Életmód

“A fiam kislány akar lenni”

Mit tennél, ha a tízéves fiad azt kívánná, bárcsak lánnyá változhatna? Hagynád, hogy ruhát és nemet váltson, és ezentúl így éljen? Pszichológussal arra kerestük a választ, mikor tekinthető egy gyerek transzszexuálisnak, és mit tehet a szülő, hogy megkönnyítse a helyzetét.

Transzszexuálisnak azt hívják, aki úgy érzi, hogy rossz testbe született, mert ő valójában a másik nemhez tartozik. Vígjátékokban gyakori helyzet, amikor egy férfi fura varázslat révén női testben ébred fel, és ez sok komikus helyzet forrása lesz. Ám amikor ugyanez a valóságban történik meg, az korántsem ennyire vidám. A transzszexuális ember ugyanis komolyan szenved. Nemcsak a saját másságától, hanem attól is, hogy a környezet nem érti meg, kényelmetlen és idegen számára a test, amelyben él, és a nemi szerep, amit a világ rákényszerít.

Gyönyörű kislány lett belőle
Bár a jelenség ritka, a népesség alig 0,01%-át érinti, nagyon is foglalkoztatja az embereket. Angliában óriási botrányt kavart, amikor 2011 őszén a tízéves Samuel szülei megengedték, hogy kisfiuk lányként, Livvy néven folytathassa az iskolát. Livvy hosszú, szőke hajú, nőiesen mozgó, csacsogó kislány, aki imádja a rózsaszín ruhákat, a pónikat, és csak barátnői vannak. Soha nem érezte magát fiúnak, és most boldog, hogy végre úgy öltözhet és viselkedhet, mint egy lány. Az iskolában nem csúfolják – néhányan ugyan még a régi nevén szólítják, de elfogadták Livvy új személyiségét. Nem úgy a faluközösség, akik úgy vélik, felelőtlen a szülők engedékenysége. Livvy ugyanis se műtétet, se hormonkezelést, se terápiát nem kap. A szülők szerint mindez korai lenne. Úgy gondolják, az a legjobb a gyereknek, ha hagyják, hogy szabadon választhassa meg, ki és mi akar lenni. Ha ő úgy véli, hogy lány, akkor ebben nem fogják megakadályozni. Elfogadják, hogy ezt akarja, hiszen erre biztos nyomós oka van. Nagy Brigitta gyermekpszichológus szerint Livvy szerencsés kislány, a transzszexuálisok legtöbb problémáját ugyanis éppen az erőszakos átnevelési kísérletek okozzák.
„A transzszexualitás nem valamilyen gyógyítható betegség – hangsúlyozza a szakértő. – Pszichológus segítségére ugyan szükség van, de nem azért, hogy »átnevelje« a gyereket, hanem azért, hogy segítsen neki feldolgozni a negatív kritikákat. És a szülőknek is hasznos, ha szakember támogatja őket annak elfogadásában, hogy a gyermekük más nemű lett.”

Nem homo-, transzszexuális!
A „transz” elnevezés arra utal, hogy az illető milyen neműnek érzi magát, és nem arra, hogy kihez vonzódik szexuálisan. Tehát egy transzszexuális fiú nem azért kedveli a fiúkat, mert homoszexuális, hanem azért, mert lánynak érzi magát, és lányként éli meg szexuális vonzódását is!

A hároméves már el tudja dönteni
Az, hogy milyen nemű valaki, sok apró összetevőből áll. A nemi szervek megléte nem mindig döntő, hiszen van, akinél mindkét nem jellegzetességei megtalálhatók. Nagyon sokat számít a külső is, hiszen egy férfias nő vagy egy nőies férfi nemi identitása egy kicsit mindig gyanús, és ott van még az is, hogy a gondolataiban milyen neműnek érzi magát valaki. A százszázalékos férfi és nő között jó néhány átmeneti kategória létezik. A szerencsés többség ebből mit sem érzékel. Náluk a nemi identitás hároméves korra stabilan kialakul. Ennyi idősen a gyerekek már jól tudják, mi a különbség a két nem között, és hogy ők hová tartoznak. Ismerik, mi a fiús és a lányos játék, szín, ruha. Persze ebben is egyre képlékenyebbek a határok. Régen nem volt kérdés, hogy a fiúk autóznak, a lányok pedig főzőcskéznek és babáznak. A kultúra változásával azonban a nemi szerepek is alakulnak. Ma már a macsó apukák nem esnek kétségbe, ha egy kisfiú főzőcskézni akar, hiszen sok férfi sztárszakács van a tévében, és nem csinálnak belőle gondot, ha a bátyó is csecsemőbabát kér magának, hiszen apa is pelenkázza a kistestvért. Ám ami elvek szintjén jól működik, a gyakorlatban néha ijesztő a bizonytalan szülők számára. Nem tudják ugyanis, mikortól normális ez a nagy lazaság, és vajon nem ártanak-e a gyereknek, ha nem jelölnek ki pontos nemi határokat. Vajon normális, ha a kislányuk csak nadrágot akar felvenni, és aggódniuk kell, ha a fiúgyerek rózsaszín plüsspónival alszik?
„Mindez nem számít – nyugtat meg mindenkit a pszichológus. – Ezekkel a külsőségekkel nem érdemes foglalkozni. A gyerekek sokféle szerepet kipróbálnak, és csak jót tesz nekik, ha nem korlátozzuk őket ebben. Közösségbe kerülve úgyis szembesülnek azzal, melyek a csoport nemi elvárásai. Vannak helyek, ahol belefér, hogy egy kisfiú bevigye az oviba a plüssmaciját, és azzal aludjon délben. Ha csúfolják emiatt, akkor másnap már otthon fogja hagyni. Vagy ha valamiért fontos ez neki, akkor kiharcolja a jogot, hogy bevihesse. Nekünk, szülőknek nem érdemes beleszólni, hogy mikor mivel játszik a kicsi. Az igazi transzszexualitásnak ugyanis ennél sokkal egyértelműbb jelei vannak.” Kim Petras, a világ legfiatalabb nemváltoztató műtéten átesett páciense alig kétéves volt, amikor először kijelentette, hogy ő nem fiú, hanem lány akar lenni. És ez a vágya az évek múlásával sem csökkent. 12 éves korában saját kérésére női hormonokat kezdett szedni, mert nem akart szembesülni a férfiúi kamaszkor tüneteivel, 16 évesen pedig átesett egy nemátalakító műtéten is. Azóta gyönyörű, szőke lány, aki modellként dolgozik, és nem is érti, ha azt kérdezik tőle, hogy milyen nőnek lenni. Ugyanis ő mindig az volt – csak 16 évig rossz testben élt. „Kim esete tipikus – erősíti meg a szakértő. – A transzszexuálisok egész kicsi koruktól mondogatják, hogy ők nem ahhoz a nemhez tartoznak, amelyikben megszülettek. A szülő ezt a vágyukat nem tudja sem megtiltani, sem megakadályozni, de még befolyásolni sem. A legjobb, amit ilyenkor tehet, hogy szakemberhez fordul, és elfogadja a gyerek döntését.”

