Hátra mars!

Humoristaként mi sem természetesebb, mint hogy jellegzetes szövegeid vannak. Sokan a Holló Színházból vagy a L’art pour l’art Társulatból ismernek. Valójában a humoristák közül is kilógsz a sorból: nemcsak a szöveged, hanem a mozgásod is nagyon sajátos. Hogyan alakult ki ez nálad?

Nagyon régen kezdődött. A mozgás és ezzel együtt a furcsa hatások már gyermekkoromban is foglalkoztattak. Például a megfordítás, a hátrafelé tekerés már akkor izgatott. Nem is tudom, mikor láttam a tévében először egy összedőlő ház képkockáit visszafelé. Az is biztosan meghatározó élmény volt az életemben, amikor a lemezjátszót visszafelé forgatva meghallottam, hogy milyen a visszafelé szóló zene vagy ének. Később magnóval próbálkoztam szövegeket felmondani, hogy visszafelé hogy szól.

 
Emlékszel konkrét zenei visszafelé-élményre?

A Fonográf együttesnek az 1974-es első nagylemezén van egy dal, a „Valaki vár”. Amikor a végéhez közeledik a szám, akkor Szörényi Szabolcs a megszokott mély hangján mondja: „valaki vár, valaki vár”. Nekem rögtön gyanús volt, hogy visszafelé mondta föl. Amikor kézzel visszafelé forgattam, kiderült, hogy Szabolcs valóban azt mondja: „ráv ikalav”. Elérték vele a kívánt furcsa hatást. Nyilván ez is volt a cél.

Volt a 70-es, 80-as évek fordulóján egy angol zenekar, a New Musik. A lemezeiken azt hallottam, hogy a visszhang előbb szólal meg, mint az ének. Más dalokban pedig a zengető (amely teret ad az éneknek) jött előbb, mint maga a szöveg. Nagyon gyorsan rájöttem, hogy ezt technikailag hogyan lehet elérni. A Magyar Rádió 8-as stúdiójában meg is csináltam a GM49 nevű zenekarommal: megfordítottuk a szalagot, a zengetés előbb szólalt meg, mint az ének. Úgy is mondhatnám, hogy lekoppintottuk. Nagyon érdekes hatása van egyébként, nem bántam meg, hogy ezt alkalmaztuk.

Más hátrafelé-történeted is van?

Azt nagyon korán kiderítettem, hogy a nevem sólkiM allaG. Bár ezt nagyon sok gyerek kideríti, gondolom. Aztán évtizedekkel a Fonográf-élmény után módom nyílt arra, hogy mint szerkesztő-társrendező elkészíthessem Nagy Natáliával a Rendcsinálás című jelenetet. Egy teljes lakásdíszlet be volt építve akváriummal – élő halak nélkül -, tükörrel, tortával, zsúrkocsival, mindenféle dologgal, amit szét lehet törni. És akkor Nati hátrafelé menve egy kalapáccsal a kezében zúzott és tört, majd a legvégén, amikor már minden darabokra volt aprítva, színészileg eljátszotta, hogy „ejnye, de nagy rendetlenség van a szobában”. Végül a jelenetet megfordítottuk: visszafelé kezdődik, azaz azzal, hogy „ejnye”, és utána Nati a kalapáccsal összeállította, összeragasztotta a széttört tükröt, a szétfolyt akváriumot, a tortát, a zsúrkocsit, mindent. Majd legvégül belenézett a tükörbe. Erre igen büszke vagyok. Még zenét is írtam hozzá.

Számos “kifordított” történet kapcsolódik még hozzád. Elég csak a Csinibabára gondolni.

Igen, általában szeretek játszani, pláne visszafelé felvett hanggal és képpel is. Tímár Péter felkért, hogy szerepeljek mind a Csinibabában, mind a Zimmer Feriben. Ezekben a jelentek nagy részét visszafelé vettük fel, fordított szájmozgással, és utólag mondtuk rá szinkronnal a szöveget. A mozgás fura volt, hisz visszafelé másképp megy az ember, mint előrefelé. Technikai szempontból fontos megemlíteni, hogy nemcsak visszafelé forgatás volt, hanem gyorsítás-lassítás is: így kellett tátognunk, aztán a végeredményt fölgyorsítottuk, és rászinkronizáltunk rendes hanggal. Fura lett a sebesség miatt. Az egész egyébként a rendező ötlete volt. Tímár Péter, aki eredetileg trükk-operatőr, a korábbi rövidfilmjeiben is bőségesen használt ilyesfajta technikát újító szándékkal.

Miklós, mennyire határozzák meg a filmek az életedet? Falod a mozgóképet?

Sok filmet nézek DVD-n és videón is; mindent a tévékészüléken keresztül. Több száz filmem van, amit az évek során felvettem, és dobozokban várják, hogy megnézzem. Ha az estém nem fellépéssel zajlik, akkor több mint valószínű, hogy 7 óra körül egy amerikai, nagy ritkán más nemzetiségű filmet nézek meg. Ezekben azért ritkán van hátrafelé felvett jelenet, ugyanakkor gyakran visszatekerek részeket, hogy a rendezői, vágási és színészi érdekességeket tanulmányozzam!

 
Ha az életben is lenne egy nagy távirányító és a visszatekerő gombbal bárhova visszaléphetnél az időben, hol kötnél ki legszívesebben?

Nagyon szeretném újra először látni a Monty Python csoport félórás műsorait. Az semmihez sem hasonlítható. Már rengetegszer láttam őket, mivel le is fordítottam, de az első alkalom elképesztő élmény volt.

A Gödörben október 22-én hátrafelé fogsz futni. Mi is az a hátrafutás?

Ez egy egyedi fitnesz program. Valójában ugyanaz, mint amikor a tévéadást tekered visszafelé, ahelyett, hogy kronológiai sorrendben néznéd a kockákat. A hátrafutást azért kedvelem, mert ha előrefelé teszem ugyanezt, akkor látom a messzeségben a célt, néha kicsit unalmas, mert hiába kocogok tovább, még mindig ugyanazt és ugyanúgy látom – egyszerűen lehangoló. Hátrafelé futva viszont izgalmas dolgok történnek az emberrel. Például a szemem sarkából egyszer csak hirtelen előugrik egy bokor, amit persze jól leelőzök. Tudtad például azt, hogy Németországban, Kapfenbergben idén is megrendezték a hátrafelé futás világbajnokságot? Nem tudtad. De ez nem baj, hiszen nem volt magyar induló. De a távlati cél akár az is lehet, hogy 2012-ben ott is megméressük magunkat!

További információk!