Útramanó GPS alapú applikáció

Képzelj el egy madarat, amely kígyóvá változik, miközben átrepül a folyó felett! Valószínűleg ez még soha nem történt meg, mégsem okoz gondot, hogy élénk részletekben vizualizáljuk a jelenetet. A képzelet a világról alkotott tapasztalatunk szerves része. Próbáld meg elképzelni az életet nélküle – természetesen nem tudod. Nem csak arról van szó, hogy az emberek szeretnek fantáziálni, de a képzelet gazdagabbá is teszi az életet. A képességünk, hogy a saját tapasztalatainkon kívüli valóságokat vizualizáljuk, elengedhetetlen ahhoz, akik vagyunk.

Több képernyőidő, kevesebb szabad játék

Adj a gyerekeknek egy botot, és énekelni fognak a színpadon. A külső kellékek képzelet tárgyává alakítását szerepjátéknak nevezik – ez a kreativitás magva. A szerepjáték, utánzós játék megedzi a képzelet izmait, enélkül képzeletünk nem fejlődik megfelelően. Tehát míg a képzeletre hagyatkozunk a szerepjáték során, maga a játék is szükséges a képzelet fejlődéséhez. A szerepjáték világos képet ad a gyerekeknek arról, hogy mi a valóság és mi a fantázia, segít fejleszteni szókincsüket, megérteni, hogy minden pillanatban sokféle nézőpont létezik, növeli az érzelmi intelligenciát, erősíti az empátiát és az önszabályozás képességét, valamint a kognitív rugalmasságot, ami a kreatív gondolkodás kulcsa. A fantáziajáték segíthet az óvodáskorúaknak a „végrehajtó funkciók” fejlesztésében – olyan mentális képességek kialakításában, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy koncentráljanak, terveket készítsenek, és kontroll alatt tartsák érzelmi impulzusaikat.

Fotó: Útramanó

Sőt, a fantázia segítségével a negatív, kellemetlen élmények is átformálhatók, így ez a képességünk növeli a teremtő erőt, a ráhatás érzetet is. Nem véletlenül mondta azt Verena Kast jungiánus pszichológus, hogy

Ha valaki nem látja képekben, hogy mit szeretne megvalósítani, nem fog rálátni az útra, ami a tettekhez vezet. A digitális világ épp ettől a képességtől foszt meg minket, különösen a gyerekeket, akiket egyre több alkalmazás, mese szegez a képernyők elé. Csakhogy a digitális „játszótér” csak felületes és mesterséges ábrázolásokat kínál a gyerekek képzeletvilágának, ráadásul a készen kapott vizuális tartalmak kiszorítják a kreatív képzelőerőt. Amikor az elmét a virtuális világokból származó érzékszervi ingerekkel bombázzák, kevés „hely” marad a belülről származó absztrakt képek megalkotására. A gyermekek televíziózásával és kreativitásával kapcsolatos kutatások áttekintésében az eredmények arra utalnak, hogy a televíziózás negatív hatással van a kreativitásra, hiszen a képernyő alapú szórakoztatás rengeteg feldolgozandó anyagot ad a gyerekeknek, ennek eredményeként nem ad teret az unatkozásnak, ami a kreativitás előfutára.

Megmozgatni a gyerekek fantáziavilágát

Ezt a konfliktust igyekszik áthidalni az Útramanó nevű, GPS-alapú applikáció. Elsőre ellentmondásnak tűnik, hogy egy alkalmazás vezeti vissza a gyerekeket a belső képalkotás és a szerepjáték világába, de az applikáció nem ülteti a gyerekeket a képernyő elé, sőt összeköti a gyerekeket az őket körbevevő környezettel, a külvilág érdekességeire irányítja a figyelmüket, Az alkalmazást elindítva a gyerekek hangos meséket hallgatnak neves szinkronszínészek tolmácsolásában, „mesebeli manók üzennek nekik”. Az üzenetek, amik néha rövidke mesék, máskor pedig játékos feladatok, mindig a családot éppen körülvevő környezethez kapcsolódnak. Így a kicsik aktívabban bevonódnak a mesehallgatásba, mivel az a környezet felfedezésével párosul. Az aktív cselekvésen keresztül pedig az ismeretek elsajátítása is könnyebb.

Az Útramanó tehát nem a vizuális ingerekre alapoz, a játékos feladatok a gyerekekre bízzák a történetek elképzelését, sőt a megfigyelőkészséget is fejlesztik, miközben az autózás élményét is izgalmassá teszik, hiszen a gyerekek menet közben a körülöttük lévő tájhoz kapcsolódó meséket hallgatnak, ezzel – a valóság megfigyelésével párhuzamosan – belépve egy imaginációs térbe, ahol a mese képei képzeletükben elevenednek meg. Bár a mesék vezetik a gyerekeket ebben a fantáziabeli kalandozásban, eközben rengeteg tevékenység zajlik a fejükben is, amelyek kiegészítik a történetet. Mindeközben fejlődik a lexikális tudás, a szókincs, de az empátiás készség is, hiszen sok érzékenyítő téma is fel-felbukkan a mesékben, hogy felhívja a figyelmet például a bántalmazásra vagy mások elfogadására. És fejlődik az érzelmi intelligencia is, hiszen a szereplőknek saját érzéseik, dilemmáik vannak a történésekkel kapcsolatban, és ezt kibeszélik. Mindez arra is inspirálja a gyerekeket, hogy mások érzéseiről vagy a mese révén bennük keletkező érzésekről beszéljenek a szülőkkel a mese után vagy a mesék között.

