nlc.hu
Életmód
Modernizált fürdőkultúra

Modernizált fürdőkultúra

A Lukács Fürdő patinás épülete kívül-belül megújult, és év végétől egyedülálló szolgáltatásokkal várja vendégeit. Így a fiatalabbak és az idősebbek is megtalálhatják a számukra legkedvezőbb kikapcsolódási lehetőséget.

A Lukács Fürdő igazi történelmi örökség, hiszen már a római korban is ismert volt az itt feltörő hőforrások gyógyító ereje. A termálvíz rendkívül jótékonyan hat többek között a porckorongsérvre, a különféle ízületi bántalmakra, az idegzsábákra és a csontrendszer mészhiányos állapotaira. Ivókúra formájában pedig a gyomor és bélrendszer gyógyítására is alkalmas.

Mivel a vendégek elvárásai az elmúlt években a sorra nyíló wellnessközpontok és élményfürdők hatására megnőttek, az üzemeltetők szükségesnek tartották a szolgáltatások körének bővítését és színvonalának emelését. Így több korszerű, egyedülálló szolgáltatást vezettek be. Ennek köszönhetően a fürdő most már a fiatalabb közönség számára is rengeteg alternatív szórakozási lehetőséget nyújt.

Modernizált fürdőkultúra

 

Wellnessrészleg és szaunavilág várja a látogatókat, illetve az eddig elzárt alagsori helyiségek is megnyíltak. A fürdőben olyan, Budapesten egyedülálló, kényeztető szolgáltatásokat is megtalálhatunk, mint a Hammam török masszázs, vagy a Himalája sótéglából épült kamrában való relaxálás, ami az allergiásoknak kiváló, illetve azoknak, akik a megfázásos megbetegedéseket szeretnék elkerülni. A megújuló északi kádosztály pedig a gyógyászat és a családi fürdőzés céljait szolgálja.

Prémium szolgáltatásként igénybe vehető privát fürdőzés valamelyik díszkád helyiségben, melyhez akár pezsgőt, gyümölcsöket vagy éppen masszőrt is igényelhetnek a vendégek.

Maga az épület is különleges, éppen ezért a rekonstrukció során kiemelt figyelmet fordítottak a műemléki értékek megőrzésére.

A Lukács Gyógyfürdő Új Széchenyi Terv keretében megtörtént 1,3 milliárd forint összértékű felújítása és műemléki rekonstrukciója nem valósulhatott volna meg az Európai Unió 1 milliárd forintos támogatása, illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozása nélkül.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top