Tesók

– Nem vagyunk normálisak, kint hagytuk télen, ezért festenek ilyen nyomorultul – dohogott, ám amikor a három gyereke arra bíztatta, hogy vegyenek újat, dühösen felcsattant. – Mit képzeltek? Tavaly is drága volt, idén még drágább! Tessék részt venni az itthoni munkákban, dolgozni kell a szép környezetért! Hozok bútortisztítót, és ti rendbe szeditek a székeket meg az asztalt!

Megtartotta a szavát: másnap fehér flakonokkal szivacsokkal felfegyverkezve érkezett haza. A nyolcéves úszóedzésen gyűrte magát, a tizenhét éves angolórán, csak a peches tizenkilenc esztendős nagylány volt otthon. – No, angyalom, kezdheted! – vezényelt az apa, majd bevonult a dolgozószobába, hogy megnézze az e-mailjeit.

– Ott álltam a piros bikinimben – napozásra készen –, a guta ütött meg, hogy épp én vagyok otthon – magyarázza a csinos főiskolás lány. – Leginkább azon dühöngtem, hogy a testvéreim megúszták. Nem bánom én, hogy vannak tesóim, nálunk mindig történik valami, sok a nevetés, sok a balhé, csak az a baj, hogy mindig a legnagyobb “szívja meg”! A két évvel fiatalabb húgom elcsórja legszebb pólóimat, a kilencéves öcsém úgy ordíttatja a magnóját, hogy kifolyik az agyam, ráadásul tanév végén tetves lett az iskolában, és naná, hogy a dög tetűk az én fejembe is bekerültek! Anyám valami Nittifor nevű büdös izével kenegette a hajamat – hadarja levegővétel nélkül. – És ott, a teraszon mindez eszembe jutott, de aztán mégis nekiálltam az undorító suvickolásnak…

Persze egy kényes-csinos ifjú hölgy nem teszi tönkre a hódító fürdőruháját holmi takarítással, tehát még a “műtét” előtt magára kapta a legócskább trikóját. (Így is csinos volt, mi áll rosszul egy magas, karcsú tizenkilenc évesnek?) Munka közben gyorsan rájött, hogy a flakonban csodaszer van, a mocskos székek szélsebesen fehéredtek. – Hú, milyen ragyogóak! – gondolta, majd a sikertől jókedvre derülve előkereste a kisrádiót. Bömbölt a zene, perzselt a nap, ő kicsit táncolt, kicsit énekelt, kicsit suvickolt… Már az asztalt tisztogatta, amikor dudaszó zavarta meg az idillt. Egy motor állt a ház előtt, a vezetője lelkesen integetett a teraszon szorgoskodó lánynak. – Gyönyörű vagy! – kiabálta a motoros. Ő végignézett a szutykos pólóján, legyintett, majd nevetve visszaintegetett. Elégedettségét tovább fokozta, hogy percek múlva a húga meg az öccse is hazaállított, akiket a papa azonnal befogott a kerti robotba.

Ám, ha azt hiszik, hogy itt véget ér a történet, akkor nem ismerik a fiatalokat – akikről sok középkorú “hozzáértő” fennen hirdeti, hogy kiveszett belőlük a romantika… –, mert bizony a motoros lovag már másnap hírt adott magáról. Elegáns levélke feküdt a postaláda mélyén, egy Krúdy-hős is írhatta volna… “Sokáig álltam a házatok előtt, és csak bámultalak, mert meseszép voltál. Elvarázsoltál! Nem akarok tolakodni, de nagyon kérlek, találkozzunk szombat este…!”

A lány fél éve járt egy évfolyamtársával – szerették egymást, teljes volt a bizalom –, a motoros jóképűnek látszott, helyesírási hiba sem volt a levelében… Végül győzött a szerelem a kíváncsiság felett, az is eszébe jutott, hogy a tizenhét éves húga épp egy hete szakított az aktuális lovagjával. És a tesó ugyanolyan karcsú, magas, hosszú hajú, mint ő…

A szülők nem tudták mire vélni a dolgot, mindenesetre örömmel vették tudomásul, hogy a következő napokban végre nem veszekedtek a lányaik, inkább órákon át pusmogtak, vihogtak a nappaliban. Még a mama sem kapcsolt… Ezért kérdezte meg a szombati ebédnél a nagylányától: elmész az esti randevúra? – Lesz ott nő… – csicseregte a tizenkilenc éves, majd az anya ámulatára este hat körül beállított a szerelmetes évfolyamtárs.

– És a motoros? – vonta félre a lányát.
– Ne félj, kellemes este vár rá – hangzott a titokzatos válasz.
– Tudod, hogy a nagylányunk helyett a középsőnk ment el a randevúra? – kérdezte a mama – nevetéstől pukkadozva – néhány nap múlva férjétől. – Nem lepődsz meg azon, hogy a gyerekeink – akik ordítozva veszekednek semmiségeken – békésen megosztoznak a fiúkon?

– Még azt is észrevettem, hogy a kicsi motorral (és friss vörös rózsával ) jár haza esténként – felelte a férfi, majd lassan, csöndes mosollyal folytatta. – Épp a lányaink hatására döntöttem el, hogy végre valahára elmondom neked…

– Mit?
– Ó, csak azt, hogy huszonnégy éves koromban őrülten összeverekedtem miattad a linkóci bátyámmal! Ne nézz rám így! Én győztem… És ha ezek után azt mondja valaki, hogy mi rosszul neveljük a gyerekeinket, vagy arról szónokol, hogy a mai fiatalok rosszabbak, mint mi voltunk, akkor úgy megrakom, mint anno… a nőfaló tesómat…