nlc.hu
Életmód
A világ legrondább kutyája nagy, ronda, lusta, és imád szellenteni

A világ legrondább kutyája nagy, ronda, lusta, és imád szellenteni

A közel 60 kilós barátságos óriást gazdája egy kaliforniai menhelyről fogadta örökbe, mielőtt a kutyus teljesen megvakult volna.

Idén immár a 29. alkalommal rendezték meg Kaliforniában azt a vicces szépségversenyt, amin a világ legrondább kutyáját próbálják megtalálni. A 2017-es erőpróbát az 56 kilós nápolyi masztiff, Martha nyerte, mindössze egy orrhosszal megelőzve a verseny legidősebb résztvevőjét, a 16 éves brüsszeli griffon-mopsz keveréket, Moe-t.

A világ legrondább kutyája nagy, ronda, lusta és imád fingani

A 2017-es versenyre egyébként 13 kutyus nevezett: legtöbbjük idős, kistestű kutya, akiket gazdáik szinte kivétel nélkül menhelyről fogadtak örökbe. Többek között a verseny győztesét, Marthát is, akire gazdája egy kaliforniai menhelyen talált rá. Shirley Zindler az USA Today-nek elmondta, Martha szinte teljesen vak volt, mikor örökbe fogadta, ám azóta átesett néhány műtéten, és visszanyerte a látását is.

A világ legrondább kutyája nagy, ronda, lusta és imád fingani

A gazdi, aki elmondása szerint első látásra beleszeretett Marthába, úgy jellemezte kutyáját az AP hírügynökségnek, hogy egy “nagy, ronda, lusta óriás, aki imád fingani“. A győztes kutyus 1500 dollárral, és egy New York-i körúttal gazdagabban térhetett haza.

A világ legrondább kutyája nagy, ronda, lusta és imád fingani
A világ legrondább kutyája nagy, ronda, lusta és imád fingani
A világ legrondább kutyája nagy, ronda, lusta és imád fingani
Képek forrása: Europress
Képek forrása: Europress

Olvass még többet ronda kutyákról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top