A legtöbb karrier-és életmódváltó elhatározás kiégésből születik. Valakit a pozíciója darál be, más az egészségét félti, ezért egy huszárvágással úgy dönt, hátrahagyja az addigi életét, és egy egész más pályára áll rá. Kovács Eszter saját bevallása szerint is imádta a karrierjét, mégis úgy döntött, hogy saját vállalkozásba kezd a tízezer coach országában, ráadásul a pandémia kellős közepén. A váltás jól sikerült, annyira, hogy most megjelent a saját könyve is.
Ha van olyan ember, akivel receptre írnék fel heti egy beszélgetést, az Kovács Eszter, a Mat On The Moon alapítója és a Köszi, jól című kötet szerzője lenne. Már magára az interjúra is úgy érkezik, hogy legszívesebben megölelne – pedig összesen körülbelül három levelet váltottunk előtte –, de a belőle áradó öröm, harmónia és kedvesség – amiket mostanában sajnos kellően alulértékelnek – rögtön meggyőz arról, hogy nem kell zavarban lennem, amiért viszonoznám a felkínált ölelést. Mintha ezer éve ismernénk egymást, mintha a legjobb barátnőmmel ülnék le egy kávézásra, én pedig legszívesebben csak hallgatnám, ahogy mesél, mert tényleg lebilincselő, milyen életút van már mögötte.
Hogyan lesz egy magyar lányból postás Hollandiában?
Gazdasági diplomáciát tanultam, és éppen a szakmai gyakorlatom következett, amikor valami elképesztően jelentéktelen dolgom összevesztem a szüleimmel, és megmakacsoltam magam, hogy én akkor ezt most megoldom egyedül. Közöltem velük a húszévesek minden dacával, hogy szeretem őket, de kimegyek Hollandiába. Teljesen szürreális módon úgy voltam vele, hogy amíg nem találok albérletet, egy csoporttársam egyik barátjánál húzom majd meg magam, és addig is, míg szeptemberben elkezdem a gyakorlatot, keresek valami munkát. Elmentem a munkaközvetítő irodába, ahol kiderült, a postásoknak nagyon sok szabadságuk van, ezért szükség lenne segítségre. Kérdezték, tudok-e biciklizni? Rendes alföldi lány vagyok, hogy a viharba ne tudnék! Úgyhogy postásnak álltam jó pénzért, ami nyilván nehéz fizikai munkát jelentett, de cserébe szuper nyelvtanulási lehetőség volt, jól beleláttam a kultúrába, és ott barátkoztam össze azzal az emberrel, aki végül a szakmai gyakorlatomat biztosította, közösségimédia-asszisztensként.
Ezt kerested?
Tudtam, hogy szeretem a kommunikációt és valami kreatívat szeretnék csinálni, de akkor még a közösségimédia-menedzsment, mint olyan, Európában nem igazán létezett. Olyasmi, hogy community menedzsment, az igen, és az rendkívül érdekelt. Engem az irtó jó fej holland főnököm úgy vett fel, hogy fél évre szerződtünk, hogy egyáltalán megnézzük, hogy a közösségi média – és itt most Facebookról és Tumblrről beszélünk – mennyire fut fel addig.
Finoman szólva is felfutott…
Igen, azóta is röhögünk rajta.
Szeretted?
Imádtam! A mai napig jó szívvel gondolok rá vissza, nagyon hálás vagyok az akkori önmagamnak, hogy megléptem.
Nem semmi kurázsi kellett hozzá.
Azt érzem, hogy a külföldi tapasztalataim nagyon erősen jellemformálóak voltak, és biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki hozzám hasonlóan keresztülment ezen, érzi ezt. És itt most nem is annyira munkatapasztalatról beszélek, hanem arról, hogy ott a bizonyíték, amibe belekapaszkodhatok:
igen, meg tudom állni a helyemet egy vadiúj közegben, fel tudok építeni egy közösséget magam köré a nulláról, úgy, hogy senkit nem ismerek. Amikor a megszokott közegedben élsz, ritkán kerülsz olyan helyzetbe, hogy a semmiből, mindenféle biztonsági háló nélkül kell boldogulnod.