Fotó: Útramanó

„Az eredeti cél az applikáció megalkotásával az volt, hogy a gyerekek ne képernyőzzenek. Olyan alternatív programot szerettünk volna kínálni, ahol

 – mondja Táncsics Judit pszichológus, aki 2014-ben alapította a játékos gyerekneveléssel foglalkozó Plukkidót grafikus, arculattervező testvérével, Nagy Balázzsal és szociálpedagógus barátnőjével, Horváthné Pintér Orsolyával. „A gyerekneveléssel kapcsolatos problémáinkat boncolgatva olyan módszerekben kezdtünk el gondolkodni, amelyekkel segíthetnénk a szülőknek a gyerekek természetes működési módját, igényeit jobban megérteni, és megtanulni alkalmazni azokat az eszközöket, amelyek az alapvető készségek fejlődését észrevétlenül megalapozzák a játékon keresztül; mozgósítják a fantáziát, ösztönzik a kreatív és együttműködő problémamegoldást, segítik a feszültségoldást, a gyerek-felnőtt kommunikációt” – mondja Judit.

A Plukkido módszertanának fontos része a hétköznapi nevelési helyzetek támogatása, így a táblajátékok és a játszótéren, illetve óvodákban elérhető kültéri eszközök sajátosságaira alapozva a mobilalkalmazás is igyekszik olyan élményt nyújtani, ahol: a mesés kalandokban a gyerekek nemcsak hallgatják a meséket, hanem maguk lehetnek a mese hősei, a cselekmények kitalálói is, hiszen a játékok során a gyerek valós viselkedése mozdítja elő a mesék cselekményét, erőfeszítéseinek meglesznek a látható eredményei. A mesék a manóktól érkező levelek, illetve hangüzenetek formájában jutnak el a gyerekekhez . „Mindig abban gondolkodom, melyik az az élethelyzet, amely problémás a szülők és a gyerekek számára, ahol nehéz összeegyeztetni az érdekeket. Ilyen például a játszótérről való hazamenetel, vagy a hosszú utazás is. Annyi mindent megoldunk már a hisztitől az agresszióig, ám a hosszabb autós utazások kihívásaira, a gyerekek figyelmének lekötésére nem volt igazán megoldásunk. Először azon gondolkodtunk, hogyan lehetne a Plukkido gyermeknevelést segítő táblajátékait autós utazásokhoz igazítani, aztán 2016-ban kipattant az applikáció ötlete a fejemből, amely egy gombnyomásra leveszi a terhet a szülő válláról, és még a gyerekek is jól érzik magukat. Az Útramanó emellett szórakoztatja a szülőt is, hiszen ha számára nem izgalmas a dolog, nem lesz cinkosunk abban, hogy többször egymás után is bekapcsolja az alkalmazást. Ezért a pszichológus kollégáink által írt mesék ismeretterjesztőek, és akár a felnőttek számára is új információt adnak a környéken lévő nevezetességekről vagy akár az állatvilágról – meséli Judit, és hozzáteszi:

Vannak orvosi vizsgálatra, egyéni rendelésre felkészítő meséink, amelyek egészen más hangulatot adnak egy szakrendelésnek. Egyfajta küldetést írunk ilyenkor a helyzet köré, amit a mese főszereplőjének kell végrehajtania a rendelésen, és ez nemcsak mintaként szolgál a gyereknek, de közös kommunikációs alapot is nyújt orvos, szülő és gyerek között.”

Fotó: Útramanó

A koronavírus-járvány miatt az utazós funkciót ki kellett egészíteniük olyan mesékkel, amelyek otthoni küldetéseket adnak a gyerekeknek. „Úgy kell elképzelnünk ezt, mint egy szabadulószobát, csak otthon, ahol a gyerekeknek különféle, minden családban rendelkezésre álló tárgyakkal, játékokkal, konyhai és fürdőszobai eszközökkel kell végigjátszaniuk a kincskereső küldetést a lakáson belül. Vannak sétálós küldetéseink is a városon belül, a Városligetben, a Margitszigeten, a Normafa környékén/Normafán és Debrecenben is. A gyerekek nagyon szeretik, hogy otthon, a megszokott környezetükben vagy az utcán történik valami varázslat, illetve azt is, hogy visszajelzést kapnak arról, mi történt a kincskereső küldetés hatására a manóvilágban.”

Baj-e a hisz?

Sok szülő tarthat attól, hogy egy ilyen fantáziavilág összezavarhatja a kisgyermekeket, pedig ez nem így van. Kétéves koruk körül a gyerekek ugyan még hisznek az olyan kitalált fantázia lényekben is, mint a Mikulás és vagy a húsvéti nyuszi, és gyakran vannak képzeletbeli barátaik is, három- és tízéves koruk között pedig fokozatosan és egyre kifinomultabban értik meg a különbséget a fantázia és a valóság között. „Ez az átmeneti időszak tulajdonképpen egy természetes fejlődési folyamat része, amin a mai felnőttek is végigmentek életük során. Ebben az életkorban a képzelet segítségével életre keltett történetek aktív cselekvésre, bevonódásra és együttműködésre ösztönzik a gyerekeket. A fantáziavilág mozgósításával kipróbálhatják magukat különböző szerepekben, ezáltal megélhetik saját rátermettségüket, így növekszik önbizalmuk és a világra való nyitottságuk is. Ahogy a szerepjáték és a mesék világa, úgy a manókkal közös kalandozás is jótékony hatással lehet az érzelmek feldolgozására és segíthet egy különleges látásmód kialakításában. Hiszen, aki nem csak a legkézenfekvőbb lehetőséget látja maga előtt, az felnőttként is könnyebben adaptálódik különböző helyzetekben és saját képzelőereje mozgósításával hatékonyabban találhat rá a számára legmegfelelőbb megoldásra” – állítja Judit.

Fotó: Útramanó