Jámbor Eszter beszámolója
Spártaiharcos-edzés?! – röhögött fel teljesen hitetlenkedve Ági kolléganőm, amikor bemondtam a telefonba, hogy péntek este oda kéne eljönnie velem. Ági akkor még nem sejtette, hogy a nevetése már nem lesz ilyen felszabadult és őszinte, amikor az edzés után öt perccel már a lépcsőn alig bírunk lemenni. Izgultunk, na – már az öltözőbe menet kissé idegesen kerültük ki a csigalépcsőn egymásnak éppen szerelmet valló párt. Az edzőnk, Hegyi Csaba várt minket, ő már tudta, mi vár ránk, mi még nem. Egyből ugrókötelezéssel kezdtünk, és egyelőre ezt még élveztem is. Igaz, a gatyám mindig lecsúszott, mondjuk, ez annyira nem tartozik ide.
Kíváncsi voltam, hogy a jógához szokott testem mit bír, ha ráküldök egy spártaiharcos-edzést. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd Csaba üvölt:
Titkos szekta tagjai
Hát Csaba nem üvöltött, ellenben mi nyögtünk. “Gondolj arra, hogy a Dani nemrég szült, neki sokkal jobban fájt!” – biztattam Ágit, és persze saját magamat is, amikor percek óta guggolásban ugráltunk. Aztán jött egy kis kettlebell, vagy más néven girja – egy golyó, rajta fogantyú. Körbe-körbesétáltunk magasra tartott kézzel, kezünkben a súlyzó, mint valami titkos szekta tagjai. Az ugrókötelezés, girjázás, traktorgumira ugrálás, fekvőtámaszozás után, amikor már eléggé remegtek a lábaim, Ági halkan megjegyezte, hogy még csak félóra telt el – akkor azért szívesen megpofoztam volna, de persze nem tettem.
Gondolatban felvettem a terepszínű gatyám, terepszínűre festettem az arcomat, és próbáltam átérezni, hogy Spártának nagy szüksége van rám. Az edzésen egyébként több volt a csaj, és elég jó formában voltak. “A csajok egyre tökösebbek, a pasik egyre töketlenebbek” – foglalta össze Hegyi Csaba, szerinte miért is van egyre több nő a kemény edzéseken. Amikor azt hiszed, hogy vége van egy sorozatnak, most már nincs több kötélhúzás, súlyemelés, fekvőtámasz, akkor kiderül, hogy még csak most kezdődik, csak sokkal intenzívebben. Azért utólag kicsit szégyellem magam, amiért a végső kifulladás előtt (vagy után) elővettem az újságírókártyát, és a “muszáj fotózni is, azért hagyom abba” címszóval nagyon komolytalan fotózásba kezdtem.
Igazából nem elrettenteni meg nyavalyogni akarok, mert ugye akkor miért megyek ilyen edzésre… Szóval aki gyorsan akar sokat fejlődni, az menjen, üssön traktorgumit, emelgessen súlyokat, rakja oda magát, úgyis “közeledik a bikiniszezon”, hogy Csabát idézzem.
Csízi Ági beszámolója
Szerintem nagyjából egy gyökérkezelés előtt retteghet annyira az ember, mint amikor elindultam a spártaiharcos-órára. Persze már előre remekül mulatott mindenki a környezetemben azon, hogy ide készülök, ők ugyanis tudják, hogy az edzettségem finoman szólva is kifogásolható. Erre nem vagyok büszke, de később nagyon is jelentősége lett.
| A Spartan Fighter Training egy modern, funkcionális edzésmódszer, mely eredetileg küzdősportolók, harcművészek fizikai képességeinek fejlesztésére lett megalkotva, de önálló funkcionális edzésmódszerként is hatékonyan alkalmazható. Jellemzői közé tartozik a széles eszközkészlet, a fizikai képességek közül pedig kiemelt figyelmet kap a robbanékonyság és az erő-állóképesség fejlesztése.
Forrás: spartanfighter.hu |
A spártaiharcos-óra nem viccel, ez már abból is látszott, hogy a fitneszterem helyett a bokszolók ringje mellé kellett mennünk, mindenféle katonai kiképzést sejtető eszközök közé. Különösebb felvezetés nélkül ugrókötelezés volt az első feladat, és ezúton szeretném felhívni minden harmincas figyelmét a tényre, hogy ezért a játéknak hitt sportért sokkal gyakrabban kellene megdicsérnünk a gyerekeket, nehezebb és fárasztóbb ugyanis, mint ahogyan emlékeztem. Aztán persze hamar visszasírtam ezt a részt, amikor például súlyokkal kellett guggolni, végtelennek tűnő fekvőtámaszok sorát nyomni és traktorgumikra fellépkedni. A traktorgumi egyébként közelről iszonyú nagy, a barázdái pedig nem túl kényelmesek, amikor arra kell csupasz kézzel támaszkodni kitartásnál.
Ordító combizom
Másfél órás volt az edzés, de én az edzés felétől már szégyenszemre félgőzzel mentem, meg-megálltam, meglepő módon nem is annyira a torkomban dobogó szívem miatt, sokkal inkább azért, mert a combizmom ordítani kezdett a váratlan megterheléstől, és egyszerűen nem tudtam lépni sem. Edzetlenség ide vagy oda, a kimerülésem azért mégsem túl meglepő, az óra tényleg leginkább egy kiképzésre emlékeztet. Meglehetősen monoton, a gyakorlatok nagy része saját testsúllyal vagy súlyzóval történik, a kimerülést éppen az ismétlések, tehát a folyamatos, megállás nélküli és célzott terhelés okozza.
Jó lett volna valami doppingolóbb és változatosabb zene. Jó lett volna kicsivel több személyes biztatás vagy éppen ordibálás, ha már ilyen környezetben edzünk, de ezek hiányát inkább annak tudtam be, hogy Csaba viszonylag hamar és joggal letett rólam. Én is magamról, legalábbis a spártai harcos műfajban. A sport sokaknak önmaguk legyőzését jelenti, az a sikerélmény motiválja őket, hogy túllépnek a határaikon, és hogy ezúttal többet, erősebben, jobban tudnak csinálni ugyanabból, mint az előző alkalommal. Hát nem tudom. Nekem azt hiszem, valami változatosabb és szórakoztatóbb mozgásfajta való, éppen olyan, amelyiknél úgy küzd a testem, hogy nem is arra figyelek, hanem az összetett mozgásra és annak az örömére. De azért végül is nem dobtak le semmilyen szikláról az óra végén, és állítólag 2-3 hónap alatt bele is jönnék. Ez pedig azért majdnem megnyugtató.
