nlc.hu
Életmód
A rendőrség szerint semmi gond az élő állatok iskolai boncolásával

A rendőrség szerint semmi gond az élő állatok iskolai boncolásával

Megszüntették a nyomozást annak a keszthelyi tanárnak az ügyében, aki egy élő kiscsibét is boncolt a biológia szakkörön.

Mint arról mi is beszámoltunk, a keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia szakkörén állatokat, köztük élő kiscsibét boncoltak. Az ügyből nyomozás lett, a tanár pedig közös megegyezéssel távozott az iskolából.

A nyomozást azonban megszüntették, mert a rendőrség szerint „a tárgyát képező cselekmény nem bűncselekmény”. Arra hivatkoztak, hogy az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács hivatalos állásfoglalása szerint a szakkörön történő, oktatási célú boncolások nem számítanak állatkísérletnek – írja a Hvg.hu.

A nyomozás során arra jutottak, hogy a szakkört vezető tanár szándéka nem irányult bántalmazás megvalósítására.

A számos állatkínzási ügyet kezdeményező Állatmentő Szolgálat azonban nem érti, miért arra irányult a nyomozás, hogy állatkísérletről van-e szó. Ezért kormányhivatali eljárást kezdeményeztek, hogy kiderüljön, lehet-e élő vagy akár korábban megölt állatokat darabolni oktatási céllal egy iskolában.

Az eljárás állatkínzás vétsége miatt indult, az állatvédelmi törvény ugyanis tiltja a szükségtelen fájdalmat okozó beavatkozásokat, bántalmazást. Azt nem tudni, ennek az eljárásnak mi lett a vége, a Zala Megyei Kormányhivatal egyelőre nem közölte az eredményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top