nlc.hu
Életmód

Frederick Hoelzel extrém étrendje

Fűrészport és tollakat evett a férfi, hogy ne hízzon

Emberi bakkecske – így emlegette a sajtó Frederick Hoelzel fiziológust, aki a múlt században azzal szerzett magának hírnevet, hogy emészthetetlen tárgyakat evett.

Az 1889-ben született, német-amerikai Frederick Hoelzel már tizenévesen krónikus gyomor-bélrendszeri gondokkal küzdött, illetve elégedetlen is volt a testsúlyával. Úgy vélte, a problémáit azzal oldhatja meg, ha a normál élelmiszerek fogyasztása helyett olyasmiket kezd el enni, amiket nem lehet megemészteni. Kezdetben kukoricacsutkát, banánhéjat fogyasztott, majd felvette étrendjébe a fűrészport, a parafát, a tollakat, a szivacsot, de még az azbesztet is. Kedvenc fogása pedig az apró darabkákra tépkedett sebészeti vatta volt.

Huszonéves korától a Chicagói Egyetemen önkéntes fiziológus asszisztensként segítette Julius Carlson fiziológus emésztéssel kapcsolatos kutatómunkáját. Az egyetem egyik laborjában élt, fizetést nem, csupán szállást és ellátást kapott a munkájáért. Egyrészt különféle böjtkísérleteket végeztek rajta – általában 8-41 napig böjtölt – másrészt pedig a legkülönfélébb tárgyakat nyelte le annak érdekében, hogy kiderüljön, azok milyen gyorsan haladnak át az emberi testen. A kutatások keretében egyebek mellett szénport, kavicsot, üveggyöngyöket, gumit, acélgolyókat, sebészeti zsineget, drótot is evett.

Frederick Hoelzel

Frederick Hoelzel ábrázolása egy korabeli újságcikkben (Forrás: Wikipedia)

„A labor melleti sétányról kavicsokat szedett össze, lenyelte, és feljegyezte, hogy azok 52 órával később koppantak a vécében. Az acél golyóscsapágyak és meghajlított ezüsthuzaldarabok körülbelül 80 óra alatt mentek át rajta. Az aranypelletek ennél jóval lassabban haladtak a beleiben, és csak 22 nap után bukkantak fel. Az üveggyöngyök sokkal gyorsabbnak bizonyultak, mindössze 40 óra alatt átszáguldottak a tápcsatornáján. A rekordot azonban egy csomózott zsinegdarab állította fel, ez másfél óra alatt haladt át rajta és heves hasmenés kíséretében távozott” – írta egy témában megjelent, korabeli cikk.

Hoelzel maga is folytatott tudományos kutatásokat, és bár nem vált belőle professzor, azonban feltalálta a cellulóz alapú lisztet és ő volt az egyik első tudós, aki felvetette, hogy a túlevés akár halálhoz is vezethet. Tudományos felfedezéseit szaklapokban publikált újságcikkekben, illetve 1954-ben megjelent A Devotion to Nutrition című könyvében dokumentálta. 1963-ban, 74 éves korában hunyt el.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top