Fotó: Libertine Kiadó
Tulajdonképpen most lefestetted, ahogyan a Mat On The Moont is megalapítottad. Egy közösség, ami a nulláról épült fel, a lehető legrosszabb időpontban, a pandémia kellős közepén.
Hát igen. Széles spektrumon mozogtak a visszajelzések is. (nevet) Az akkori főnököm mondta, hogy nekem a jóga és mindfulness iránti érdeklődésemből egy vállalkozást kéne indítanom, konkrétan a negyedéves értékelésem kellős közepén, miután kivesézte, hogy elégedett a munkámmal. Erre most azt mondja, vállalkozzak?! A legkülönbözőbb helyekről jött a hit, az abszolút támogatás, ugyanakkor az üzleti életből pedig a realitás és kétkedés.
A koronavírus miatt?
Részben. Nagyobb részt viszont inkább abból adódott, hogy tíz éve dolgoztam már üzleti területen, pár éve vezető pozícióban, és mindenki azt hajtogatta, most fog megtérülni a munkám, ebben a pozícióban a világ összes pénzét megkereshetem – és akkor én most kicsekkolok? Olyan is volt, aki azt mondta, hogy okosabbnak gondolt ennél.
Mindezt úgy, hogy szeretted a munkádat.
Igen, így van.
Akkor mégis miért döntöttél úgy, hogy más utat szeretnél járni?
Igazából azért, mert ezt jobban szeretem. Szerintem egy kicsit így hajlamosak vagyunk arra, hogy bármilyen változást, fejlesztést egy mélyponthoz, valami traumához kötünk, sok ilyet hallani. Nálam ez nem így alakult, egyszerűen csak azt éreztem, hogy ez engem már nagyobb örömmel tölt el.
A húszas éveim közepén éreztem először, hogy kiégés közeli állapotba kerültem és tudtam, hogy nem feltétlenül a környezetemen, hanem saját magamon kell változtatnom.
Nekem kell kezelni a stresszt, meghúzni a határokat. Nekem kell megtanulnom törődni magammal, felismerni, hogy mi az, ami segít, ha ideges, dühös vagyok, vagy nem tudok aludni.
Fotó: Libertine Kiadó
Ez egy időre esik azzal, hogy a jóga megjelent az életedben?
Igen. Ez úgy történt, hogy mint minden rendes ember, amikor valamilyen tünetet észlel magán, megkérdeztem az internetet, hogy mi a teendő. Ilyenkor két lehetőség van, kiderül, hogy valamilyen teljesen ártalmatlan dologról van szó, amit pihenéssel lehet kúrálni, vagy agydaganat áll a háttérben. Nyilván azért orvos tanácsát is kértem, aki egyértelműen megerősített a kiégés kezdődő diagnózisában és azt mondta, jóga, mindfulness, meditáció a megoldás. Én pedig nagyon pragmatikus ember vagyok, ha ezt kell csinálni, akkor ezt kell csinálni, nem volt több kérdés.
Szerelem volt első próbára?
Dehogy! A meditáció kifejezetten borzalmas volt!
Attól, hogy valami jó neked, még nem lesz könnyű. Tehát ha ráállsz a jógamatracra, és kínlódás az egész, akkor üdv a klubban! Nekem is van, hogy háromszor kell felbuknom a matracban, hogy elkezdjek gyakorolni.
Mégis ráveszed magad. Sőt, egy egész vállalkozást is alapoztál rá.
Mert amikor befejezem, utána mindig jobb! Erre koncentrálok, sőt, másokat is erre biztatok.
Ez a Mat On The Moon rövid története. És a könyvírás?
Nem gondoltam, pláne most nem, hogy könyvet kellene írnom. Szabados Ági, a Libertine Kiadó vezetője volt az, aki eljött a Mat On The Moon elvonulásaira, workshopjaira, és az egyik ilyen átszellemült vasárnap reggelen bedobta az ötletet.
