Gyász, 9 évesen

”

A temetést követően Lackó nem emlegette édesapját (akihez egyébként nagyon kötődött), nem siratta, az ő szavaival: “próbálta elfelejteni”. Ez idő alatt alvászavarokkal küszködött, koravén “kiskatonávᔠkeményedett. Rám vigyázott minden percben és örökké hallgatódzott, minden hagyatéki részletet, ügyintézési problémát tudni akart. Körülbelül 4-5 hónap elteltével önállóan kiment a temetőbe, esténként sokat sírdogált. “Nagyon hiányzik.” Úgy gondoltam, hogy ez “jó” jel, megindult a gyász feldolgozása.

Ugyanakkor: másféle gondok jelentkeztek. Menekült az iskolából, mert úgy érezte, őt mindenki csúfolja (nem az apja, hanem enyhe túlsúlya, pocija miatt), és, azóta is, a nemszeretem feladatokat, órákat próbálja ellógni. Gyakran fizikai rosszullétei vannak (hasfájás). Én elhiszem, hogy valóban fáj ilyenkor a hasa, de az orvosi vizsgálatok szerint ezeknek a fájdalmaknak nincs szervi oka. A gyermekpszichiáter antidepresszáns gyógyszerrel látta el. A gyógyszer szedésekor hangulata sokat javult, újra “gyerekes” lett a viselkedése, életkorának megfelelően. A Nevelési Tanácsadóban is részt vettünk egy vizsgálat sorozaton. Az eredményét hallva elégedetten nyugtáztam, hogy minden viselt dolgát, személyiségét, jól mérten fel, “megértően figyelek rá”. Mégis sokat hadakozunk. A gyógyszert már nem szedi, saját elhatározásból hagytuk abba, Lackó úgy fogalmazott, ő nem “kettyós”. Persze, ezt is megbeszéltük. Értő, gyermekbarát tanítónője van – sorstársunk özvegységben, elárvult gyermekek nevelésében –, ő úgy fogalmazott, hogy a nemszeretem dolgok elviseléséhez egy kis “lelki edzés” szükséges. Más szülőkkel beszélgetve hallottam, hogy az előserdülő kor lázadó tünetei nemcsak nálunk jelentkeznek. Ha a visszabeszélések, szófogadatlanságok kihoznak a sodromból, és keményebb hangot használok, vagy büntetéssel élek (ez általában televízió, számítógépes játékok megvonását jelenti), a feltörő pityergés, keserves zokogás arra emlékeztet, hogy mégis dolgozik még valami hatalmas elkeseredettség a gyermekben. Több családtag szerint Lackó engem “zseniálisan manipulál”. (Lehet, de nem kényeztetem “majomszeretettel” a kisfiamat.)

Hiányzik néha az apa tekintélye, “kemény keze”. Nem fizikai verésre gondolok, de gyerekkoromban én is olyan családmodellt láttam, ahol, ha az apa megemelte hangját, nem volt apelláta. Ha beszélgetni akarok Lackóval komolyabb dolgokról, egy idő múlva leint. Szerinte “papolok” (azt hiszem tipikus kamasz reakció). Többször vádol meg azzal, hogy én nem eléggé törődöm vele, nem értem meg őt. Ilyenkor elkeseredek, hiszen úgy érzem, minden tőlem telhetőt megteszek érte. Tudom, hogy nehéz a távolból válaszolni, de hol lehet az a határ, ameddig elnézéssel toleráljam, az apja elvesztésének tudjam be az örök ellenkezést, szemtelenséget? Nagyon sok dicséretet zsebelek be Lackó után, udvarias, kitűnő tanuló, jó magaviseletű gyermek, de szerető nagyszüleitől tudom, mindig azokba mar bele szemtelenségével, bírálataival, akiket a legjobban szeret. Van néhány dolog, amit semmilyen módon nem tudok nála elérni.

Például rávenni bármely sport elkezdésére, mozgásra. Jön a lázadozás, majd a hasfájások. Ez a trauma tünete lehet vagy egyszerűen kemény, dacos jelleme? Ha valamit akar, nagyon erősen harcol érte, és elér olyan dolgokat, amit nem szívesen engedek meg. Tudom, ez hiba, sokszor mondogatom: következetesség. De harcai intelligensek, érveket kovácsol. Az egyik percben őrjítő kamasz, a másik pillanatban tündéri kissrác, aki kávét főz nekem és kedveskedik. A serdülőkort végig jellemzi ez a kettősség vagy az ingadozó hangulat még a depresszió része? Ha társaságban van, vagy jó játékot talál, igazi önfeledt, boldog gyereknek látom. Nagyon kreatív, sokat épít, barkácsol, alkot, de keserves sírás a reakció, mikor valami összedől, elszakad, vagy nem ragad meg. Ha kudarc éri valamiben, szinte azonnal abbahagyná. Türelmetlen, igaz én is ilyen alkatú vagyok. Néha miért érezzük úgy mi, szülők, hogy csak negatív jellemvonásainkat fedezzük fel gyermekeinkben? Lehet, hogy kissé panaszosra sikeredett levelem, ennek ellenére nagyon sok örömöm van a fiamban. A tragédia óta még erősebben érzem, hogy nagyon jó, hogy Lackó van nekem. Sokféle problémám, szerintem, valahogy összefügg, ahogy az életünk is sok, de egybefüggő elemből áll. Várom válaszait.”

VÁLASZ: A szokásosnál hosszabban idéztem ezt a töprengő anyai levelet, éppen összetettsége, a valódi élethelyzeteket jellemző sok-eleműsége miatt. A levél írója világosan lát két problémát – és nem egyszer nagyon szakszerűen fogalmaz, amire mindjárt a levél elején a “gyászmunka” szó is utal. Ez a két probléma: a szeretet személy (az egyik szülő) elvesztése gyerekkorban, és az “előserdülőkor” lázadó tünetei.

Mindezekre legközelebb próbálunk majd válaszokat keresni.