Németh Dorottya kétszeres fitneszvilágbajnok, Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok, aki már nem versenyez, ám egészséges életmód tanácsaival és őszinteségével rengeteg nőnek segít. Az utóbbi egy évben a szemünk előtt fogyott le második kisfia születése után, de a titka nem az önsanyargatásban rejlik, hanem épp ellenkezőleg: arra buzdít, hogy ne szakítsunk az ízekkel a tökéletes test érdekében. Életmódról, családról, gyerekekről és a küldetéséről beszélgettünk.
Azt írod a honlapodon, hogy „a sok versenydiétával tökéletesen megágyaztam az anyagcsere-problémának”. Milyen az a versenydiéta?
A versenydiétában visszafelé számoljuk mindig a versenytől a heteket és ahogy közeledik az időpont, hogy mikorra kell formába hozni magunkat, annál szigorúbbá válik az étrend. Általában 16-20 hetes, de ez attól is függ, hogy kinek miben kell fejlődnie, izomtömeget kell növelni vagy súlyfeleslegtől kell megszabadulni, nagyon szerteágazó, hogy kinek mi a célja a versenyfelkészülés alatt. A fitneszversenyeken nemcsak az izmokat nézik, hanem azt is, hogy mennyire vagy arányos, mindezt úgy, hogy megtartsd a nőiességedet, ehhez van az étrend mindig beállítva. Alapból a versenydiéta során napi hatszor eszünk sok fehérjét és sok szénhidrátot is, így nem éhezünk, viszont egyre kevesebb alapanyagot ehetünk, ahogy közeledik a verseny. Az elején még mondjuk lehetett túrót, gyümölcsöt vagy édesburgonyát enni, a végére meg már főtt tőkehalat ettem basmati rizzsel, kígyóuborkával meg natúr tojásfehérjével. Tápanyagok szempontjából a versenyzők étrendje sokkal egészségesebb, mint egy olyan emberé, aki például kakaós csigával kezdi a napot, de a változatosságról, az ízekről le kell mondani, az evés nem egy élvezeti dolog, hanem a tökéletes forma elérését szolgálja.
Ebből hogyan alakult ki az anyagcsere-probléma?
Nálam az volt a gond, hogy korán érő típus voltam, kilencévesen kezdtem el menstruálni, beindult a nőiesedés, emiatt gyerekfitnesz-versenyzőként nem is nagyon tudtam eredményeket elérni. Így alakult, hogy 16 évesen már a felnőttek között versenyeztem, 11 évesen kaptam meg az első diétámat, és az egész tinédzserkoromat ez ölelte át, hogy versenyszezon van, vagy nincs versenyszezon. Ezt pedig tiniként nem tudtam olyan tudatosan csinálni, mint felnőttként.
Zsonglőrködtem 10 kilóval: lediétáztam magamról a versenyre, aztán elkezdtem zabálni.
Mire a Testnevelési Egyetemen végeztem a testnevelői edző szakon, és közben alaposan megismertem a szervezet működését, addigra már megágyaztam az anyagcserezavarnak. De azért az is hozzátartozik, hogy 11 éves koromtól huszonéves koromig élsportoló voltam, általában ilyen hosszan nem szoktak fitneszversenyeken indulni, inkább csak egy-két szezonban, én pedig 15 évet versenyeztem szünet nélkül.
Családi kötődés vitt a fitneszhez?
Egyáltalán nem. A szüleimnek az volt a fontos, hogy sportoljak, mindegy volt, hogy mit. Hároméves koromban beírattak ovis tornára, aztán ritmikus sportgimnasztikáztam az iskolában, de ahhoz túl erős volt a testalkatom, majd amikor 10 éves lettem, Béres Alexandra elindította a FitKid mozgalmat, amiben apukám meglátta a lehetőséget számomra, így lett szerelemsportág nekem. A családom egyébként egyáltalán nem hízékony, olyan néha, mintha az ufók hoztak volna ide engem, például az öcsém gumicukron nőtt fel és kockás volt mindig a hasa, nem tudom, hogy én miért nem ilyen alkat vagyok.
A bőröd hogy viselte a sok fogyást?
Szerencsés vagyok, van stria a belső combomon és oldalamon, de ezek inkább még tinédzserkorból maradtak, nem a fogyástól és hízástól vannak. Összességében nem lóg a bőröm. Ehhez a rugalmassághoz az is hozzájárul, hogy nagyon sok vizet iszom, napi négy litert minimum. Illetve az is számít, hogy végigsportoltam az egész életemet, amire nagyon emlékszik a testem, megmaradtak a tónusaim. Amikor kövér voltam, akkor is feszes volt a zsírom, aztán ahogy elkezdtem fogyni, edzeni, nagyon gyorsan reagált a szervezetem.