Mi okozhatja?
Rengeteg elmélet született már arról, mitől lesz valaki transzszexuális, ám biztosat senki nem tud állítani. Valószínű, hogy nem külső, hanem genetikai tényezők játszanak szerepet benne, mert minden populációban hasonlóan alacsony arányban fordul elő. Persze amikor valaki belekerül ebbe a szituációba, igyekszik magyarázatot találni, miért épp vele történik mindez. A legérdekesebb teóriát eddig egy kétpetéjű, kétnemű ikerpár adta, akik mindketten transzszexuálisak. Ők úgy vélik, hogy az anyjuk méhében összecserélődött a lelkük. Ennél konkrétabb magyarázatot a tudomány sem képes adni. Azt azonban tudják, hogy mi nem okozhatja: sem a környezet, sem a szülők viselkedése, szokásai nem befolyásolják azt, hogy a gyerek milyen neműnek érzi magát – tehát felesleges minden önvád. Az biztos, hogy nem egy új keletű „hóbortról” van szó, és nem a mai nyíltabb szexuális közeg hozza magával, hogy egyre több a transzszexuális. Ez ugyanis a látszat. Nincsenek többen, csak a nyitottabb, elfogadóbb közegben többen felvállalják másságukat. Valójában már az ókor óta ismerünk olyan leírásokat, hogy valaki más neműnek érezte magát, mint amilyen testben világra jött. Az iszlám és a délkelet-ázsiai országokban külön csoportot alkotnak azok, akik kívül esnek a hagyományos férfi-nő felosztáson. Ők a harmadik nem. Egészen az 1960-as évekig nem tudtak segíteni rajtuk, akkor hajtották végre az első nemátalakító műtétet. A procedúra nem könnyű, nem fájdalommentes, hosszú ideig tart, rengeteg mellékhatása van – és drága. Ám a legtöbb transzszexuális számára ez az egyetlen reménysugár. Ők ugyanis normálisak szeretnének lenni – csakhogy ez számukra azzal jár, hogy nemet kell váltaniuk.

 Bővebben a témáról:
• Kútvölgyi Bea: Holnaptól nő leszek (B.U.S. Press)
• Takács Judit: A lélek műtétei (Új Mandátum Könyvkiadó)
Ahol segítséget kaphatsz:
http://trans.pinkvanilla.hu
http://tsonline.blog.hu

Magyarországi szabályozás
Ha valaki nemet szeretne változtatni Magyarországon, akkor ezt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál és az Egészségügyi Minisztérium Egészségpolitikai Főosztályánál is kérelmeznie kell. Előbbi a személyi igazolványban található nem- és névváltoztatást engedélyezheti, utóbbi a nemváltoztató műtétet. A kérelemhez csatolni kell egy pszichiáter szakorvos és egy klinikai szakpszichológus szakvéleményét és egy urológus-nőgyógyász szakorvos állásfoglalását. Ha megvan az engedély, akkor egy év próbaidő következik, hogy kiderüljön, valóban komolyak-e az illető szándékai. Egy év után kezdődhet meg a hormonkezelés, és leghamarabb két év múlva történhet meg az operáció. Ennek árát a betegnek kell fizetnie, a tb csak az összeg 10%-át téríti vissza. Magyarországon eddig 40 alkalommal végeztek ilyen beavatkozást, 90%-a férfiból nővé válás volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése