nlc.hu
Életmód
Csirkeszárnyat rendelt, milliót rejtő dobozt kapott

Csirkeszárnyat rendelt, milliót rejtő dobozt kapott

Csak éhes volt és csirkeszárnyat rendelt a gyorsétteremtől. Aztán amikor megérkezett a futár, igencsak meglepődött a pénzzel teli dobozon. Viszont egy kanyi csirkeszárny sem volt benne, ezért újra telefonált...

Csirkeszárnyat rendelt egy amerikai nő a Domino’s nemzetközi étteremlánc egyik üzletéből, amely leginkább a pizzájáról ismert. Az étteremben föl is vették a telefonos megrendelést, aztán Selenát akkor érte a legnagyobb meglepetés, amikor kinyitotta a dobozt. Abban ugyanis egyetlen darab csirkeszárny sem volt, ellenben 5 ezer dollár (közel másfél millió forint) lapult.

Az asszony pillanatig sem gondolkodott, megtartsa-e a nyilvánvalóan tévedésből neki küldött pénzt, meg egyébként is éhes volt, így ismét felhívta a céget, és jelezte, a csirkeszárnyat nem kapta meg, ugyanakkor érkezett számára egy pénzzel teli doboz.

A cég hihetetlenül hálás volt Selenának, mert visszaadta a napi bevételt tartalmazó pénzes dobozt. Persze a becsületes megtalálónak járó jutalom sem maradt el, amellett, hogy végre megkapta a megrendelt csirkeszárnyat, egy éven át ingyen rendelhet pizzát a Domino’s-tól.

Ingyen rendelhet pizzát egy éven át
Ingyen rendelhet pizzát egy éven át

(The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top