Nem titkolsz el semmit a követőid elől, amivel rengeteget segítesz a nőknek, anyáknak. Mi a motivációd?
Az, hogy segítsek másokon, ez mindig ott volt bennem. Ezért is akartam edző lenni, nagyon izgalmas, hogy segíthetek az embereknek jobban élni, jobb életminőséget, az álomalakot elérni, vagy akár egy betegség legyőzéséhez közelebb kerülni. Azt tudom, hogy én nagyon sokat küzdöttem azzal, hogy elfogadjam azt, amit születésemkor kaptam. A második várandósságom rávilágított arra, hogy milyen csodálatos a testem és mennyit bántottam, mennyi mindent kaptam a testemtől annak ellenére, hogy kihasználtam évekig.
Ott fogadtam el azt, hogy kaptam egy csomagot, amiből ki tudom hozni a maximumot, de ez a maximum közel sem az, amit a fejemben kitaláltam.
Fotó: Instagram
Most is M/L méret vagyok és nem is akarok XS/S méret lenni. Ráadásul tudom azt, hogy az XS-es lányban is legalább annyi frusztráció van és neki is megvannak azok a pontjai, amiket nem szeret a testén, mint mindannyiunknak, mert általában nem is a testünkkel van bajunk, hanem a lelkünkből ered, hogy nem tudjuk magunkat elfogadni. Úgy érzem, hogy edzőként sem csak az a feladatom, hogy megmondjam, hogy hányszor hányat kell guggolni, hanem hogy holisztikusan nézzem az embert, akivel foglalkozom, mert az egészségben az is benne van, hogy a lelkünk jól legyen.
Az önelfogadás ezek szerint nem arról szól, hogy nyugodjunk bele a zsírpárnákba?
Érdekes, hogy amikor elkezdtem felvállalni azt, hogy megváltozott, eltorzult a testem a szülés után, akkor sokan követni kezdtek olyanok, akik azt hitték, hogy azt hirdetem, hogy fogadd el magad úgy, hogy kifolysz a gatyádból és jó vagy úgy, hogy van rajtad 30 kiló felesleg. Hiába kommunikáltam azt, hogy nálam ez egy átmeneti állapot, egészségesen ettem, mozogtam, nem közvetítettem azt, hogy nem kell változtatni és beletörődtem a testem állapotába. Aztán amikor elkezdtem fogyni, elpártoltak tőlem sokan, mert csalódtak és nem értették, hogy ez most micsoda, hogy mégis lefogytam, hol van ebben az önelfogadás. Soha nem a túlsúlyt éltettem és soha nem mondtam azt, hogy egyél meg egy bödön fagyit este 10-kor, mert butaság ilyet csinálni. Egyél fagyit, de ne este és ne egy bödönnel. Nekem az a küldetésem, hogy a végletektől megszabaduljunk. Például a fitnesz esetében, hogy azt gondolják, hogy nagyon szigorúan muszáj mindennap edzeni és nem fér bele, hogy shar pei pocakod van, pedig mindenkinek az van, ha leül.
Ezt el lehet titkolni, csak felesleges, mert pont ezek a dolgok összekötnek minket, nincs benne szégyellnivaló.
Arra jöttem rá, hogy azért nagyon fontos a lelki munka, mert egyetlen egy dologgal lehet bántani valakit: ami őt is zavarja. Ha nem fogadtam volna el, hogy tiszta stria a belső combom, lapos a fenekem, csíkos a hasam, és ezeken rugóznék, félnék megmutatni és mást akarnék mutatni, akkor valószínűleg fájna, ha cikiznének miatta. De ha elfogadom, hogy ilyen vagyok, akkor hiába mond bárki bármit, nem tud bántani. Onnantól, hogy nem akarsz egy tökéletes robotnak tűnni, hanem vállalod, hogy ember vagy, már nem kell félni, hogy bántani fognak. Ha teszel azért, hogy változtass azon, amin tudsz és kompromisszumra juss magaddal, akkor mondhat a rosszindulatú ember – akinek nyilván egy csomó önértékelési problémája van, azért bánt másokat – bármit, nem lesz rajtad fogás.
Fotó: Instagram
Hogyan tegyünk az önelfogadásért?
