Szépségen innen és túl

– Szép vagy! – Jaj, dehogy... – De igen, gyönyörû! – Ugyan, ne mondj ilyet... – Bolond vagy? A szemed, a kezed, a nyakad íve, a mozdulataid! Én ilyen szépet még nem láttam!

Hulej Emese

2002. Augusztus 07.

– De, ne mondd ezt, vagy… mondjad! Hogy elhiggyem.
Öt éve láttam először. Emlékszem, hosszasan csodáltam. Tetszett a bőre, a haja, a szeme formája, a szája vonala. Akkor volt négynapos. A haja alaposan megnőtt azóta, ő maga is. Akkor rám se hederített, most kézen fog, és húz magával, hogy megmutassa a gumimedencéjét, a hortenziákat meg a babakonyhát. Várj, állít meg az ajtóban, előbb felveszem a kinti papucsomat. És tényleg felveszi. A benti papucskákat pedig nem szanaszét rúgja ám, ahogyan egy fiú tenné, hanem gondosan egymás mellé igazítja őket.

Mert nőnek születni kell, és ő, Nagy-György Blanka, nőnek született, ez biztos

Kérsz levest? – kérdezi a homokozónál, és gömbölyű mozdulatokkal megetet. Amíg eszem, le nem veszi a szemét rólam, de utána mellém ül, fehér kis kezével a szoknyáját gondosan maga alá simítja, és elrendezi a térdein takarosan. Beszélgetünk. A süteménysütésről, a szitakötőkről, a férjhez menés szükségességéről, és a farsangi bálra készített uszályos ruháról. Az uszályt a nagymamák nem pártolták, rá fognak lépni a gyerekek, mondták, és úgy is lett, de nem baj. Egy született királylánynak semmiképpen.

A fiúkról már az első óvodai napon kiderítette, hogy más fából faragták őket. Meglöktek, panaszolta hazaérve, és még csak bocsánatot sem kértek. Azóta megbékült velük, sőt, egy bizonyos Márk nevűvel… de ez titok. Így szoktam sétálni, áll elém egy kis babakocsival, vállán apró retiküllel. A kis táskában van fésű, kefe, ügyintézésre szolgáló boríték és az „Indiai asszonyok bölcsessége” feliratú könyvecske. Ha Apa is jön, mutat maga mellé, akkor ő a férjem. Helyben vagyunk, gondolom akkor is, most is. Mert nőnek születni kell, és ő, Nagy-György Blanka nőnek született, ez biztos.

“Vajon jó helyen lesz-e nála a Szépség?” – morfondírozott Jolyon a Forsyte Sagában, mielőtt feleségül vette Irene-t, akinek láttán a férfiak mind megtorpantak egy percre. Aztán csak nézni akarták, minél tovább nézni, a közelében lenni, beszívni az illatát, beinni a mozdulatait, a színeit, a titkot, amelyet nem lehetett megfejteni. A titkot, amelytől az egyik nő jelenséggé válik, a másik meg nem, vagy legalábbis csak szerető szemnek lesz azzá.