Mit gondoltál?
Hogy majd kialussza. (nevet) Ezek az alkalmak mindig egy kicsit ilyen átszellemült állapotban telnek, bennem fel sem merült, hogy tényleg lesz belőle valami.
De nem így történt…
Nem. Napokkal később keresett, hogy na, gondolkodtam-e rajta. Meglátta a bennem rejlő lehetőséget anélkül, hogy én láttam volna, és a könyv ennek köszönhető, illetve a csapatnak, akikkel együtt dolgoztam. Azért is fontosak szerintem ezek a közösségek, mint amilyen a Mat On The Moon is, mert új perspektívát adnak, itt ugyanis mindenki állati jó szándékkal és nyitottsággal közelít egymás felé, nincsenek prekoncepciók a másikkal szemben.
Ez tükrözi a kötet címe is?
Azt hiszem, hogy a közös nevező mindannyiunkban az, hogy szeretnénk jobban élni, egy olyan közösséghez tartozni, ahol ez lehet a motiváció. Tudod, ahol az a típusú cinizmus, hogy te törekszel a jobbra, hogy tenni akarsz magadért, hogy egészségesebb kapcsolatokat alakítsd ki, nem létezik. Ahol mindenki nyitottsággal közelít a másikhoz. Ez egy erős összekötő kapocs, hogy mi jó szándékkal, jóra akarunk törekedni.
Fotó: Libertine Kiadó
A kötetben a kedvességre hivatkozol, mint a jóllét egyik kulcsfontosságú momentuma. Pedig manapság nem feltétlenül erényként emlegetik.
Igen, én is ezt érzem, hogy alábecsülik a kedvességet. Pedig nagyon erős összekötő kapocs, és az egyik leginkább kutatott területe a jóllétnek. Ráadásul az a különlegessége, hogy nagyobb hatással van arra, aki kedves, mint akivel szemben az. Az egész könyvben is meghatározó gondolat, hogy sokszor a kis dolgok a legnagyobbak. A hála, a kedvesség, az érintés mind ide tartoznak, és ezt tudományosan is alátámasztom a kötetben. A perspektívaváltással hatalmunk van afelett, hogyan érezzük magunkat. Ez nem idő, vagy pénz, hanem pusztán attitűd kérdése, például, hogy nyitva tartjuk a másiknak az ajtót az épületben. Ha ennek az ízére ráérzünk, az nagyon felszabadító.
Ezt te tudod, nyitott vagy rá. Én is tudom, és én is próbálok nyitni felé. Mi újság a szkeptikusokkal?
Nagyon sok szkeptikussal van dolgom, ezért is éreztem úgy, hogy tudományosan meg kell alapozni, amit a könyvben leírok. Egyébként a Mat On The Moon esetében is figyelek erre, hogy bizonyított tényeket hozzak, mert nem szeretném, ha bárki azt gondolná, rabolom az idejét az én saját benyomásaimmal. Úgyhogy úgy dolgoztam rajta, hogy amikor este fél tízkor, hullafáradtan hozzányúl valaki a kötethez, akkor se kétkedés, lelkiismeret-furdalás vagy rossz érzés kerítse hatalmába, hanem az, hogy 10 percben is tehet magáért valamit. Ezt egészítettem ki a tudományos háttérrel, az én személyes kapcsolódásommal az adott témához, a Mat On The Moon közösséggel és egy-egy gyakorlattal persze, amiről mindenki eldöntheti, hogy megcsinálja, vagy későbbre halasztja. Minden rajtunk áll, nem gondolom, hogy ennek egy lineáris olvasási élménynek kell lennie.
Kapsz olyan kritikát, hogy a mindfulness csak egy felkapott trend, aminek nincs értelme?
Igen, sőt… A tréningeken, amiket cégeknek tartok, nyilván gyakran belefutok ebbe, szoktam is kérni, hogy ne kötelezzenek senkit rá.
