nlc.hu
Életmód

Belehalt egy foghúzásba egy 3 éves kisfiú

Foghúzásba halt bele egy 3 éves amerikai kisfiú

Az eljárást végző orvos azt mondta, hogy soha nem látott még ilyen esetet.
foghúzás

A Kansasban élő Abiel Valenzuela Zapatát édesanyja, Nancy Valenzuela július 6-án vitte fogorvoshoz, hogy ínyfertőzés miatt kihúzzák néhány fogát – írta a People nyomán a Tények. A hároméves kisfiú a beavatkozás előtt érzéstelenítést kapott, ám nem sokkal később meghalt, valószínűleg allergiás reakció miatt. 

Az orvos azt mesélte, Abiel körülbelül 30 percig jól volt, miután megkapta az érzéstelenítőt, de később az arca feldagadt és lelassult a pulzusa. A jelentés szerint a páciens “kapott valamit”, bár a részleteket az orvosok elhallgatták.  

Abiel rögtön kórházba került, de később életét vesztette. Az eljárást végző orvos azt mondta, hogy soha nem látott még ilyen esetet, főleg azért, mert a fiúnak nem volt ismert allergiája. Az édesanya nem elégedett a válaszokkal, hiszen állítása szerint a fiának nem volt allergiás reakciója, és ugyanazt az érzéstelenítést kapta, mint korábban, amire nem reagált így.

Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése