nlc.hu
Életmód
Meglépett a páciensek pénzével a magyar horrorfogorvos

Meglépett a páciensek pénzével a magyar horrorfogorvos

Fájdalomcsillapító nélkül húzta a fogakat, majd lenyúlta a betegek pénzét, és eltűnt legutolsó rendelőjéből, Írországból.

Többször érzéstelenítés nélkül dolgozott K. K., a magyar horrorfogorvos, aki legutóbb Írországban praktizált, miután Angliában eltiltották a kuruzslástól. 

A Bors idéz egy peterborough-i nőt, aki azt mondta: ő a legkegyetlenebb orvos, akivel valaha találkozott. Amikor számon kérte K.-t, hogy miért nem alkalmazott érzéstelenítést a foghúzás során, illetve miért nem írt fel neki gyógyszert a kezelés utáni fájdalmaira, a férfi állítólag azt mondta: “túl sok betegem van, hogy mindenkivel gyengéd legyek”.

Egy ír nőnek ugyancsak érzéstelenítés nélkül távolította el hat fogát, ráadásul a páciens hiába várt az implantátumokra, soha nem kapta meg őket. Volt beteg, akinek csak a műfogat rögzítő csavart ültette a szájába, és már hiába ment vissza a rendelőbe, zárva találta, és a doktor is kámforrá vált.

via GIPHY

Hogy ilyen előzmények után miért volt még páciense? Mert mindenkit azzal hitegetett, hogy 20 ezer forintnak megfelelő eurót megtakaríthat az, aki vele kezelteti magát. Végül mintegy hárommillió forintnyi – a betegektől kapott – előleggel tűnt el. 

Olvass többet a fogápolásról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top