Pogány Judit, aki egy rigóval beszélget

– Az unokámat látogattam meg Budakalászon, és fölhívtak, hogy találtak egy rigógyereket, és el kellene helyeznem. A fiam sokáig ornitológusnak készült, tehát tudja, hogy a rigó fészekhagyó madár, és amikor kezd tollasodni, kiveti magát a fészekből, és az anyja az aljnövényzetben táplálja. De a főútvonal mellett ez nem szerencsés dolog. Jó, gondoltam, rendben, akkor én fogom etetni, de kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű – vág a dolgok közepébe Pogány Judit, én meg csak hallgatom, és várom, hogy kérdezhessek is.

– El kellett mennem vidékre, a rigó jött velem egy dobozban, amelyet zsebkendővel jól kibéleltem, mint egy fészket. Útközben beszélgettünk. Azt mondta: csip-csip, én meg válaszoltam: csip-csip. Ha ő megváltoztatta a páros csip-csipet, akkor én is. Így társalogtunk. Vittem magammal egy hűtőládát, óránként, néha kétóránként megetettem. Nyers csirkehúst, lisztkukacot, ilyesmiket kapott, de a sonkát, sajtot, tojássárgáját, túrót is szereti. Sikerült pár nagyobb bogarat is vadászni neki, de ez rettenetes nehéz számomra, mert utálom megölni az állatokat. Megtudtam, hogy az Állatkertben van egy külön részleg az ilyen “talált” madaraknak. Amikor látszott, hogy képes önállóan létezni, elengedték.

Bár egész másról szerettem volna beszélgetni, elsodor az élővilág.

– Milyen állatok laknak még otthon?

– Egy kuvasz és egy komondor. Két fiú, nagyon kemény együtt tartani őket, gyakran “vitatkoznak”. Van egy kis csivava is, ő a királynő. Van még egy fejedelmi állatunk, Frédi, a kakadu. A fiamtól kaptam, szerintem azért, mert ő szeretett volna kakadut tartani. Utólag tudtam meg, hogy egy évig törlesztette a részleteket az állatkereskedésben. Ha mellette tudok maradni, akkor kiengedem a kalitkájából, de, ha egyedül kószál, mindent tönkre tesz. Széttépi a könyveket, lebontja a tapétát, leszedi a faragott részeket a szüleimtől örökölt könyvszekrényről. Imádja azokat a holmikat, amelyek össze vannak drótozva, hogy minél nehezebb legyen szétszedni őket.

– Milyen viszonyban a kakadu van a többi állattal?

– A nagy kutyákkal tiszteletben tartják egymást, a macskák hátrálnak előle.

– Hány macskáról van szó?

– Volt, hogy hat cicánk volt, az egyik szült hatot, és egy hét múlva a másik ötöt. Most nyolc van, de nem fogadok be többet! Egyáltalán nem! Már így is bolondokháza van nálunk. Ja, és amikor megrendeztem Maeterlinck Kék madár című darabját a Kolibri színházban – pedig tudták, hogy tele vagyok macskákkal –, természetesen egy gyönyörű, kis kék színű hullámos papagájt kaptam a társulattól. Mivel nem lehet kiengedni a kalitkából, kapott egy társat, és már hét éve nagy boldogságban él nálunk. Meg itt volt ez a kis rigógyerek. Az mégse mehetett a végtelenségig, hogy a kocsiban lakjon, ezért időnként Robi etette meg.

– Végre szóba került a férje is – Koltai Róbert, akivel több mint harminc éve házasok…

– A fiam harminckét éves lesz július harmadikán, és több mint egy éves házasok voltunk, amikor megszületett.

– Manapság ritka az ilyen hosszú házasság.

– Pedig együttmaradni a komolyabb meccs. Nagyobb méltóság az ember számára, hogy megvívják a harcot egymás ellen és egymásért, és együtt maradnak.

– Sokat harcoltak?

– Se szeri, se száma a vitáknak. Szakmai okok miatt is, de főleg az egyszerű, otthoni, mindennapi dolgok fölött. Harminckét éve próbálok szólni bármiért, amit elővesz, aztán valaminek a legszélére leteszi. Vigyázva, óvatosan, úgy, hogy a legközebbi arra járó biztosan leverje.