nlc.hu
Életmód
Meztelen fotókkal ünnepli testét a vitiligós lány

Meztelen fotókkal ünnepli testét a vitiligós lány

A bőrbetegség okozta foltokkal borított 26 éves nő azt mondja, büszkén vállalja testét.

“A barátom imádja a foltjaimat” – jelentette ki magabiztosan Kannagi Shanbag, a 26 éves nő, aki vitiligóban szenved, azaz olyan bőrbetegségben, ami pigmenthiányos foltokat eredményez a bőrön.

Meztelen fotókkal ünnepli testét a vitiligós lány

Shanbagnál 16 éves korában kezdődött a foltok megjelenése, amik azóta elborítják törzsét, karjait és arcát is. A lányt saját bevallása szerint teljesen megváltoztatta betegsége. Először csak apró foltokban kezdődött, ekkor még megpróbált harcolni ellene – orvosokhoz járt és szüntelenül gyógymódok után kutatott. Ahogy a vitiligo okozta foltok egyre jobban elterjedtek testén, kirekesztett és magányos lett, még terápiára is kellett járnia, hogy képes legyen újra elfogadni önmagát.

Meztelen fotókkal ünnepli testét a vitiligós lány

De ahogy ő mondja, mostanra elfogadó és szeretetteljes lett, nemcsak önmagával, hanem másokkal szemben is. Azóta büszke különleges bőrére, amit szerencsére barátja is feltétel nélkül imád.

DailyMail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top