Mozogni kell, egészségesen kell enni, ezeket nem lehet megspórolni. Van egy határ, ameddig nálam tart az önelfogadás, például legyinteni a 40 kiló súlyfeleslegre, ami egyébként egy csomó egészségügyi problémával jár, az inkább önámítás. Ha minimálisan sem tesz valaki az egészségéért, nem jár szűrővizsgálatokra, és azért van a túlsúlya, mert nem kezeli az inzulinrezisztenciáját vagy pajzsmirigy-alulműködését, akkor az önelfogadás ebben az esetben inkább egy „homokba dugom a fejem” állapot, amire rá lehet húzni a body-positivity mozgalmat. Csak közben rossz példát mutat a gyerekeinek, és az élet más területeire is negatív hatással van az, hogy ő magával nincs rendben. Milyen szülői minta vagyok a gyerekemnek, ha önmagamat utálom? Egyébként ezért is kezdtem el terápiára járni még az első terhességem előtt, hogy rendben legyek annyira, hogy tudjak mit adni a gyerekemnek. Mert amíg én nem fogadom el magam, addig mit akarok tanítani a neki? Hiszen addig nekem van feladatom magammal.
A gyerekeid követnek az egészséges életmódban?
Voltak szabályaim, mint például hogy nem adok nekik cukrot vagy feleslegesnek tartom az üdítőket. De nem úgy kell elképzelni, hogy diétaőrült vagyok a gyerekeimmel és nem ehetnek semmit, ugyanúgy megsütöm nekik a búzalisztes pizzát, mint bárki más. Viszont az, hogy látják, miket eszem, hatással van rájuk: a múltkor is a kisebbik fiam elutasította a pogácsát és inkább az én purpur kenyeremből kért.
Nem azért, mert ezt adom neki, hanem mert látja, hogy anya is ezt eszi és akkor ő is azt kéri. Abban nagyon hiszek, hogy nem várhatok el olyat a gyerekemtől, amire én sem vagyok képes.
Ha én este tízkor nekiállok fagyit enni, akkor miért mondom azt a fiamnak, hogy ő nem ehet? Ebben a szellemben neveljük a gyerekeinket. Ugyanígy vagyok a sporttal: sokan mondják, hogy gyerek mellett nincs idejük edzeni, én meg fogom a másfél éves Noelt, odaviszem a játékait, ahol edzeni szoktam, aztán egyáltalán nem érdeklik a játékai, hanem nézi, amit csinálok, odafekszik mellém, próbál utánozni. Nincs az, hogy hisztizni kezdene, mert teljesen normális neki az, hogy anya tornázik, úgyhogy csinálja velem. A nagyfiam pedig sportoviba jár és alig várja, hogy együtt tornázzunk.
Az apukájuk is sportoló?
Apuka cukrász, aki nem hajlandó diétás sütiket csinálni, kikéri magának, csak cukorral és liszttel hajlandó dolgozni. Szokott hozni a srácoknak, de nem jön haza mindennap nagy tálca sütikkel. Egyébként ugyanazt eszi, mint mi: egészséges alapanyagokból készült ételeket. Próbálom azt közvetíteni, hogy nem kell natúr csirke és rizs kombináción élni, én is megeszem a bolognait, a gyerekek is a rántott sajtot vagy a paprikás csirkét galuskával, csak mindezt egészséges alapanyagokból készítem el.
Most jön a nyaralás, mit tanácsolsz, hogyan tartsuk az egészséges életmódot?
Nem voltam még olyan étteremben, ahol ne lehetett volna a natúr csirkén kívül is találni megfelelő ételt. Sőt, amikor abbahagytam a versenyzést, megfogadtam, hogy soha többé nem eszem natúr csirkemellet és ehhez tartom is magam. De egyébként, ha tartunk egy egyensúlyi étkezést, akkor nyaraláskor, étteremben is nyugodtan meg lehet enni a kedvenc fogásunkat.
Ha az egészségünket helyrerakjuk és beállítjuk az étkezésünket, majd nyaraláskor vagy a gyerek szülinapján kicsit kiengedünk, de utána rögtön visszatérünk a normális étkezéshez, akkor semmi bajunk nem lesz tőle.
Mindenki állítson be magának egy 3-5 kilós tartományt, amin belül szabadon mozoghat. Ha ennek eléri a tetejét, mert nyaralt, lángost evett, tortázott, akkor egy kicsit jobban oda kell figyelni, többet mozogni. Ebben a tartományban szó sincs elhízásról. Azt kéne mindenkinek megérteni, hogy a normál testsúly érdekében nem kell örök életre lemondani a kedvenc kajákról. Ha egyébként nincs kiéheztetve a tested, egészségesen eszel a mindennapokban, akkor nyugodtan fagyizz egyet a gyerekkel nyaralás alatt.
Mi lenne a fő üzeneted a nőknek?
Fogadjuk el azt, amivel megszülettünk, az adottságainkat, testalkatunkat, hibáinkat, hiányosságainkat… viszont ebből a csomagból próbáljuk meg kihozni a maximumot mind fizikailag, mind lelkileg, mind pedig mentálisan.
