Testvérféltékenység – II. rész

Kivételesen két levelet idéztem egy örök témáról – a testvérféltékenységről. Az egyikben nagy a korkülönbség, a másikban kicsi; az egyikben a szülők „a lehető legjobban” jártak el, a másikban, hát… Az apa igencsak, hogy is mondjam, „kérdésesen…” (De mondhatnám: provokatívan, féltékenységet kiváltóan, a helyzetet rombolóan.) Mégis – látszólag legalábbis – ugyanaz az eredmény: testvérféltékenység, „kibírhatatlan” veszekedések, viták, konfliktusok… A testvéri szolidaritásnak, a jó hangulatú együttes élményeknek (melyeket persze, veszekedések is megszakíthatnak) nyoma sincs.
Újra és újra el kell mondanunk, hogy a testvérek – különösen az első és a második gyerek, s ha egyneműek, akkor még inkább – ambivalens (kétféle, kétértékű) érzéssel viseltetnek egymás iránt. Megvan – ha rejtetten is – a családi szolidaritás érzése, ha ez a szülőkben is él, és a család mindennapjaiban is kifejezésre jut. De megvan a másik oldal is: a veszteség, vagy a megtámadtatás érzése. Az egyik, a nagyobbik: egyedül volt valameddig, s aztán valaki betört ebbe a világba, elvette tőle a szülő és a felnőttvilág eddig egyedül ráirányuló figyelmét… A másik, a kicsi: sokszor eleve „szerencsésebb” (ő már nagyobb biztonságban érzi magát, mert a szülei biztosabbak voltak a dolgukban, mikor ő született, második gyerek lévén); esetleg úgy érzi öntudatlanul, hogy neki jár a megkülönböztetett figyelem, hiszen ő sokkal „kedvesebb”, könnyebben tud kapcsolatba lépni az emberekkel, biztos ezt irigyli tőle a morcos, zárkózott nagyobb, ezért gyötri őt. Mire ő a maga nagyobb biztonságából először csak védekezik, viszonttámad, majd megtalálja annak a módját, hogy piszkálja, froclizza – csendben, észrevétlenül – a nagyobbat, mire a nagyobbik odacsap, vagy ráordít, ezt aztán meghallja, észreveszi a szülő és „igazságot tesz” a kicsi javára, mert „ő még kicsi” és mert nem látta az előzményeket…
A harmadik, negyedik vagy akárhányadik gyerek – bár persze, szintén veszekedhet a testvéreivel és azok vele, ahogy ez gyerekkorban már szokásos –, de ő már eleve testvér-viszonylatokba születik bele, kisebb a feszültség, amelyet kivált – s így benne is kisebb; s ha ki is robban, kisebb a konfliktus is. (Persze, kettőnél több gyerek esetén viszont tapasztalhatjuk, hogy különböző elrendeződésben, de mondjuk kettő összeáll, és kirekeszti a harmadikat, aztán váltanak; de e jelenségek ellenére is enyhül a dolog.)
Hogy két idézett levelünkben az egészen másfajta háttér ellenére milyen külső körülmények járulhatnak hozzá az erőteljes, szűnni nem akaró testvérkonfliktus kialakulásához, a csak negatív oldalát mutató testvérviszony kialakulásához, és hogy mi lehetne a tanács – ilyen távolból –, mi lehetne a teendő, erről legközelebb fogunk beszélgetni.