Vasárnapi anyuka vagyok

Minden második hétvégém ugyanúgy telik. A gyerekek péntek délután megérkeznek az iskolából, hatalmasat beszélgetünk, vacsorázunk, videózunk. Szombatonként állatkert, mozi, kézilabdameccs, színház… mindig van valamilyen program. Vasárnap az anyukámékhoz megyünk ebédelni. Összeül a nagycsalád, eszünk, iszunk, sztorizgatunk, nagyokat nevetünk. Szerintem sok olyan család van, ahol ugyanígy telnek a hétvégék. De az én gyerekeim vasárnap délután összepakolják a cuccukat, elköszönnek, és hazamennek az édesapjukhoz.
A férjem a házinéni
Ha valaki nekem egyszer azt mondja, hogy így alakul majd az életem, biztosan lekeverek neki egyet. Mert hogyan lehetne olyan hülyeséget állítani, hogy egy anya nem él a gyerekeivel, ráadásul önszántából? Pedig aki ismer engem, aki tudja, hogy mire vagyok képes, mit tudok jól csinálni és mit nem, az már nem csodálkozik ezen a felálláson. Liberális, vidám, összetartó családból származom. A szüleim a mai napig együtt élnek, és megkockáztatom, szeretik egymást. Az én szárnyaimat sohasem nyesegették le, de arra ügyeltek, hogy ne váljak önző, másoknak ártó emberré. Lehet, hogy ezért élek úgy most, ahogy?
1989-ben ismerkedtem meg Péterrel. Egy házibulin találkoztunk, ahol éppen nagy pofával meséltem valami viccet. Betoppant egy jóképű, szerény fiú. El sem mosolyodott a poénon. Az én vadmacska szívem ezt azonnal támadásnak vélte. (Később kiderült, hogy azért nem, mert már ismerte a viccet.) Egész este csipkelődtem vele.
Később egy áruházban futottunk össze: a hétvégi nagybevásárlást intézte. A kosara tele volt mindenféle háztartási eszközzel és kajával. Megbabonázva figyeltem, hogy azt is tudja, melyik polcon vannak a papírzsebkendők. Ilyet én még pasiban nem láttam… Rólam tudni kell, hogy hadilábon állok a háztartásvezetéssel, csak azt csinálom meg, amit muszáj, és azt is sóhajtozva. Elkezdtünk beszélgetni, majd randizni.
Három hónapnyi ismeretség után összeköltöztünk. Meglepve, majd megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy Péter rendkívül jó házinéni. A háztartás vezetése szinte azonnal az ő kezébe csúszott át, én meg a munkába vetettem magam. Vállalkozóként négyszer annyit kerestem, mint amennyi az ő tanári fizetése volt. Felcserélődtek a szerepek. Sokat dolgoztam és sokat kerestem, ő pedig biztosította számomra a megfelelő hátteret. Lassan lett saját lakás, új kocsi, nyaralás. 1991-ben összeházasodtunk, és szinte azonnal teherbe estem. Bepánikoltam. Nagyon boldog voltam, hogy egy új élet fészkelődik bennem, de rettegtem attól a gondolattól, hogy a vállalkozásom széthullik majd, és a gyes letelte után a semmiből kell megint építkezzünk. Péter azonban gálánsan felajánlotta, hogy a szoptatás befejezte után majd ő marad otthon a gyerekkel, fizetés nélküli szabadságon.
Apja fia
1992 elején megszületett Gáspár. Nyolc hónapig szoptattam, imádtam minden együtt töltött percet. A munkámat egy pillanatra sem hagytam abba, nem is lehetett. De napi két-három óránál többet nem dolgoztam. Addig a nagymamám vagy Péter vigyázott Gáspárra. A szoptatás után, ahogy megígérte, Péter maradt otthon. Remekül ellátta a kisfiút, főzött, mosott. A takarításra és a vasalásra felvettem egy nénit. Megegyeztünk abban, hogy bölcsibe nem adjuk a kicsit, mert szentül hittük, hogy hároméves koráig otthon a helye. Péter imádott Gáspárral foglalkozni, rengeteget játszottak együtt.
A napirendünk pontosan úgy alakult, mint minden olyan családé, ahol a családfő sokat dolgozik. Reggel puszi-puszi, rohanás, este vacsorára hazaérkezés, pici játék Gáspárral, közös fürdetés, altatás. Este beszélgetés, tévézgetés. Hogy én hogyan éreztem eközben magam? Szívfájdító volt látni, hogy Gáspár minden bajával az apjához fut, hogy lemaradok a legtöbb újdonságról. Az első szavak, lépések… ez mind-mind Péternek jutott. Ő mindig azt mondta, hogy ez a jutalom, emiatt nem jut eszébe azt képzelni, hogy bármit is feladott értünk. Sőt, ő volt az, aki végül rábeszélt a második gyerekre is. 1995-ben született meg Zita. A menetrend ugyanolyan volt, mint Gáspárral. Úgy látszott, belerázódtunk ebbe az életformába. A bírálókat megpróbáltuk kizárni az életünkből – pedig akadtak sokan. Főleg Péter szülei nem értették, hogy okos és szép gyermekük miért otthon tölti a drága idejét. De aztán ők is beletörődtek ebbe a felállásba.

Teljes cikkünket a Nők Lapja Évszakok július-augusztusi számában olvashatja el.