Dóra hisz az újjászületésben

Boldog, és úgy véli, alvás nélkül is pihenhet az ember. Prokopp Dóra szerint mindez természetes. Nem könnyű, de meg lehet csinálni, csak akarni kell.

Már megszoktuk, hogy a régi magyar filmeket sugárzó tévécsatorna vezérigazgatójaként szerepelsz a nyilvánosság előtt. Most kiderült, hogy új csatornát indítotok. Miért?
– A Filmmúzeum csatornát azért nézik egymillió háztartásban, mert olyan programokat adunk, amelyeket a többiek alig. Számomra nyilvánvaló, hogy a tematikus csatornáké a jövő. A most készülő Pax TV is teljesen egyedi tartalommal mutatkozik be. Ez egy vallás- és kultúrtörténeti, ökumenikus csatorna lesz. A négy magyar történelmi egyház beleegyezésével és tudtával indítjuk. Ez határozza meg a fő irányvonalat, de megjelennek a világvallások, az iszlám és a buddhizmus is. A szekták viszont szigorúan kimaradnak.

Miből él meg egy ilyen adó?
– Ugyanabból, amiből a Filmmúzeum. Kábeltévé lévén, az előfizetési díjból élünk. Állami támogatást a Filmmúzeum és a Pax sem kap.

Nem lesz unalmas egy vallási tévé?
– Korosztályok nélküli televízió lesz, amely a fiatalok nyelvén szól. Léteznek például Monty-Python-szerű filmek; elindulnak egy angol szupermarketben, ahol két figura hülyéskedik: “Na, nehogy már elhomályosodik a kép, és most a Szentföldön leszünk”, közli az egyik, és tényleg elhomályosodik a kép, és a két pasi a Szentföldön van. Nézi az ember, röhög, szórakozik, és végén rájön, hogy egy nagyon fontos példázatról van szó.

Vallásos vagy?
– Hiszek az újjászületésben, és közben a krisztusi tanokat is vallom. Lehet, hogy ez nagyon meredek egy katolikusnak vagy egy buddhistának. Az újjászületésben nem az a jó, hogy még egyszer élhetünk, mert az élet rohadt nehéz. Vannak iszonyú jó pillanatai, kapunk kockacukrokat is a nagyszakállastól, de az élet alapvetően egy kőbánya.

Neked mi a kockacukor?
– Kockacukor, amikor az egyik óvodás gyerekem elégedett, mert ő volt a napos, vagy amikor Sára lányom boldog, mert nem felejtettem el megvenni neki a nem tudom én, milyen magazinját. A nyakamba ugrik, és én tudom, hogy ma rendes anya voltam. Vagy, hogy a férjem, kilenc év után is halálosan szerelmes belém, és ezt mindenki tudja a környezetünkben, és biztos, hogy soha nem néz más nőre. Halálos vitáink vannak, de közben is érzem, hogy az első és egyetlen én vagyok. Amikor ezt észreveszem rajta, az minden alkalommal egy kockacukor. De kockacukor az is, ha veszek magamnak egy ruhát, meg amikor este figyelem a híreket, és konstatálom, hogy ma sem tört ki a világháború.

Az is cukor, amikor megjelensz a magyar Cosmopolitan magazin címlapján, mint “a legjobbak között a legjobb”?
– Nagyon örülök neki, mindaddig, amíg nem kell kiállni az emberek elé, és learatni a sikert. Igazából nem érzem azt, hogy ez nekem jár. A lelkem legmélyén persze, azt gondolom, hogy ki a fene, ha nem én, de amikor ott állok a díjátadáson egy csomó nővel, akikről tudom, hogy a kést kívánják a hátamba, mert én is kívánnám annak, aki egy díjat megkap helyettem, szóval, akkor már utálom. Pedig történetesen szabadnapot vettem ki, hogy legyen időm kitalálni, mi a francot veszek föl este a díjátadásra. Úgy működtem, mint egy hülye liba, de közben jó volt, mert néha libák is vagyunk.

Van más “libaságod” is?
– Számomra totális gyönyör például, ha egy rendes leértékelésnél kivásárolhatom magam. Ilyen egyszerű női agyam van. Ha nem tudok elmenni kéthetente egy fél órára szoláriumba, azt érzem, hogy egy trutyi az életem, mert ez sem jut nekem.

Négy gyereked van.






– Igen. Sára tizenegy, Vilmos öt, Róza három. Bora egy és egynegyed.

Ennyi pici között mennyi idő jut munkára?
– Egyre több, tekintettel arra, hogy a legnagyobb már iskolás, kettő óvodás, és csak egy van, aki nappal “le van pattintva”. Az ő ritmusa kicsit fölborul, mert éjszaka pótolja a nappali szülőhiányt. Akkor viszont csőstül.

Nem túl sok ez?
– Nagyon fárasztó, néha tényleg azt érzem, de tényleg csak félórákra, hogy nem bírom. Ilyenkor kijönnek a “szelepbetegségeim”; elkezd rángatózni a szemem, elmegy a hangom. Ha beszélni tudok, rendben van, ha nem, akkor tudom, hogy a szervezet közli velem, a végemet járom.

Két csatorna, négy gyerek, Cosmo-lány. Mikor vagy feleség?
– A férjemmel, Krasznai Jánosnak hívják, gyakorlatilag folyton együtt vagyunk. Együtt kelünk, dolgozunk, fekszünk, és ez nagyon jó.

Nem tetszel gyönge nőnek, ráadásul a négy gyereketekből három lány. Abszolút nőuralom van a családban?
– Tökéletesen patriarchális család vagyunk. Magamat erős embernek gondolom, de a férjem a Góliát. Elképesztően mértékadó és mértéktartó. Nagyon erős, én csak az ő hűséges kis pulikutyája vagyok. Azt sem tudom, mikor néztem utoljára más férfira.

Meg se fordul a fejedben más pasi?
– Nem, és tudod, hogy ez milyen jó? Régen attól tartottam, nekem mindig szükségem lesz arra, hogy hódítsak, hogy újabb és újabb pasikat gyűjtsek be, de közben rosszul éreztem magam, mert nem akartam hazugságokkal teli életet élni. Nem véletlenül nem nézek másra, mert csak rápillantok, és látom, mennyivel silányabb mindegyik.

Rózsaszín boldogság?
– Időnként úgy veszekszünk, mint az olasz filmeken. Őrjöngés, üvöltözés, minden, ami belefér. Ilyenkor úgy érzem, hogy a nagykést bele tudnám vágni. Tizenöt perc kábulat, köd, füst, háború, aztán újra tökéletes boldogság.

Körülötted minden tökéletes?
– Dehogy. Már utálom olvasni magamról azt, hogy én vagyok a tökéletes anya, a tökéletes vezérigazgató. Szerencsém van, és csinálom a dolgom, közben tényleg maradéktalanul boldog vagyok.