Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Okostelefonon írhatnak majd dolgozatot a diákok

Sosem volt még ilyen horderejű hálózatfejlesztés a magyar iskolákban.

Az ország 3500 általános és középiskolájának minden tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is – mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.    

okostelefon gyerek

(iStock)

Solymár Károly a lap csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: ötezer iskolában az internet is gyorsabb lesz. Közölte: két országos beruházássorozat is zajlik, az egyik fejlesztésben azt tűzték ki célul, hogy szupergyors internetet használhassanak a diákok; a kisebb iskolákban másodpercenként száz megabites sebességet garantálnak, a nagyobbakban pedig egy gigabitest. A második fejlesztést azért indították el, hogy minden osztályteremben legyen vezeték nélküli internetelérési lehetőség. Ezzel a programmal igen jól haladnak, Budapesten és Pest megyében az iskolák harminc százalékában fejezte be a munkát a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, a legtöbb vidéki iskolában pedig már működik az osztálytermekben a wifi.

„Ilyen horderejű hálózatfejlesztés még nem volt a magyar oktatásban. A beruházások részben uniós társfinanszírozással fedezett összes költsége csaknem harmincmilliárd forintot tesz ki, amihez évente újabb tízmilliárdos tétel társul. Utóbbiból az újonnan létesített, kiépített hálózatok további fejlesztésének költségét fedezzük” – mondta a helyettes államtitkár, aki közölte azt is, hogy a munkákkal a tervek szerint jórészt jövőre végeznek.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top