nlc.hu
Életmód

Csúcsot döntött tavaly a könyvkiadás

Könyvkiadási csúcs dőlt meg a járvány alatt, az eladások viszont visszaestek

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. Jellemzően öt-hatezer forintot költenek a vásárlók egy könyvvásárlás során – derül ki a Világgazdaság keddi számában olvasható összeállításból.
Könyvkiadási csúcs dőlt meg a járvány alatt, az eladások viszont csúnyán visszaestek

Mint a lap írja, a koronavírus-járvány begyűrűzésének évében a két hónapig tartó boltzár érzékenyen érintette a könyvkereskedőket.

A Libri több mint 7,6 millió könyvet értékesített tavaly, ami 200 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A másik nagy könyváruház, a Líra boltjaiban is megtorpant a forgalom, és 2 százalékos visszaeséssel zárták a
2020-as évet. Ugyanakkor az online rendelt könyvek forgalma emelkedett, de ez nem tudta kompenzálni a hagyományos bolti forgalom visszaesését.

Emelkedett a vásárlói kosárérték is, amit szakemberek szerint a papír árának drágulása, az üzemanyagárak és a minimálbér emelkedése is okozott. A 75 saját és 11 franchise-bolttal rendelkező Líránál 2020-ban jellemzően ötezer forintot fizettek a könyvekért a vásárlók, ami 500 forintos emelkedés egy év alatt, a Librinél 5700 forint volt az átlagos költés, ez 400 forintos kosárérték-emelkedés.

Az 56 bolttal rendelkező Libri-Bookline Zrt. kereskedelmi üzletágának forgalma 2019-ben és 2020-ban is csaknem 25 milliárd forintot ért el.

Magyarországon 2020-ban több mint 28 millió nyomtatott példány jelent meg, a 2019-es 31 millió után.

Az elmúlt tíz évet figyelembe véve a pandémia évében, 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. A kiadott könyvek és füzetek harmada szakirodalom volt, a legnagyobb példányszámban pedig a tankönyvek jelentek meg.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) adatai szerint 2019-ben a szabad forgalmú könyvpiac becsült forgalma meghaladta az 55,5 milliárd forintot, a 2020-as adatokat egyelőre még nem publikálta az MKKE.

A Líra csoport szerint az idei évet tekintve a nyári forgalom jó volt, de csak novemberben derül ki, hogy nyereséges lehet-e 2021, a Libri pedig arról számolt be, hogy 2021-ben az első fél év forgalma időarányosan meghaladta az elmúlt két év forgalmát.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése