nlc.hu
Életmód
Mennyi idő alatt illik lefogyni szülés után?

Mennyi idő alatt illik lefogyni szülés után?

Sok kismama fogyni akar szülés után. Van, akinek sikerül, van, akinek nem. Zólyomi-Zsirkai Noémi maga is megküzdött (nemcsak) a terhesség utáni kilókkal, hanem saját magával is, ma már életmód klubot vezet. Nonó tanácsai a terhességi kilók ellen.
Nono még az elhatározás elején, és most nagyon csinosan.
Nono még az elhatározás elején, és mostanában.

Két gyönyörű kislány édesanyja vagyok. A hízás a terhesség velejáróra, ennek ellenére természetesen nem kötelező 15-20 kilót felszedni. De nem vagyunk egyformák, sok mindentől függ ez: az adottságtól, az akaraterőtől, illetve attól, hogy ideális súllyal esünk-e teherbe.

Egy kis matek

A nagyobbik lányommal, Amirával, 80 kilósan lettem terhes (172 cm vagyok), és 96 kilóval mentem szülni, 92 kilóval jöttem haza a kórházból, úgy, hogy Amira 3555 gramm volt. 3 hónappal később 99 kiló voltam már. Ekkor változtattam az életemen, része lett az egészséges életmód és a mozgás, lefogytam 40 kilót. Majd újra állapotos lettem. A kisebbik lányommal, Pankával 60 kilósan lettem terhes, és 75 kilóval mentem szülni. A kórházból 69 kilóval jöttem haza, úgy, hogy Panka 2750 grammal született. 3 hónappal a szülés után 66 kiló voltam, és 5 hónapos volt a kislányom, mikor elértem a kívánt súlyomat, a 62 kilót.

Nem kell kettő helyett…

Áldott állapotban sem kell kettő helyett ennünk, ennek ellenére vannak dolgok, amiket nem tudunk, nem is szabad befolyásolni. Átalakul a testünk, mások vagyunk. Van, aki sokat hízik, van, aki kevesebbet. Egy a lényeg, okosan és egészségesen táplálkozzunk, ha kell, számoljuk akkor is a kalóriákat, a fehérjét és a szénhidrátot, együnk sok rostot, vitamint, adjunk meg mindent a picinek, ami fontos.

Akinek szabad, az mozogjon! Nekem annyira jólesett végig az áldott állapot alatt is. Ahogy megtudtam, hogy állapotos vagyok, rögtön áttértem a kismamatornákra. Nem mertem mást tornázni, de mindenki maga dönti el, mit mer bevállalni. Őszinte leszek, heti 3-4 szer, néha 5-ször is elmentem edzeni, nekem kellett, hogy jól érezzem magam. A szülés előtti napon is tornáztam még. Amirával nem tornáztam, magas vérnyomásom volt, vizesedtem, a terhesség végét már nehezen viseltem.

Mennyi idő alatt illik lefogyni szülés után?Szülés után konditerembe?

A szoptatás fontos, és kell hozzá megfelelő minőségű és mennyiségű étrend. De nem szabad mindent megenni. Ez is típus kérdése. Amirával kevés tejem volt, sokat ettem, hogy minél több legyen, nagyon megviselt az első három hónap, küszködtem, hogy sok tejem legyen és csak híztam és híztam. Az evésből nyertem energiát, legalábbis ezt hittem. Pankánál már okosabb voltam, egészségesen táplálkoztam, nagyon megválogattam, hogy mit eszek meg. Sokkal több tejem is volt, és energiát a tornából nyertem, amit a szülés után 6 héttel elkezdtem (ahogy az orvosom rábólintott). Mert így is lehet, hát akkor miért ne?

Ha odafigyelünk magunkra, a táplálkozásunkra, továbbá mozgunk (természetesen orvos engedélyével), akkor a természet végzi a dolgát. Ahogy a változások bekövetkeznek, úgy vissza is fordul minden a rendes kerékvágásba a szülés után pár hónappal. Bocsánat, nem minden, hisz egy új kis élet érkezik a családba, és fenekestül felforgat mindent. Hála Istennek!

Saját elvárásaidnak felelj meg!

Összességében azt mondhatom, elvárások vannak, és lesznek is. A fontos az, hogy a magunkkal szemben támasztott elvárások ne legyenek túl kötöttek. Persze, mindenki szeretne karcsú, energiabomba

A(z) “Könnyen lefogytál szülés után?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Dehogyis! Most is küzdök a kilókkal.

kismama lenni, de ez nemcsak ezen múlik. Tegyünk meg mindent azért, hogy jól érezzük magunkat, legyünk picit önzők. Feleljünk meg az elvárásoknak, de csakis annak, amit mi tűzünk ki saját magunknak. Higgyük el, a legtöbb dolog, amit a külvilágban látunk, nem, vagy csak nehezen valósítható meg hétköznapi életünkben. (A hollywoodi sztárkismamákat ne tekintsük példának!) Ne akarjuk senkire hasonlítani, éljük meg a pillanatot!

A természet, higgyük el, teszi a dolgát. Persze mi segíthetünk neki, egészséges és okos kereteken belül! De fogadjuk el, hogy vannak dolgok, amelyek természetes velejárói egy mindennél csodálatosabb új életnek, ami nem kér, csak ad – az anyaságnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top