetetlen tehetséggel tudott szúrni-megalázni, azt is igen „tehetségesen” találta ki, hogy rám oszt egy olyan munkát, amelyik nem nekem való. Magyarul: amiben jó voltam, azt mással végeztette, engem meg folyamatosan szekált azért, mert egy számomra idegen területen gyengébben teljesítek. Nagyon gyorsan érte el, hogy azok, akik korábban szerettek, elkerüljenek – bár néhányan azért négyszemközt vigasztaltak, biztattak… -, és pillanatok alatt én lettem a lusta, kudarcos munkatárs. Én „befelé élek”, valószínűleg nem látták rajtam a kollégák, mennyire szenvedek, de aztán jött egy értekezlet, amikor hajszál híján sírva fakadtam. Nem vagyok sírós, nem szeretem a női kiborulásokat, mégis… Kimentem a szobából, hogy ne lássanak sírni, aztán este a férjemmel megbeszéltük, hogy változtatni kell, különben tönkremegyek.

– Meg sem próbáltál beszélni a főnököddel?

– Nézd, valószínűleg egy más – engem kevésbé utáló, kevésbé féltékeny – főnök esetén megpróbálkoztam volna a beszélgetéssel, de ezúttal nem lett volna értelme. Persze tudom én, hogy háttér nélkül – a férjem segítsége nélkül – nem zárhattam volna rövidre ezt a megalázó történetet. Mégis azt mondom, hogy vannak helyzetek, amikor csak a menekülés segít! Mindez évekkel ezelőtt történt – túl vagyok rajta -, lett új munkahelyem, megszülettek a kislányaim, de elfelejteni nem tudom, nem is akarom. Egy életre megtanultam: sokat kell tanulni, több lábon kell állni, mert akkor is áldozattá válhatsz, ha jól dolgozol, de nem tetszik a „képed”.

„Nem bírom a nyugdíjig”

„Korábban nem volt konfliktusom a vezetőimmel – az alkalmazkodóképességem szinte kóros -, az utóbbi évben mégis elérte a főnököm, hogy megrendüljön a hitem önmagamban. Miért nem veszi figyelembe a feljegyzéseimet, miért nem reagál az e-mailjeimre? Miért pont én vagyok a célpontja? Restellem a beosztottaim előtt (ők becsülnek!), hogy a feljebbvalóm már nemcsak a munkámat, de a külsőmet is kritizálja, gúnyolja. Sokat dolgozom, képzem magam, de van egy bűnöm: hatvanegy éves vagyok. El akarja érni, hogy felmondjak? Lehet. Én szívesen lelépnék, de nem tehetem, mert a férjem munkanélküli, tehát még egy évig dolgoznom kell, hogy elérjem a nyugdíjkorhatárt. De nem fogom megérni, mert a sokadik megalázás után majd kapok egy infarktust!”

(Egy hatvanegy éves jogász)

 

A főnöknek is van főnöke…

Csehák Hajnalka pszichológus
Csehák Hajnalka pszichológus

Mivel nemcsak a szerkesztőségi levelek, hanem a mindennapi gyakorlat is azt mutatja, hogy tömegek szenvednek a mobbingtól, törvényszerűen léptek színre olyan szakemberek, akik segíteni próbálnak. Közéjük tartozik Csehák Hajnalka pszichológus is, aki az egyre népszerűbbé váló „asszertív tréningek” (önérvényesítő tréning) egyik vezetője.

A menekülésen kívül mit tehetnek a mobbing áldozatai? – kérdeztem a téma szakemberét.

– Nem menekülni kell (főleg, ha az áldozat szereti a munkáját, vagy a menekülés „eredményeként” munkanélküliség vár rá), inkább nyílttá tenni a konfliktust – jelenti ki. – Meg kell fogalmazni, le kell írni (ez is nagyon fontos!), mi történik. Ugyanis a pszichoterror nemcsak az áldozatnak árt, hanem a többieknek is, és rontja a munka minőségét. Feszült légkörben mindenki rosszabbul teljesít, többet hibázik, és ez árt a teljesítménynek. És majd’ minden főnöknek van főnöke…

– A közösség előtt próbáljuk megvédeni a jogainkat?

– Először négyszemközt hasznos beszélni a mobbing irányítójával, ha ez nem vezet eredményre, akkor a közösség előtt kell kiállni a jogainkért. Nem indulatosan, de határozottan.

– Eszembe jut egy riportalanyom, aki allergiás tüneteket produkált a rossz házasságában. Hajhullás, kelések, elhízás… Elvált, és a tünetek megszűntek. Mit lehet tenni akkor, ha egy főnök egyszerűen nem tudja elviselni a beosztottját, ha „allergiás” rá?

– A munkahely nem az érzelmek színtere, felnőtt-fegyelmezett emberek dolgoznak együtt, tehát elvárható, hogy kezelje az allergiáját. Számtalan eset ismeretében állítom azonban, hogy a pszichoterror hátterében elsősorban a hatalom és a féltékenység található. A hatalom veszélyes! Gyakran előfordul, hogy egy kollégaként kellemes ember hatalomhoz jutva megváltozik… De a beosztottaknak nem szabad mindenbe beletörődniük! Tudatosan, méltósággal, empátiával kell a saját érdekeinket érvényesíteni.

– De ha empatikus vagyok, akkor megértem, hogy talán ő maga is pszichoterror áldozata, hiszen felette is vannak főnökök…

– Empatikus vagyok, megértem, hogy neki sem könnyű, de nem fogadom el a bánásmódot. Higgye el, ez a magatartás tanulható!

(Kedves Olvasóink! Az asszertív tréningekről bővebben a www.lelkititkaink.hu honlapon tájékozódhattok!)

Még több az e heti Nők Lapjából:

Más világ – más tanítási módszerek »
Exkluzív interjú Celine Dionnal »
A böjt több, mint koplalás »
Csonka András kirándulni vitt egy osztályt »
Pizza! Ahogyan a futár sosem hozza… »
D. Tóth Kriszta: Vészhelyzet a reptéren »

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése