Miért sír? – Válasz

Már a régi nagykönyvek is figyelmeztetnek: a csecsemő két dologra reagál igen érzékenyen, többnyire sírással. Az egyik: a váratlan erős zaj. (Legyen az kiáltás, kurjantás, rikkantás – vagy éppen ajtócsapódás vagy csengetés.) A másik: a bizonytalan testhelyzet.

Azt tehát, hogy Ábel sírva fakad az erős hangoktól, teljesen normálisnak kell tekinteni.
Amikor körülötte a család beszélget, és ő egyszer csak elsírja magát, akkor talán azt is mondhatjuk, hogy: kifáradt! A sok ember jelenléte fárasztó; a csecsemő számára (akinek még sok magányra is szüksége volna) különösen. Nem is ismeri ki magát a számára nagy nyüzsgésben, hangzavarban.
Ami pedig az őszibarackpempőt illeti: lehet, hogy még egy kanálkával közelítettek felé, amikor pedig neki már nem kellett…
Az is közismert, hogy a ritkábban látott rokon számára kevésbé biztonságos, mint apja vagy anyja. És az is normális, hogy egy tizennégy hónaposnak még kell tíz-tizenöt perc, amíg hajlandó “leválni” a mamájáról az új környezetben.

Lényeges – és megnyugtató –, hogy a baba-mama klubban semmi gond nincs Ábellel. Az egy kisgyerek a barátnőnél – aki talán nagyobb is – fenyegetőbb, mint a sok egykorú gyerek a mamájával, olyan környezetben, ahol – a baba-mama klubban – éppen gyerekügyben jönnek össze kicsik és nagyok. A barátnőnél tett látogatáson feltehető, hogy a mama figyelme erőteljesebben a barátnő felé fordult, és így Ábel bizonytalanabbá válik.
Még azt is meg kellene kérdeznem, hogy milyen családjukban a felnőttek közötti viszony – pontosabban: ön milyen viszonyban van a menyével? Leveléből úgy tűnik, hogy ön objektíven és méltányosan tekint fia családjára. De nem lehetséges-e, hogy annak idején nem helyeselte, hogy fia idősebb nőt vett feleségül, és esetleg ez a tüske máig megmaradt a szereplőkben vagy a viszonylatukban, még ha azóta rendeződtek is a dolgok? Érzékeny gyerekek az ilyenfajta problémákat is felfogják – rejtélyes módon –, és esetleg fokozott érzékenységgel reagálnak ki nem mondott, lappangó – esetleg néha fel is villanó – érzelmi feszültségekre is.

Mind e fentiek alapján azt hiszem, hogy a távolból is megnyugtathatom: nem látszik valószínűnek, hogy komolyabb baja volna unokájának. Persze, ha önt ez megnyugtatja, mindenképpen érdemes volna megkérdezni az orvos véleményét is, aki rendszeresen látja Ábelt.
Utolsó mondatát nem egészen értem. Úgy gondolja, hogy a kisfiú kedélyállapota folyamatosan rossz? Hogy szorong, rossz kedve van, ezért sírja el ilyen gyakran, váratlanul magát? Nem hiszem, hogy erről volna szó. De ha tényleg valamiféle “depresszív” állapotot gyanítanánk – amelyről itt, szerintem, nem lehet beszélni –, akkor, kisgyerekről, úgyszólván csecsemőről lévén szó, mindenképpen a környezetben kellene alaposabban körülnézni. Meg kellene kérdezni például: lehetséges-e, hogy az édesanya valamilyen okból lehangolt, depresszív? De ez már, szerintem, egy másik eset lenne.