Nagyon hiszek abban, hogy először ezeknek a módszereknek és gyakorlatoknak kell alkalmazkodniuk az emberekhez, hogy aztán az emberek be tudják hozni őket az életükbe. De az elején nekünk, oktatóknak kell azt az alázatot mutatni, hogy a már említett 10 percben is tudunk ajánlani valamit, ami a szétaprózódott figyelmet újra összpontosítani tudja.
És azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez nem egy hippi, faölelős, vidám dolog. Az ítéletmentes jelenlét azt jelenti, hogy jelen vagy a rossz érzéseidben is, és rögtön szembe nézel velük ahelyett, hogy cipelnéd, vagy a szőnyeg alá söpörnéd őket.
Kedves Eszter, számodra mit jelent jól lenni?
Egyre inkább azt érzem, hogy nekem a jóllét definíciója, hogy otthon vagyok a testemben és békében a fejemben, a gondolataimban. Ha ez a két dolog stimmel, akkor az összes többi már megoldható. Nem azt jelenti jól lenni, hogy minden csillag úgy áll, ahogy én elképzeltem, hanem azt, hogy azok a dolgok, amik felett valami kontrollom van, rendben vannak.
És most így érzed magad?
Abszolút!
Köszi, most már én is jól
„Nem minden nap lesz jó nap, de minden nap lehet jobb nap” – manapság mintha sokkal inkább értelmet nyerne ez az üzenet, ami Eszter könyvének fülszövegét díszíti. Hogy miért, azt nyilván ezt senkinek nem kell magyarázni. Így, amikor megláttam, hogy hamarosan érkezik egy kötet, ami a személyes jóllétemhez hozzájárulhat, tudtam, hogy elsők között fogok sorba állni érte. Nem, ez a könyv nem fogja és nem is akarja megváltani a világot, mielőtt bárki téves következtetést vonna le, hanem abban segít, hogy mi, saját magunk jobban megférjünk a bőrünkben.
Hogy elfogult vagyok-e? Olyan szempontból biztosan, hogy régóta követem a Mat On The Moon törekvéseit, mert tényleg egy olyan közösségre épít, ahol az ember ítéletmentesen lehet önmaga. Olyan szempontból azonban nem, hogy egy könyv elolvasásától várjak csodát. Tudom, hogy ez csak az eszköz ahhoz, hogy változtassak, de az érdemi feladata rám vár. És a Köszi, jól pontosan ebben segít!
Egy olyan belső önismereti úton vezet végig, ahol helye van a céljaimnak, a sikereimnek, a kudarcaimnak, ahol megismerhetem a saját határaimat, megtanulhatok nemet mondani, boldognak lenni, és örülni, de ahol megélhetem a bánatom, dühöm és frusztrációm is, mert így egészséges. Ahol megerősítenek abban, hogy a pihenés korántsem a munka ellentéte, hanem annak a szerves része, ahol a stresszt nem lehet csak úgy levetni magamról, mint egy szúrós pulcsit, és ahol teljesen valid érzés, ha éppen nem tudom a dolgok jó oldalát nézni. Nem ítélkezik, nem tör felettem pálcát, hanem abban segít, hogy tényleg jobban megismerjem magam, mindezt Eszter saját tapasztalatain, tanulmányain és egy csomó hasznos kutatáson keresztül leírva, a tőle megszokott kedvességgel és alapossággal.
Nyugi, szó sincs róla, hogy akkor egy száraz, doktori értekezésen kell átrágni magad! A kötet olvastatja magát, és már az első oldal után azt fogod érezni, hogy bárcsak sose érne véget! Ráadásul időtlen tanácsokat fogalmaz meg, amik ma, holnap, de akár öt év múlva is aktuálisak lehetnek, ezáltal érdemes újra és újra fellapozni. Úgyhogy, ha a mostani könyvárak mellett csak egyetlen kötetre ruháznál be, a legjobb szívvel ajánlom ezt, hogy legközelebb, amikor megkérdeznek, hogy vagy, te is elmondhasd, hogy: köszi, jól!
