nlc.hu
Életmód
Tedd változatossá a böjti napokat!

Tedd változatossá a böjti napokat!

A böjt szó hallatán a modern kor gyermeke elsőként a léböjtkúrára gondol, a vallásos érzületű a hús elhagyására, a praktikusabb az édességek elvonására. Bármelyiket is választod, fontos, hogy meglegyen hozzá a megfelelő erejű belső indíttatás.

Csak semmi szilárdat!

 

• Húshagyó receptek, katt ide!

Mint terápiás módszert, a böjtöt a századforduló tájékán francia, német és osztrák orvosok kezdték alkalmazni. A léböjt alatt a szilárd táplálékokat megvonja magától az ember, mert a kúra idején kizárólag csak folyadékot lehet fogyasztani. Ebből viszont jó sokat, napi 2,5-3 litert legalább.

A léböjtök közül a legismertebb a Buchinger-féle gyógyböjt, amelyben a lecsökkentett táplálék hatására az emésztőrendszer szinte nyugalmi állapotba kerül. A meghatározott ideig tartó diéta elején darabos ételek fogyasztásával (zöldségleves, kása) kezdődik a ráhangolódás, majd az elkövetkező napokban salaktalanító gyógyteák, frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek, frissen facsart búzafűlé és passzírozott leves kerülhet az asztalra, a vacsorát egy tál zabnyákkal színesítve.

A léböjt lezárásakor, a böjt megtöréséhez – ez általában feleannyi ideig tart, mint a böjti napok – almát vagy más gyümölcsöt, darabos zöldséglevest esznek a böjtölők.

Tedd változatossá a böjti napokat!

 

Fontos: Senki ne kezdjen bele többnapos léböjtkúrába egyedül. Ma már számos léböjtház kínálja szolgáltatásait csodaszép környezetben, tapasztalt böjtvezetők útmutatása alapján. Így elkerülhető a kiszáradás, az egyoldalú táplálkozás okozta vitaminhiány vagy a böjtkrízis.

Tipp: Kezdd egynapos léböjttel, mert már arra az egy napra is mentesül a szervezeted a táplálékfeldolgozás alól. A heti rendszerességgel tartott léböjtnek is megmutatkozik a hatása: nagyon jól salaktalanít, és segíti a felkészülést akár egy hosszabb böjti időszakra is. Enyhe rosszullét azonban jelentkezhet (fejfájás, szédülés), a szilárd táplálék megvonásának következtében ilyenkor jó, ha szőlőcukor vagy magnézium van a közelben.

Mit fogyaszthatsz léböjt alatt?

Ásványvizet, gyógyteákat, frissen facsart búzafű levét, frissen préselt zöldség- és gyümölcslevet, zöldségleveseket.

Életerőturmix: frissen facsart cékla, sárgarépa és alma leve.

Antioxidánskoktél: egy nagyobb paradicsom héját hámozd le, húsát darabold fel, és fél almával, egy kiskanál reszelt petrezselyemmel, egy kiskanál zellerrel turmixold össze.

Zöldségital: 10-10 dkg sárgarépát, lila káposztát, 5-5 dkg céklát és zellert reszelj le. Önts hozzá 5 dl vizet, keverd össze, és fogyaszd az átszűrt levét.

Csak semmi hús!

 

Falafel
Falafel

A hús elhagyása is azt a célt szolgálja, mint a léböjtök általában: segíti – korlátozottabban ugyan – a szervezet (test és lélek) tisztulását a felhalmozódott mérgektől. A böjti időszak, amelynek szigorú szabályai vannak, a keresztény vallás követői számára bizonyos élelmiszerek elkerülését jelenti. Ebben az időszakban tiltott a hús, és szigorúbb változatban az állati eredetű élelmiszerek, a zsírban főzés, a tejtermékek és a tojás fogyasztása is.

A húsmentes étkezés hosszabb távon otthon, egyedül is kivitelezhető, bár olykor nem könnyű ellenállni a kísértésnek, ha a család többi tagja csirkecombot harapdál mellettünk.

Tipp: A húsmentes táplálkozás következtében bizonyos vitamincsoportokból, ásványi anyagokból vitaminhiány alakulhat ki. Ennek megelőzésére, a vas pótlására kiválóan alkalmasak az aszalt zöldségek, a babfélék. A kalciumot pótolhatod mákkal, káposztafélékből (például brokkoli, kelkáposzta), szezámmaggal, kalciummal dúsított szójatejből. A B-vitamin-csoportot tojásból, szójatejből, gabonafélékből, élesztőből, élesztőpehelyből.

Mit fogyaszthatsz húshagyó böjt alatt?


Húsok helyett használhatsz szójaszeletet, szójakockát, szójagranulátumot, szejtánt (búzasikérből készült búzahús), tofut és tempeh-t.
Fasírt, vagdalt és más darált hússal készített ételek helyett szójagranulátumból, zabpehelyből, gabonákból (árpa, barna rizs, köles stb.) vagy hüvelyes zöldségekből készült fasírtokat, mint a falafel (csicseriborsó-fasírt).

Felvágott helyett kencék, pástétomok készíthetők sajtból, krémsajtból, élesztőből, zöldségekből (például padlizsánkrém), hüvelyesekből (bab- vagy lencsepástétom).
Kolbász helyett gabonakolbász.

Felvágottak helyett szójafelvágott vagy házi készítésű „szalámi” szejtánporból, fehér babból.

Főzeléket, tésztaféléket, rakottas ételeket spenóttal, juhsajttal, szójával, különböző zöldségragukkal elkészítve helyettesítheted.

Csak semmi édeset!

Tedd változatossá a böjti napokat!Létezik édességfüggőség, és vannak olyan emberek, akiknél nem múlhat el úgy a nap, hogy ne nassolnának valamilyen süteményt, buktát, kakaós csigát vagy egy szelet csokoládét. Nekik mindenképpen ajánlatos lenne egy édességelvonó böjt. Hasznos útmutatót ehhez a böjthöz nehéz adni, leginkább elhatározás és önfegyelem kérdése, mert a rendszeres édességfogyasztás káros szenvedéllyé alakulhat, anélkül hogy ennek az illető személy a tudatában lenne. Sokszor nehezebb a mindennapi édességevésről lemondani, mint a húsevésről.

Tipp: Az édességmegvonást érdemes összevonni egy könnyített Candida-diétával, amelyben többek között tilos az édességek fogyasztása, a fehér cukor, a méz, sőt még bizonyos édesítőszerek is.

Mi a tavaszi böjt előnye?

Bármelyik böjttípus felfogható afféle diétás étrendnek is, sőt a salaktalanítás és a méregtelenítés hatására bőrünk szebb lesz, szervezetünk fittebb, energikusabb. De feltétlenül óvakodni kell attól, hogy drasztikus koplalásba menjen át az egész böjt, mert az káros lehet az egészségünkre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top