nlc.hu
Életmód
A világ legidősebb szüze

107 éves koráig élt a világ legidősebb szüze

A brit Clara Meadmore sosem merészkedett tovább a plátói szerelemnél, a testiség teljesen kimaradt az életéből. Saját bevallása szerint ennek köszönhetően élhetett rendkívül hosszú életet.
Idős nő kezei

Az 1903-ban született Clara Meadmore 12 éves volt, amikor eldöntötte, soha nem szeretne férjhez menni. Az ő fiatalsága idején, az 1920-1930-as években a szexuális kapcsolat előfeltétele volt a házasság, ő azonban nem szeretett volna megállapodni, ezért úgy döntött, inkább lemond a testiségről is. Elhatározásához saját bevallása szerint egész életében tartotta magát. Egészen 107 éves koráig élt és a világ legidősebb szüzeként távozott az élők sorából. 

„Az emberek mindig kérdezgették hogy homoszexuális vagyok-e, de a válasz nem. Soha nem érdekelt a szex. Úgy gondoltam, hogy sok gond van vele, én pedig mindig is más dolgokkal voltam elfoglalva” – nyilatkozta egy brit lapnak 2008-ban, a 105. születésnapján.

Ugyanitt elárulta azt is, hogy soha nem volt párkapcsolata, kizárólag plátói viszonyt ápolt férfiakkal, és soha nem érezte szükségét, hogy ennél tovább merészkedjen, pláne, hogy házasságot kössön.

Clara Glasgow-ban született, majd 7 éves korától Egyiptomban, Kanadában, majd Új-Zélandon élt a szüleivel, huszonévesen aztán visszaköltözött Nagy-Britanniába. Titkárnőként és házvezetőnőként dolgozott és bár több házassági ajánlatot is kapott, mindegyiket elutasította és inkább a munkára koncentrált. A második világháború alatt a hadseregnél szolgált, adminisztratív feladatkörben. 

„Egy olyan korban nőttem fel, amikor a kislányokat inkább csak látták, de nem hallották meg. Meg kellett tanulnom kiállni magamért és megkeresni a kenyeremet. Egyes férfiak nem szeretik ezt a nőkben, egy idő után pedig amúgy is túl öreg voltam ahhoz, hogy férjhez menjek” – fejtegette egy interjújában. 

Munkája mellett a hobbijai töltötték ki az életét, nagyon szeretett olvasni, főzni és sétálni is.

Amikor a hosszú élet titkáról kérdezték, ő a szexuális absztinenciát jelölte meg. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top